Index Vakbarát Hírportál

Először szólalt meg az állapotáról Madonna

2023. július 10., hétfő 20:13

Az énekesnő hétfőn posztolt először az állapotáról, miután júniusban kórházba került egy fertőzés miatt.

Mint korábban megírtuk, Madonna júniusban intenzív osztályra került egy bakteriális fertőzés miatt.

A kórházból azóta már hazaengedték, bár eleinte napokig nem lehetett tudni, magához tér-e. A barátai a történteken nem lepődtek meg, szerintük az énekesnő az utóbbi időben túlhajszolta magát, és néha elfelejti, hogy már nem 25 éves.

Most szólalt meg először a kórházban töltött napok után. Hétfőn a közösségi médiában így fogalmazott:

Köszönöm a pozitív energiát, az imákat, a gyógyulást és a bátorítást jelentő szavakat. Éreztem a felém áradó szeretetet. Az első gondolatom, amikor felébredtem a kórházban, a gyermekeim voltak, a második pedig az, hogy nem akarok csalódást okozni senkinek, aki jegyet vett a turnémra. Utálok csalódást okozni bárkinek is. Most az egészségemre és az erősödésemre koncentrálok, de biztosíthatlak benneteket, hogy amint lehet, visszatérek hozzátok!

– olvasható az énekesnő posztjában.

A popsztár elmondta: a jelenlegi terve az, hogy átütemezi közelgő észak-amerikai koncertjeit, és októberben megkezdi Celebration Tourját az Egyesült Királyságban.

Rovatok