Index Vakbarát Hírportál

Nem tudja, hova vigye a gyereket? A Lupa Beach fele csak róluk szól

2023. július 26., szerda 06:34

Mediterrán tengerpartra vágyik, de se ideje, se pénze nincsen arra, hogy a gyerekeket a nyakába véve Olaszország felé vegye az irányt? Egy percig sem kell búslakodni, hiszen a budakalászi Lupa Beach a főváros kapujában is hamisítatlan élményt nyújt a családok számára – a 12 éven aluliak pedig idéntől ingyen élvezhetik a strand nyújtotta temérdek gyerekprogramot és szabadidős tevékenységet.

Itt a nyár, aminek az önfeledt jókedvről és kikapcsolódásról kellene szólnia, a kisgyerekes szülőknek azonban sokszor okoz nehézséget, hogy a kevés szabadságuk mellett mikor és a pénztárcájuknak mérten hova tudják elvinni nyaralni vagy csak egy-egy délutánra lehűteni a családot. 

Ez a Balaton vagy más vizek partján élők számára talán nem akkora kihívás, azonban a fővárosiaknak a hőség átvészelése – ráadásul gyerekekkel a nyakukban – meglehetősen problémás tud lenni, hiszen a legtöbb fürdő vagy strand még a gyerekek számára is komoly összeget kér el a belépésért. 

Ezt elégelte meg a budakalászi Lupa Beach is, ahol idén

a 12 év alatti gyerekeknek nem kell jegyet venni.

Ez a nagyobb családok számára – akár három gyerekkel érkezve – komoly kedvezményt jelent, ráadásul a 12 és 18 év közötti fiatalok szintén kedvezménnyel, ifjúsági jeggyel vehetik igénybe a strandot, még úgy is, hogy az áremelkedés senkit sem kerülhetett el az elmúlt időszakban…

A jelentősen dráguló költségek miatt mi sem tudtuk idén megúszni áremelés nélkül, azonban ennek átlagos mértéke még az inflációt sem éri el, viszont a családosoknak, akiket az árak növekedése a legjobban érint, még ebben a nehéz helyzetben is egy komolyabb kedvezményt kínálunk

– mondta Gerendai Károly, a Lupa megálmodója.

Akik azt gondolják, hogy az ingyenes belépésért túl sok szolgáltatással nem kell számolni, tévednek. Bár vannak, akiknek továbbra is egy fiatal felnőttek számára kialakított, nyári bulioázist, kigyúrt felsőtesteket és bikinis modelleket jelent a Lupa Beach, mindez koránt sincs így, a strand hatalmas hangsúlyt fektetett az elmúlt időszakban arra, hogy a parton a családok és a legkisebbek is a lehető legnagyobb nyugalomban, széles skálájú programok közül választva élvezhessék a tavat. 

Vidámpart = vidám szülő és gyerek

A legtöbb strandon a legnagyobb nehézséget a szülők számára az jelenti, hogy egy pillanatra sem tudnak elszakadni a gyerek mellől, mert folyamatos figyelmet igényelnek. A Lupán azonban a gyerekmegőrzőnek köszönhetően lehetőség van arra is, hogy anya és apa a gyereksírást fél órára hátrahagyva megigyon nyugodtan egy pohár hideg koktélt, vagy csobbanjon egyet a tóban.

A Vidámpart névre keresztelt övezetben pedig tényleg minden a gyerekekről szól, a legkisebbek számára valóban megalkották a földi paradicsomot, hiszen

trambulin, vízi dodgem, játszóház, kézműves-foglalkozások, ugrálóvár, homokozó és mászókák várják a kicsiket, akik segítségére a játékok mellett külön személyzet felel. 

A temérdek lehetőség és program mellett a gyerekek kényelméért a partszakaszon külön WC és a vízpartra felállított árnyékoló szolgál, ráadásul az öbölben egy hálónak köszönhetően a legkisebbek biztos nem tudnak átlépni egy olyan határt, ahol számukra már igazán veszélyes lenne a vízben tartózkodni. 

Az állandóan dohányzó nyugágyszomszéd miatt sem kell a szülők fejének fájnia, hiszen a Lupa e területén is tilos a dohányzás, így a gyerekek egészsége is biztosítva van a parton. Ha közben megéheznének a kicsik, akkor sem kell három hűtőtáskával elindulni otthonról miattuk, hiszen temérdek lehetőség közül lehet választani, a legtöbb büfében külön gyerekmenü várja a vendégeket, a sokszínű felhozatalnak köszönhetően pedig mindenki találhat kedvére valót. 

A Strandok Éjszakájával búcsúzik a július a Lupán

A július végi nagy durranásokból sem maradnak ki a legkisebbek. Július 29-én, a Strandok Éjszakáján ugyanis már délelőtt 10-kor kezdődik a programsorozat Budapest „mediterrán tengerpartján”, a Lupán.

Napközben a gyermekes családok, a napfürdőző strandolók és az aktív beach- és vízi sportolók is élvezhetik a homokos partot és a türkizkék vizet, míg délutántól már tényleg a bulizásé és az igazi mediterrán hangulatú lazításé lesz a főszerep, ezúttal ráadásul éjfélig csobbanhatunk majd a holdfényes nyári éjszakában.

Július utolsó szombatja a hazai strandkultúra ünnepe, és úgy tűnik, az égiek is azt akarják, hogy a nagy melegben mindenki a vízpart felé vegye az útját aznap. A Dunakanyar kapujában már nyolcadik éve minden meleg nyári nap a strandolók ünnepe, hiszen

a Lupa – Európában is egyedülálló – élménycentruma egy új minőséget adott a strandolásnak és megannyi lehetőséget kínál gyermekes családoknak, a beach- és vízi sportok rajongóinak, a napozós-pihenős nyaralóknak és az aktív strandolós-csobbanós látogatóknak egyaránt.

A Strandok Éjszakáján a gyermekes családokat szintén várja a Lupa „családi paradicsoma”, az idén megnagyobbított terű Vidámpart is

A gyermekek számára is élvezhető, sekély vízű strandszakaszokon és az árnyékolókkal védett parti részen minden adott egy családi nyaraláshoz. Ezúttal ez a helyszín a vízi dodzsem, trambulin és ugrálóvár mellett megannyi további aktivitást tartogat a kisebb-nagyobb lurkóknak.

Amennyiben még ez sem elég ahhoz, hogy valaki azonnal a strandpapucsért nyúljon, a Lupa öbölstrandi részén egy igazi Ninja Warrior pálya kínál megannyi izgalmat, emellett pedig tényleg senkinek nem kell unatkoznia, hiszen sorjáznak majd a homokos parton a beachsportok a szuper strandfoci-, strandröplabda-, strandkézipályákkal, míg a vízen szintén megannyi aktivitás áll az adrenalinfüggő strandolók rendelkezésére.

A szórakozás akkor sem áll le, ha már mindenkit kellően kiszívott a nap és a víz, délután 4-től ugyanis beindul a szolid parti a Lupa Beachen, ami egészen éjfélig mediterrán tengerparti díszletben adja meg a speciális hangulatot. A hangulatfelelős a napfényes estéből a holdfényes éjszakába nyúló jeles napon

Bréda Bia, Metzker Viktória, Náksi, Nigel Stately és Matte lesz.

A belépés 19 órától ingyenes, a kijelölt szakaszon pedig éjfélig lehet csobbanni majd. A változatos beachbárok pedig további, speciális programokkal és akciókkal várják a vendégeket a Strandok Éjszakáján. 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Lupa Beach közreműködésével jött létre.

(Borítókép:  Lupa Beach)

Rovatok