Közel 50 ezer ember gyűlt össze kedden a Puskás Arénában, ahol aznap este működésbe lendült a Rammstein monumentális színpada. A német együttes koncertjén időnként konkrétan lángba borult a stadion, irdatlan robbanások, tűzijáték és füst kísérte a produkciót, amit szerdán egyébként ugyanott megismételnek. A kerületi lakosok – ha esetleg nem tudtak jegyet váltani a bulira – egészen biztos, hogy egyetlen dalról sem maradtak le, olyan hangerővel dübörgött a több mint kétórás zúzda.
Bár tavaly nyár végén már voltak utalások rá, szeptemberben vált csak hivatalossá, hogy a 2023-as európai stadionturnéja keretében, több mint 10 év után ismét Magyarországra érkezik a Rammstein: a világhírű német banda július 11-ére, a Puskás Arénába hirdetett koncertet. Az ipari metal zenekar népszerűségét jól mutatja, hogy a belépők már a jegyértékesítés első napján csaknem mind elfogytak, a nagy érdeklődésre való tekintettel ezért július 12-ére egy második fellépést is belengettek. A Rammstein egyébként többször járt már hazánkban: először 1998-ban a Sziget Fesztiválon, majd 2005-ben, 2010-ben és 2011-ben a Papp László Budapest Sportarénában láthatta a magyar közönség a híresen látványos produkcióikat, a mostani dupla buli viszont nem csak a több mint egy évtizednyi kihagyás miatt lehet érdekes.
Az Index is beszámolt róla, hogy a zenekar 2023-as turnéstartja után nem sokkal egy fiatal ír rajongó azzal vádolta meg a csapatot, hogy a vilniusi koncert alatt kiemelt rajongói körbe (a nulladik sorba) helyezve őt az italába drogot tettek, az énekes Till Lindemann pedig a show-t követő afterpartyn szexuálisan zaklatta. Lynn Shelby vallomása után több nő is hasonló történettel állt elő, így a berlini rendőrség végül szisztematikus visszaélési folyamatra gyanakodva nyomozást is indított az ügyben. A zenekar ugyan reagált a vádakra, Till Lindemann könyvkiadója, a Kiepenheuer & Witsch megszakította az együttműködését az énekessel, ám a turné az ügy kirobbanását követően sem állt le, a nulladik soros lehetőséget, illetve a rajongókkal közös afterpartykat viszont betiltották, a setlistből pedig kikerült a Pussy című szám, ahogy az állandó show-elemként használt péniszágyút is offolták a későbbi koncerteken.
A másik dolog, ami valamilyen szinten aggodalomra adhatott okot, az maga a helyszín. Biztosan sokan emlékeznek rá, hogy a Red Hot Chili Peppers tavaly nyári, budapesti fellépését – amelynek szintén az akkor újnak számító Puskás Aréna adott otthont – nem sikerült megfelelően behangosítani. A dalok visszhangosan szóltak, az ének pedig nem egyszer hamisnak hatott, olyannyira, hogy olykor az elhangzott szerzemények felismerése is kihívást jelentett. Mivel azóta nem lépett fel egyetlen nagy nemzetközi előadó sem a Puskásban, ez idáig kérdéses volt, hogy
VAJON A ZENEKAR HIBÁZOTT, VAGY EGÉSZ EGYSZERŰEN MAGA AZ ARÉNA ALKALMATLAN ARRA, HOGY ZENÉS PRODUKCIÓKNAK ADJON HELYET.
Ugyan korábban az Aerosmith is a Puskásba hirdetett koncertet, ám többszöri halasztás után Steven Tylerék végül törölték az európai fellépéseiket, így most a Rammsteinnek jutott a lehetőség, hogy tisztázza, a futballmeccseknek otthont adó, rendezvénytől függően 50-60 ezres tömeget befogadó aréna alkalmas (vagy sem) nagy volumenű zenei produkciók megvalósítására. Ezt azért is lenne nagyon fontos tudni, mert július 19-én a Guns n' Roses, július 28-án pedig a Depeche Mode is itt lép majd fel.
A fentieken túl pedig főleg azok számára, akik korábban nem voltak még Rammstein-koncerten, egy ilyen esemény mindenképp kivételes élményt ígér, a hard rockot és az ipari metált elektronikus zenével ötvöző zenekar fellépései ugyanis messze földön híresek a pirotechnikai elemekkel gazdagon megrakott látványvilágukról. A 1994-ben alakult banda a nemzetközileg legsikeresebb, anyanyelvén játszó német együttes – Európa nem német nyelvű területein és a tengerentúlon is nagy népszerűségnek örvendenek, amihez feltehetőleg a monumentális élő produkcióik is nagyban hozzájárulnak. A mostani turnéról a külföldi lapok úgy számoltak be, a gigantikus show-n megremegnek a stadionok, rengeteg a tűz, a füst, a durranás, a tűzijáték, és egy akkora színpadon állnak a zenészek, amely egyes helyszínek tetején is túllóg. Márpedig ezt muszáj letesztelni.
Ha valaki lemaradt volna a hírről, hogy a német zenekar hazánkban lép fel, kedd este a Keleti Pályaudvar felé tévedve már biztosan erősen gyanakodott volna, hogy itt bizony készül valami – ahogy közeledtem a Puskás Arénához, minden utca felől Rammstein-pólós emberek haladtak a stadion irányába. Annak ellenére, hogy a jegyek – a zenekar által hozott szabályoknak megfelelően – szigorúan névre szólóak voltak, a személyi igazolványos beléptetés nem okozott fennakadást, várakozás nélkül bejutottam és se perc alatt meg is találtam a helyem. Ami viszont a tavalyi Red Hot Chili Peppers-koncert óta nem változott, az a büféknél tapasztalható tömeg – legalább 20 percet kellett várni, hogy sorra kerüljön az ember.
A Rammstein előtt negyed nyolcas kezdéssel a francia Abélard zongorista duó lépett fel, a küzdőtéren felépített B színpadon. Héloïse Hervouët és Emilie Aridon-Kociole bő félórás játéka egészen különleges atmoszférát teremtett a helyszínen, ráadásul a két hölgy a német zenekar show-ja közben egy közös produkció erejéig újra előkerült. A német banda körülbelül 20 perccel este 8 után nyomott rá a start gombra, és azonnal működésbe is lendült a küzdőtér végében felállított, monumentális színpad, amely
leginkább úgy festett, mint valamiféle erődítmény,
négy óriási lámpatárcsával, kétoldalt egy-egy stabil, középen pedig egy mozgó kivetítővel, amely két óriási gitárnyakat formáló sín között liftezett. A show részét képezte a küzdőtéren elhelyezett, négy delay torony is – ezek a színpadi produkcióval összhangban pirotechnikai és látványelemként is működtek. A Live Nation kérdésünkre elmondta: a zenekar stábjából az első csapat már vasárnap megérkezett, és hétfő kora reggeltől folyamatosan építették a színpadot. Till Lindemann, aki a zaklatási ügye miatt egy időre eltűnt az Instagramról, Budapestről kedd este jelentkezett be.
A koncert egy zászló-, illetve Rammstein-jel-felvonással indult, amit a már említett középső leden úsztattak a magasba – Till Lindemann emögül felbukkanva ereszkedett alá, miközben a Rammlied című dalba belekezdett. Ahogy leért a színpadra, berobbant a zúzda, méghozzá olyan erővel mellkason vágva az embert, hogy én konkrétan úgy éreztem, bennem lüktet az egész. A D szektorból irdatlan hangosnak hatott a koncert, amihez az elején elég nehezen szokott hozzá a fül, ám mindez nem befolyásolta azt, hogy a dalok tisztán szólaljanak meg. Más kérdés persze, hogy a kerületnek biztosan odavágott a hangoskodás, nem beszélve arról, hogy a zene mellett a folyamatos tűzijáték-ropogást és robbanásokat is biztosan érzékelték.
Merthogy pirotechnikából akadt bőven.
Már az első szám alatt akkorát robbantottak a színpadon, hogy azt hittem, a szívem megáll, később, a Puppe című dal közben lángra lobbantottak egy babakocsit, a Mein Teil alatt pedig Lindemann lángszóróval gyújtott alá egy óriási üstnek, amelyben billentyűs zenésztársa forgolódott. A szikrák és a lángok folyamatosan jelen voltak a koncerten, és olykor nem is a színpadról, hanem a tagokra vagy a gitárokra erősített lángszóróból érkeztek, illetve a delay tornyok is ontották magukból a tüzet, ami sok esetben konkrétan a nézőtéren is sütött. Ráadásul ahányszor csak rendesen alágyújtottak, sűrű, fekete füst szállt fel az égbe.
A pirotechnikát és a brutál hangerőt a parádés fényjáték és olykor konfettieső tette kerekké. A színpad hol fényáradatban úszott, hol vörösben izzott, miközben az „erődítményre” szerelt négy óriási tárcsából, a hátteret alkotó lámpasorokból vagy épp a delay tornyok tetejéről a közönséget pásztázva különböző irányba lövellték a fénycsóvákat, netán a színpad aljzatából irányítottak fényoszlopokat felfelé. A különféle látványelemek összhangja egészen elképesztő volt. A legnagyobb meglepetést az okozta, amikor a Du hast című szám alatt Lindemann egy nyílszerű eszközből lőtt ki egy tűzijáték-rakétát a közönség feje fölé, ami újabbakat indított el a delay tornyoktól oda-vissza, hogy aztán a színpadon egy óriási robbanásban végződjön az egész.
A látványelemek mellett persze a zenészek megjelenése és színpadi játéka is kellett ahhoz, hogy valóban intenzív és teátrális legyen a produkció. Az öltözéküknek köszönhetően a tagok egyedi karakterekként jelentek meg a színpadon. A billentyűs Christian Lorenz például aranyban érkezett, míg az énekes tarajba rögzítve a haját, valamiféle szegecses egyenruhában lépett a közönség elé. Mintha belehelyezkedtek volna egy-egy általuk kitalált figura szerepébe, ami sokszor olyan szürreális tetteket követelt, mint például, hogy a billentyűs egy futópadon gyalogoljon, miközben a hangszerén játszik.
Bár egyértelműen a nagyszínpadé volt a show bázisa, dobhártya-pihentetőként a bemelegítő duó által már korábban birtokba vett B színpad is szerephez jutott – ezt megelőzően a 10. tételnél éreztem, hogy kicsit alábbhagy a dübörgés bennem, amikor a Deutschland című szám egy hosszasabb billentyűjátékkal indult. A lelátóról már korábban észre lehetett venni, hogy a biztonsági emberek egymásba kapaszkodva igyekeznek folyosót alkotni a küzdőtéren, hogy a zenészek valahogy átjussanak a tömegből kiemelkedő pódiumra. Mindezt úgy próbálták észrevétlenné tenni – ami persze nem teljesen sikerült –, hogy a kamerákat a rajongókra irányították, akik annyira megörültek, amikor meglátták magukat a kivetítőn, hogy másra nem is nagyon figyeltek. Miután „ávonult” a zenekar a B-Stage-re, a leden megjelenő felhívásra kigyulladtak az arénában a mobilok fényei. A német együttes az Abélard duóval közösen előadta az Engel című számot, amit még másik kettő követett, majd jött az újabb meglepetés:
gumicsónakokba szálltak, amelyeket a közönség kézről kézre adott, míg visszaértek a nagyszínpadig.
Ott aztán három szám erejéig még folytatódott a zúzás. Bár láthatóan – miután mindvégig rendesen be voltak öltözve – minden zenekari tagról szakadt a víz, ugyanolyan energiával tolták végig a maradékot, mintha csak akkor kezdődött volna a koncert. Lindemann egyébként nem sokat kommunikált a közönséggel – a második dal után üvöltött egy Budapestet, majd ugyanezt megtette a B színpadon is, a show végén pedig – miután szokás szerint letérdeltek a közönség előtt –, magyarul mondott köszönetet. Utóbbinál viszont mintha már kiszállt volna a színpadi szerepéből, az arca is egészen más volt, ahogy közelről mutatták a kivetítőn. Ám sok időt nem hagytak arra, hogy ebben valóban biztos lehessen az ember, a zenészek elég gyorsan távoztak a színpadról, miközben a kamerán keresztül még pár percig lehetett követni őket a backstage-ig.
Nos, a Red Hot Chili Peppers csapatával ellentétben a Rammsteinnek sikerült rendesen behangosítania a Puskás Arénát – bár ha tehetném, óva intenék mindenkit attól, hogy ennyire túltolja, mert ekkora dózisú zúzástól tényleg halláskárosult lesz az ember. Az is kétségtelen, hogy elképesztően látványos a zenekar produkciója – mindig történik valami a színpadon vagy a levegőben, ami meglepetést okoz, így egy idő után már az sem zavaró vagy furcsa, hogy német nyelven szólalnak meg a dalok. Az is egyértelműen látszik, hogy a bandának van egy stabil rajongóbázisa – a küzdőtéren alig volt olyan pillanat, hogy ne emelkedett volna szinte az összes kéz a magasba, és ha nem is mindenki, de azért a lelátókon is voltak, akik nem tudtak ülve maradni. Bár az énekes zaklatási ügye még folyamatban van, úgy tűnik, ez a látogatók számát nem befolyásolja a Rammstein magyarországi koncertjein. A Pussy című szám és a péniszágyú viszont továbbra is elmarad.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)