Index Vakbarát Hírportál

Pataky Attila megírja a végrendeletét

2023. július 24., hétfő 07:01

Sok megpróbáltatáson van túl az Istenben és a földönkívüliek létezésében hívő zenész, de sikerült talpra állnia. Egészséges, de úgy döntött, megírja a végrendeletét.

Pataky Attila életében jelenleg minden a legnagyobb rendben van, de sok megpróbáltatás van mögötte. 72 év ide vagy oda, úgy gondolja, csodálatos élete volt és van, amiben párja is nagy szerepet tölt be – írja a Bors.

„Engem a Jóistenke nagyon szeret, mert tizenöt éve Orsival együtt létezünk Nagyon komoly áldás, hogyha valódi párja van az embernek, ráadásul nekem Orsi a feleségem is. Egy Rák jegyű férfinak nem lehet jobb és szeretőbb társa egy Mérleg nőnél! Orsi mindig visszahúz egy vékony cérnaszállal, ha felszállok a levegőbe” – árulta el az énekes, majd hozzátette, meglehetősen nehéz időszakon van túl.

Az utóbbi években nagyon sok megpróbáltatás ért, de mindből kijöttem, nem hagytam magam. Kerestem az új utakat, és most is itt vagyok egyben. Gond nélkül meg tudok csinálni kétórás koncerteket, turnéban – bármikor. Imádunk zenélni, csak az a bolond világ hagyjon minket és az emberiséget létezni. Imádom az életet!

– mondta a Sorry! magazinnak az Edda frontembere, aki úgy döntött, annak ellenére, hogy egészséges, megírja végrendeletét.

Rovatok