Adele brit énekesnő egyik koncertjén arról beszélt, hogy az utóbbi időben a közönség soraiból egyre többször dobálnak tárgyakat a színpadra, amivel sokszor eltalálják a fellépő művészeket is. „Ne dobáljátok meg az előadókat!” – mondta, majd a tömegbe lőtt egy pólóvető ágyúval.
Adele egyik Las Vegas-i koncertjén arra szólította fel a közönséget, hogy ne dobálják meg az előadóművészeket. Az énekesnő kemény szavakat használt, ugyanakkor próbálta viccbe burkolni mondandóját.
Észrevettétek, hogy az emberek mostanában rohadtul elfelejtették a show etikettjét, mert rohadtul megdobálják az előadókat? Csak tessék, dobáljatok meg engem is, próbáljátok meg, de utána kinyírlak titeket
– mondta, majd figyelmeztetésképp ellőtte a kezében lévő pólóvető agyút. Hozzátette,
Ne dobáljátok meg az előadókat!
– hangsúlyozta ismét.
A CNN emlékeztetett, az énekesnő arra utalt, hogy a közelmúltban több előadót, köztük Bebe Rexhát és Kelsea Ballerinit is megdobálták különféle tárgyakkal fellépéseik alatt, amivel komoly sérüléseket okoztak. Bebe Rexhát például egy telefonnal dobta meg rajongója, ami után az énekesnő a földre rogyott fájdalmában.
Nemrég Pink amerikai énekesnővel is hasonló, bizarr eset történt, ugyanis egyik rajongója édesanyja hamvait dobta a színpadra. Tavaly pedig Lady Gagát dobták fejbe egy stockholmi koncertjén.