Index Vakbarát Hírportál

Idris Elbát majdnem lelőtték

2023. július 26., szerda 14:44

A színész egy podcastműsorban elevenítette fel az esetet, amikor egy veszekedés során fegyvert tartott egy férfi a fejéhez, azzal fenyegetve őt, hogy megöli.

Idris Elba nemrég a Smartless című podcast vendége volt, ahol Harry herceggel való barátsága mellett bővebben beszélt a műsorvezetőnek egy igen meghökkentő történetről is, ami korábban egy klub előtt esett meg vele.

Mint kifejtette, látott egy férfit, aki a barátnőjével ordítozott, és azt vágta a fejéhez folyamatosan, hogy meg fogja ölni őt. Mire Elba odament hozzá, és azt mondta: „Nézd, milyen gyönyörű. Miért beszélnél így egy csodaszép hercegnővel?”. Arra viszont nem számított, hogy ezzel a kijelentéssel a saját életét sodorja veszélybe. 

Majdnem elvesztettem az életem, mert próbáltam megállítani a férfit

– mondta, hozzátéve, közbeavatkozása után az illető fegyvert rántott, a képébe tolta, és kérdőre vonta, hogy az ő barátnőjéről beszél-e.

A színész szerint a férfi azt hihette, hogy ezzel a szöveggel akarta felszedni a párját, ám erről szó sem volt. Megjegyezte, abban a pillanatban azon gondolkozott, nem szabad belefolynia efféle csevejekbe, mert az komoly következményekkel járhat. A fegyveres azonban végül nem húzta meg a ravaszt, így ép bőrrel megúszta az esetet.

Elba a műsorban egyébként bővebben beszámolt Harry herceggel való kapcsolatáról is, akivel baráti viszonyban vannak. Mint ismert, a színész korábban DJ-ként dolgozott, és azokban a klubokban lépett fel, ahol a királyi sarj is megfordult. Egy alkalommal a herceg odalépett hozzá, közölve vele, hogy hamarosan megházasodik, és szeretné, ha ő játszana a jeles eseményen. Bár a felkérést Elba visszautasította azzal a címszóval, hogy nem vállal efféle megkereséseket, végül a Frogmore House-ban tartott fogadáson mégis ő biztosította a zenei aláfestést, és azóta is jó barátságot ápol a herceggel. 

Rovatok