Index Vakbarát Hírportál

A nyílt utcán verekedett össze öt nő Írországban

2023. július 10., hétfő 15:33

Durva jelenetnek lehettek szemtanúi Limerick város lakói. Az esti órákban ugyanis a nyílt utcán verekedett össze egy csapat nő egymással. Az esetről videó is készült, amelyen az látható, ahogy a nők egymás haját tépték, miközben részeg bulizók biztatták őket.

Egymásnak esett öt nő egy írországi pizzázó előtt. A buliból érkező csapat tagjai vélhetően összevesztek, a nézeteltérés végül verekedéssé fajult. Az esetről videó is készült, amelyen az látható, hogy 

a verekedők a földre estek, ahol ütötték és rugdosták egymást, valamint volt, aki hajánál fogva cibálta a másikat.

Az arra járó emberek döbbenten nézték a jelenetet. Egy férfi odasietett, majd megpróbálta szétválasztani a nőket, azonban nem járt sikerrel. 

A brutális bunyót részeg bulizók is látták, akik biztatni kezdték a megvadult csapatot, egyikük kiabálni kezdett:

Gyerünk, menj neki!

– ordította.

A felvételből nem derült ki, hogy mikor és hogyan ért véget a verekedés, valamint az sem, hogy megsérültek-e annak résztvevői. A képsorok alapján azonban úgy tűnik, a lányok sem az ütésekkel, sem a rúgásokkal nem finomkodtak.

Rovatok