Index Vakbarát Hírportál

Nem bírná megemelni a fejét, és fél mája lenne Barbie-nak a valóságban

2023. július 27., csütörtök 06:00

Szőke hajával, vékony testalkatával és hosszú lábaival megannyi nő számára évtizedek óta etalon Barbie karaktere, azonban mint kiderült, ezért a szépségért már tényleg nem éri meg szenvedni – a való életben ugyanis sem a nyakát, sem bokáit, de még a csuklóit sem tudná használni a figura, ráadásul létfontosságú szervei sem férnének el a testében.

A Ryan Gosling és Margot Robbie nevével fémjelzett Barbie-film minden előzetes kritika ellenére hatalmas tömegeket vonzott a mozikba már az első bemutató utáni héten, a népszerű gyerekjátékként ismertté vált női figurát pedig vélhetően nincs olyan ember, aki ne tudná maga elé képzelni. 

A hosszú lábairól, platinaszőke hajáról, elképesztően vékony derekáról is ismert Barbie már évtizedek óta etalon bizonyos nők számára, akik a baba köré felépült szépségideálnak igyekeznek megfelelni. Ez azonban korántsem ajánlott, ugyanis amennyiben valaki pontosan úgy szeretne kinézni, mint a karakter, jó eséllyel képtelen lenne a hétköznapi életre – derült ki egy friss elemzésből. 

De hogyan nézne ki Barbie a valóságban, és miért teljesen elrugaszkodott ötlet az, ha valaki valóban tűpontos mása szeretne lennie a népszerű figurának? 

A rehabs.com oldal szakértői elemzést készítettek arról, hogyan nézne ki Barbie igazi nőként – az eredmény pedig meglehetősen sokkolóra sikeredett.

Ugyanis mint kiderült,

Barbie nyaka olyan hosszú és vékony, hogy a valóságban megemelni sem tudná a fejét, bokája pedig szintén olyan vékony, hogy már az állás is komoly nehézséget okozna számára, így csak négykézláb tudna közlekedni.

Mindezt számokkal is alátámasztották, a csapat becslése szerint Barbie fejkörfogata körülbelül 55 centiméter, míg a nyakáé csupán 22. Összehasonlításképpen egy átlagos nő nyaka 30-33 centiméter körüli, így nem meglepő, hogy a karakter ilyen arányok mellett képtelen lenne megtartani a nyakához képest hatalmas fejét a valóságban. 

Ez a renderelés jó mutatja, hogy valójában milyen bizarr lenne egy életnagyságú Barbie, és feltárja a sokak által tökéletességként bálványozott baba lehetetlen fizikai arányait. Elég csak arra gondolni, hogy mivel a baba nyaka jóval vékonyabb, mint egy átlagos nőé, ezért biztosan képtelen lenne felemelni a fejét

– írták a szakértők.

Fél máj és használhatatlan bokák

Amennyiben még ez sem lenne eléggé elrettentő Barbie kapcsán, apró, 40 centiméteres derékbősége egy kisgyerekéhez hasonlítható, ami ráadásul kisebb, mint a fejéé – Barbie-ban emiatt

csak fél máj és néhány centiméter hosszú bélrendszer férne el, ha a baba arányainak megegyező tulajdonságokkal rendelkezne a valóságban. 

Ez pedig – talán mondani sem kell – szintén komoly problémákat okozna a valóságos Barbie-nak…

A baba szőke haja és vékony dereka mellett hosszú lábairól is ismert, amelyek azonban 50 százalékkal hosszabbak, mint a karjai, és a kerületük is jóval kisebb. Összehasonlításképpen egy átlagos nő lába csak 20 százalékkal hosszabb, mint a karja…

A hosszú lábak ellenére Barbie bokája azonban rendkívül vékony, így járásra szinte teljesen biztos, hogy alkalmatlan lenne a hús-vér mása. 

Mindössze 15 centiméter kerületű a bokája, így vélhetően csak négykézláb tudna járni

– hangsúlyozták az elemzés készítői, hozzátéve: a bokák mellett a csuklók átmérője is rendkívül kicsi, mindössze 8 cm, így az emelés is lehetetlen küldetés lenne Barbie-nak. Talán mégsem olyan rózsaszín a világ számára, mint azt mindenki hiszi…

(Borítókép: InterCom)

Rovatok