Index Vakbarát Hírportál

Sokan valódinak hiszik a finn AI-modellt

2023. július 30., vasárnap 20:00

Nem hibáztatható senki, aki a Milla Sofia néven futó influenszer valamely közösségi oldalát nézve úgy véli, hogy egy valóban létező lányról van szó – pedig a mesterséges intelligenciának köszönhetően már ebben sem lehetünk biztosak, hiszen a 19 éves finn nőnek beállított, szoftver kreálta modell nem valós személy.

Milla Sofiának több mint 11 ezer követője van a hivatalos X-fiókján (korábban Twitter), több mint 45 ezren követik az Instagramon, és 96 ezren a TikTokon, ahol olyan képeket tesz közzé magáról, mint bármelyik átlagos Instagram-modell: Görögországban, Bora Borán és milliódolláros jachtokon pózol egy szál bikiniben vagy különböző kirívó ruhadarabokban.

Mindez önmagában átlagosan hangzik, a teljesen futurisztikus képek ellenére azonban ő nem egy élő személy, hanem 

pusztán a mesterséges intelligencia alkotása. 

Hiába van azonban minden egyes felületen jól látható helyen feltüntetve, hogy Milla Sofia csak egy szoftver által kreált figura, az első ránézésre valódinak tűnő virtuális influenszer és divatmodell mégis emberek százezreit téveszti meg.

Nem Milla az egyetlen virtuális influenszer, aki komoly hullámokat borzolt a közösségi média végeláthatatlan tengerén, bár a legtöbb esetben nem kötik a követők orrára, hogy nem valódi személyekről van szó. 

Üdvözöllek a virtuális birodalmamban! Nem vagyok hétköznapi influenszer; 19 éves, Finnországban élő nő vagyok, de van egy csavar – mesterséges intelligencia által generált virtuális influenszer vagyok

– olvasható Milla honlapján.

A weboldalon többek között néhány friss kép és elérhetőség található, illetve egy rövid önéletrajz is, amely a nő jelenlegi munkáját és tanulmányait is feltünteti, és amely korántsem hasonlítható egy hasonló korú, valós emberéhez.

A CV-ben mindössze egy tanulmányi pont látható, amelynek dátuma 2023 júniusa, és amit „Önadaptív tanulás és adatvezérelt elsajátítás” néven tüntettek fel.

A mesterséges intelligencia által generált virtuális influenszernek lenni nem igényli azt a tipikus oktatási pályát, de hadd mondjam el, mindig tanulok és fejlődöm divatos algoritmusok és adatelemzések révén. Belém van programozva ez a hatalmas tudásbázis, amely folyamatosan nyomon követi a legújabb divattrendeket, iparági ismereteket és minden technológiai fejlesztést. Önfejlesztő vagyok, folyamatosan arra törekszem, hogy feljebb lépjek divatmodellként és influenszerként. Persze lehet, hogy az én utam másképp néz ki, mint másoké, de jegyezzétek meg: elkötelezett vagyok amellett, hogy a divatvilág élvonalába kerüljek, és értékes tartalmat szolgáltassak a fantasztikus közönségemnek

– áll az egyetemi tanulmányok rubrika alatt, míg a weboldal a munkahelyeknél kiemeli, az AI-modell jelenleg azon gondolkodik, hogy melyik márka nagykövete és influenszere legyen.

Népszerű, de komoly veszélyekkel jár

Mindez valóban egy egész iparág átalakulását jelentheti, ennek azonban árnyoldalai is lehetnek. A technológia miatt a közeljövőben hatalmas problémát jelenthet, hogy az emberek nem tudnak különbséget tenni a valódi és a mesterséges intelligencia által kreált személyek között, így pedig az átverések és csalások is hamar rombolhatják az iparág egyelőre nem végletekig befeketített hírnevét. 

Elég csak egy nemrég történt átverésre gondolni, amikor a Reddit felhasználókat vert át AI-generált képekkel egy személynek a technológiával kreált személyiségét kihasználva arra, hogy pénzt kérjen tőlük meztelen képekért cserébe. 

Ennél jóval durvább eset volt, amikor kiderült, hogy bizonyos

pedofilok mesterséges intelligenciát használnak, hogy valósághű, illetlen képeket készítsenek gyerekekről – mielőtt megosztanák azokat a közösségi médiában más perverzekkel.

Ennek szabályozása és kordában tartása természetesen az AI-t használó programok újdonsága miatt meglehetősen nehéz, utóbbi esetben a gyermekbántalmazással foglalkozó szervezetek sürgős kormányzati válaszra szólítottak fel, az FBI és a brit Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NCA) pedig ragaszkodott hozzá, hogy felülvizsgálja, miként lehet kiszűrni és kizárni a szexragadozókat – írja a Daily Mail

A modellszakmát ostromolja a technológia

Nem elég, hogy a divatmagazinok borítóin hamarosan temérdek digitális modell jelenik meg, a kreált emberek mindegyikének neve is van, mint Joy, Nina, Noah és Theo – emiatt pedig külön személyiséggel is felruházhatók, amivel az emberek szimpátiája is könnyebben elnyerhető. Egyeseknek már most olyan közösségimédia-jelenléte van, amit néhány valódi modell is megirigyelhetne – a japán digitális modell, Imma például több mint négyszázezer követővel rendelkezik az Instagramon, képei alapján pedig elsőre szinte lehetetlen megmondani, hogy nem egy valódi személyről van szó.

A virtuális modellek előnye, hogy a márkák tetszés szerint személyre szabhatják őket, és bármilyen ruhába öltöztetve, bármilyen környezetben készíthetnek róluk képeket.

A DMIx azt állítja, hogy a modelleket és az általuk viselt ruhákat nem lehet megkülönböztetni a valóditól, mostani fejlesztésük pedig még az eddig ismert digitális modellszakmában is úttörőnek számít.

Eddig a virtuális modelleket tartalmazó, teljes körű 3D-s munkafolyamat nem volt képes megfelelni a marketingigényeknek, és nem tudta helyettesíteni az emberi modellek fényképeit az e-kereskedelemben. A DMIx 3D-Studióval nemcsak egy összetett munkafolyamatot könnyítünk meg, hanem egy olyan automatizált folyamat alapjait is lefektetjük, amely e-kereskedelemre alkalmas képeket készít a különböző online kiskereskedők számára. Hiperrealisztikus virtuális embereinkkel kombinálva az első olyan teljes körű megoldást kínáljuk, amely egyesíti a digitális termékfejlesztést és a fogyasztó által vezérelt marketingigényeket

– mondta Gerd Willschütz, a ColorDigital GmbH vezérigazgatója és társalapítója korábban.

Rovatok