Index Vakbarát Hírportál

A Black Eyed Peas mellett retróbanda is érkezik az idei FEZEN-re

2023. június 23., péntek 14:08

Egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, milyen újdonságokkal kell számolnia idén a FEZEN-re látogatóknak. A fesztiválon tiszteletét teszi majd többek között a Black Eyed Peas és a Village People. De magyar előadókból sem lesz hiány, így a zenekedvelők szintén találkozhatnak majd Azahriah-val és Majkával.

Egy dalpremierrel egybekötött sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők az immár 26 éves FEZEN idei fellépőiről, terveiről. Mint közölték, a július 26. és 29. között megrendezett fesztiválon idén a pop, a rock, a hiphop és a metal is szerepet kap. Ahogy Székesfehérvár polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András az eseményen kifejtette, örül, hogy ismét megrendezik a FEZEN-t, mivel az sok idelátogató vendéget jelent, illetve a fesztivál a régió talán legnagyobbja. Kiemelte, szép jövő elé néz a rendezvény, a környéken élőktől pedig türelmet és megértést kért. 

Ha azt szeretnénk, hogy a fiatalokat itthon tartsuk, hazahívjuk, megszólítsuk, akkor jár nekik annyi, hogy néhány napig övék legyen ez a város

– jelentette ki.

A sajtótájékoztatón köszönetet mondott a támogatóknak és a közönségnek Kovács Antal, a fesztivál főszervezője. Kiemelte, hogy a FEZEN már ott van az ország legjobb öt rendezvénye között, hozzátette: idén körülbelül száz produkció kap helyet a négy nap alatt.

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Black Eyed Peas elfogadta a FEZEN felkérését, és hogy ki tudjuk szolgálni ezt a világszínvonalú produkciót

– mondta, hozzátéve, az eladható jegyek több mint fele elfogyott, és kettő-három nap már szinte biztos, hogy telt házzal tudnak üzemelni.

A FEZEN eddigi fennállása alatt idén először készült dal a fesztiválról, mivel Orsovai Reni – aki 2005 óta minden évben ellátogat a fesztiválra – és zenekara, a Nene úgy döntöttek, egyik dalukba beleszövik a fesztiválon szerzett élményeiket. Ahogy az énekesnő kiemelte, írás közben jött rá, hogy csak a FEZEN-es élményeiből táplálkozik, amikor épp dalszöveget ír erről az élményről, ezért felajánlották a FEZEN-nek ezt a lehetőséget. Így született meg az Ide-Oda Hoztalak című dal, amelynek elkészülésében Pixa is közreműködött. 

Black Eyed Peastől Azahriah-ig

A július 26. és 29. között a FEZEN-re látogatóknak lesz miből választaniuk, mivel a fesztivál fellépői között lesz a hat Grammy-díjjal rendelkező amerikai együttes, a Black Eyed Peas. Will.i.am és zenekara olyan slágerekkel érkeznek Székesfehérvárra, mint a Pump It, a Where Is the Love? és a Boom Boom Pow. 2018 után visszatér a FEZEN-re a német power/speed metál legenda, a Helloween, illetve a Hammerfall, a Cro Mags és az Ugly Kid Joe. Aki pedig a hamisítatlan diszkóhangulatot keresi, együtt mutathatja majd a Y.M.C.A. betűket a Village People tagjaival.

A hazai sztárok sem maradnak ki a FEZEN idei kínálatából, így a fesztiválra érkezik majd Azazhriah, az AWS, Beton.Hofi, a Bagossy Brothers Company, a Carson Coma, Majka, a Road, a Valmar és a Wellhello. Az estéket pedig partival zárják majd. Idén a fesztiválterület közvetlen közelében, a parkoló mellett alakított ki új kempinget a FEZEN, folyóvizes WC-kkel, zuhanyzókkal, ételmelegítési lehetőséggel. Napközben pedig kisbolt is működik majd a helyszínen. 

A teljes program elérhető a FEZEN oldalán.

Rovatok