Montenegro belépett a luxus birodalmába – már ami a szállodaipart illeti. A mesés Kotori-öböl partján és szigetein sorra épülnek az ötcsillagos hotelek. Ahol annak idején Elizabeth Taylor vagy Sophia Loren pihent, ma dúsgazdag cégvezetők jachtjai úsznak a kristálytiszta tengeren, miközben a történelem iránt érdeklődők lubickolhatnak a magyar vonatkozású emlékekben.
Egy rossz adogatással kezdődött minden: 2015 őszén az Újságírók Tenisz Világbajnokságán, a montenegrói Herceg Noviban megannyi esőszünet ellenére keményen küzdöttem egy osztrák kollégával, de egy kettős hiba megpecsételte sorsomat. Ekkor lépett oda hozzám Oli, a helyi közélet angolul kiválóan beszélő szereplője, leültünk sörözni. Kiváló játékosként tudta, a vereség mindig fáj: a 60 felettiek kategóriájában a világranglistán ma is a legjobb 100 között van. Amikor azonban elmondtam neki, újságíró-tévéproducerként nagyon is érdekelnek a különleges helyszínek és emberek, telefonálni kezdett. Egy szót sokszor megismételt: Mamula.
Másnap már kishajóban ültem. Oli még akkor is élénk gesztusok kíséretében telefonált. Mint később elmondta, nem tudta, összejön-e a randevú. Mármint az én találkozásom a történelemmel. Ott lesz-e a rosei kis kikötőben, a mai Barizon Hotellal szemben a motorosra várakozva egy hajlott hátú, élet által meggyötört idős úr, kalappal fején. De ott volt. Ivo bácsi, így nevezték a helyiek.
A hegyekből Oli hozatta le, hogy utolsó szemtanúként, immár nyolcvan év fölött, egykori fogolyként megmutassa nekem és a magyar tévénézőknek Mamulát, a 600 méter átmérőjű szigetet, 19. századi történelmünk, majd az olasz fasizmus egyik gyászos színterét. Kis motorossal indultunk útnak. Mint politikai nézetei miatt veszélyes család gyermekét nyolcévesen internálták Mamulára. Még a dátumra is emlékezett: 1942. március 27-ét írtak, s vele együtt több mint száz embert hajóztak ki a börtönszigetre. Az akkor készült riportban elmondta, legalább harminc embert zsúfoltak össze egy zárkába, miközben a kenyér fejadag napi 120 gramm volt. De Ivo bácsi túlélte Mamulán, a furcsa nevű szigeten...
Nem született osztrák katona, aki jobban tisztában lett volna az erődítmények stratégiai jelentőségével az Adriai-tenger környékén, mint Lazarus von Mamula. A 19. század közepén táborszernagy lett, a legmagasabb rendfokozatot kapta meg, amit az I. világháború előtt békeidőben a császár adományozott. Hat éven át volt a Dalmát Királyság kormányzója, császári-királyi helytartója. Mindehhez az út Péterváradnál nyílt meg előtte, tehát Újvidék mellett, a Habsburg Birodalom legnagyobb katonai létesítményénél. A környéken 1849 márciusában ádáz harcok dúltak, s
a magyarok elleni részleges sikereit Mamula a földsáncok körüli csatározásokban alapozta meg. Riválisa a később magyar vasútépítőként is köztiszteletet szerzett Hollán Ernő volt,
a bécsi császári-királyi Mérnöki Akadémia zseniális képességű titánja, akit Kossuth még 1848-ban tett meg a hadászati fontosságú Pétervárad erődítési igazgatójának. A korabeli lapok mester (Mamula) és tanítványa (Hollán) hadmérnöki összecsapásaként értékelték a Pétervárad környéki harcokat.
Mamula tehát tudta, a Kotori-öböl bejáratánál levő sziget stratégiailag rettentően fontos. Aki uralja – ellenőrzi a bejáratot. 1853-ban nyílt lehetősége arra, hogy képességét kihasználva hatalmas várat építsen a szigetre, amit horvát oldalon a Prevlaka, szemben pedig Lustica Arza erőd fogott áttörhetetlen hármassá. Nem véletlen, hogy az így védett Kotori-öbölben állomásozott a Császári és Királyi Haditengerészet, mert az ellenség a Kotori-öbölbe nem próbált bejutni. Ez az oka, hogy az I. világháború során az antant hadiflottájával csak a Földközi-tengeren, 1917 márciusában csapott össze az otrantói csatában. Ismert, hogy Horthy Miklós a Novara kapitányaként repeszektől hallássérülést szenvedett, de a csatát a történészek java része a császári-királyi erők győzelmeként értékeli.
A haditengerészet szerepének átalakulásával változott Mamula jelentősége is, talán korán az enyészeté lett volna, ha nincs az olasz fasizmus szégyenteljes időszaka, amikor a Kotori-öböl szigetét fogolytáborrá alakították át. Oli három családtagja raboskodott itt – innen a természetes fogékonysága a sziget sorsa iránt. Nincsenek cáfolhatatlan bizonyítékok arra, hány embert is végeztek ki vagy kínoztak meg Mussolini emberei. Amikor Ivo bácsival romos állapotban jártam a falak között, nem volt nehéz elképzelnem, például az egykori ágyútoronyban hogyan zsúfolódhattak össze a foglyok. Egy részüket ellenállóként fogták el, másokat egyszerűen csak politikailag veszélyesnek tartották, és a börtönszigetre vitték. A nemzetközi sajtóban manapság megnyilvánuló történészek szerint 2300 ember sínylődhetett itt, közülük több mint százan meghaltak.
A szomorú történet 2007-ben vett furcsa fordulatot, Montenegró függetlenségének elnyerése után. Az akkor már romos erőd sorsáért aggódó egykori bebörtönzöttek és hozzátartozóik (köztük Oli) hangosan követelték, legyen Mamulából múzeumsziget. Évekig tartott a vita – aztán győzött a pénz.
Ami nem csak Mamulára jellemző, hiszen a Kotori-öbölben javarészben arab befektetők pénzéből létrehozták a „kis Dubajként” emlegetett luxuskikötőt PortoNovi elnevezéssel, ahová a világ legnagyobb merülésű, akár hatemeletes jachtjai is beállhatnak. Ezért van itt óriási forgalom – elvégre az Adria gyöngyszeme, Dubrovnik nagyon közel van –, ott azonban nincs megfelelő kikötő. Szemben Portonovi a tavaly átadott hatcsillagos One&Only Hotellel. Nem messze pedig a mini félsziget, Sveti Stefan – a hatvanas években a filmelit találkozóhelye Elizabeth Taylorral, Sophia Lorennel és Marilyn Monroe-val. Évtizedekkel később feltűnt errefelé Naomi Campbell, Brad Pitt és Angelina Jolie is, majd a világ egyik legdrágább magánszigetén Novak Djokovics szerb teniszász tartotta az esküvőjét.
Az utolsó Covid előtti évig tehát csendben jöttek a befektetők a Kotori-öbölbe, mígnem felrobbant a bomba.
A szinte csordultig telt üdülőparadicsom, Budva önkormányzata büntetéssel fenyegette meg azokat a vakációzókat, akik fürdőruhában kimerészkedtek a település utcáira. A hírt felkapta a világsajtó, a figyelem Montenegróra irányult, és nem véletlenül.
A hatszázezer lakosú ország páratlanul szép tengerpartját járva több helyszínen is a magyar történelmi múlttal szembesülhetünk, melynek hatására felrémlett egy másik, közel 10 évvel ezelőtti emlék is bennem. Alig negyven kilométerre Dubrovniktól, a horvát határt tőszomszédságában, Herceg Noviban találkoztam tiszteletbeli konzulunkkal, Magyar Csabával, a 18. századi kovácsmestercsalád sarjával – felmenőiről nevezték el a Múzeum körút közeli Magyar utcát. Unger volt az eredeti név, amit összeíráskor eltévesztettek, Ungar lett belőle – amit aztán büszkén Magyarra alakíttatott a család. A nagyapa alapította Zelenikában az első, turisztikai célból épített szállodát 1902-ben, mert a betegsége miatt a jó éghajlatú partvidékre kellett költöznie, ahol meleg volt, de a lengedező szél miatt fülledtség soha.
A magyar kapcsolat tehát nemcsak Mamula és Hollán Ernő okán ivódott bele Crna Gora, azaz a fekete, zord hegyekről elnevezett ország életébe. Ugyanúgy, mint a Monarchia vasútja, amely 1901-ben érte el Herceg Novit. Az egykori állomásépületében ma menő étterem és bár működik. Mint a helyiek elmondják, az olykor meghökkentő belsőépítészeti megoldásokat Emir Kusturica szerb filmművész álmodta meg, például azt, hogy az egykori menetrendet kinagyítva a plafonra fessék. Az egykori vasút helyén ma kilométereken keresztül fut a tengerparti sétány, megannyi kávézóval és étteremmel. Bár egyre több a turista,
az árak csak lassan kúsznak felfelé – a legszebb fekvésű helyeken is egy kávé 1,20 Euro, a rántott hús 10, a pizza pedig 7.
A Mamula luxushotelben ennek többszörösét kell fizetni. 2015-ben a svájci–egyiptomi Orascom-csoport a hírek szerint négyzetméterenként 1,6 dollárért és 16 milliós beruházási elkötelezettség mellett kapta meg a montenegrói kormánytól a létesítendő luxushotel üzemeltetési jogát 49 évre. Az ügylet mögött Onsi Sawiri cégalapító és fia, Samih állt. Különösen az apa nagy játékos a befektetési és turisztikai iparban: a 2011-ben montenegrói állampolgárságot (is) kapott egyiptomi üzletember az előző évtizedben mindig ott volt Afrika leggazdagabb harminc cégtulajdonosa között. Fia Berlinben végzett, 2019-ben megvette a világszerte ismert Thomas Cook utazási iroda háromnegyedét, miközben apja hobbiból az FC Luzern fociklub tulajdonosa lett.
A Mamula luxushotelt idén áprilisban nyitották meg. Dean Miljanic hajókapitány egyike az angolul jól beszélő helyi fiataloknak, aki örül a biztos és jól fizetett munkának. Június végén jártam Herceg Noviban, a La Bamba kikötőben, ahová halk zúgással állt be a rendkívül kényelmes Mercan motoros. Török gyártmány, 180 000 euróba kerül, többet is vásároltak belőle, ilyenekkel szállítják a vendégeket a hotelhez.
Az egykori mellékhelyiségében működik a recepció, a lövegtoronyban ízléssel átalakított, a falak egy részét belülről eltakaró mészkő vázas lakosztályt építettek, amit előszeretettel használhatnak a nászutas párok, hiszen tökéletes a nyugalom, a sziget csendjét legfeljebb a sirályok zavarják meg. Ez tökéletesen érthető, mert a hotel megépítésével az ő nyugalmuknak oda – kicsit hitchcocki madárbosszúból talán ezért is látogatják gyakran a nyitott medencéket, s hagyják ott nem éppen luxushotelbe való ürüléküket. Ezt a személyzet feltűnő szorgossággal takarítja is, de a sirály kontra hotel csatában eddig az előbbiek állnak nyerésre. Ottjártunkkor éppen sasfélét hoztak, hátha az elűzi a nyugalmat zavaró sirályok legalább egy részét.
Három úszómedence is létesült a romok között, mindent felújítottak, tehát a 32 szobás luxuserődítmény létét kétségkívül állagmegóvásként lehet felfogni. Különösen annak tudatában, hogy a balkáni országnak semmi esélye nem lett volna a romok helyrehozatalára, múzeum építésére. Az emlékszoba falain láthatók a történelem legsötétebb napjaiból származó felvételek, és hozzáférhetők a fasiszta idők börtönszigetére vonatkozó iratok online formában.
A beruházó német kötődése miatt nem meglepő, hogy Dörte Bundt személyében német iparművész dolgozik a hajókötelekre emlékeztető belső díszítéseken, a vezérigazgató Henning Schaub pedig az angolnál csak németül beszél jobban. „A munkaerőpiacra is komoly hatást gyakorol egy ilyen befektetés, mert 203 embert alkalmazunk, háromnegyedük helybeli. Komoly logisztikai feladat a munkahelyre szállításuk, mert a környékbeli falvakban laknak, ezért a tengeren kell átkelni. Napi tizenegy hajójáratot üzemeltetünk számukra. Bízunk benne, hogy a történelem és a természet szépségei iránt érdeklődő tehetős turisták számára vonzó lesz a luxushotelünk” – mondja.
Ebben lehet is némi igazság, elvégre
koncentrációs táborként is felfogható fasiszta börtönből tudomásom szerint még sehol a világon nem varázsoltak ötcsillagos szuperszállodát.
Marija Vujovic marketingvezető is bizakodó. Ő montenegrói, édesapja Cetinjeben volt színházi rendező. Amikor 1959-ben Ljuba Tadic megrendezte a Campo Mamula című filmet a sziget fasiszta börtönszigetéveiről, nagyapja játszotta az egyik fogoly szerepét.