Index Vakbarát Hírportál

Nagy Feró: Unokáim vannak, családom, el kell tartani őket

2023. július 31., hétfő 16:53

A nemzet csótánya elárulta, hogy szerinte sohasem fogja abbahagyni a koncertezést, amíg az Úristen erőt, egészséget ad, addig nyomja. Továbbá unokáival és gyermekeivel való kapcsolatáról is vallott: mikor 18 és 24 évesek lettek gyermekei, elvitte őket Amszterdamba „friss levegőt szívni”.

Nagy Feró, a Beatrice Kossuth-díjas frontembere egész nyáron koncertezik, bár az együttesnek most kevesebb bulija van, mint a pandémia előtt.

„Most a Beatrice 45 van előttünk, aztán majd jön az ötven és a többi. Nem úgy van ez, hogy visszavonulunk, és még egy nagy búcsúbulit csapunk, aztán még egyet. Amíg az Úristen erőt, egészséget ad, addig nyomom” – mondta a Feró. 

Engem úgy kell majd lerobbantani a színpadról, olyan vagyok, mint Mick Jagger

– tette hozzá a Story Magazinnak adott interjújában.

Úgy gondolja, egy zenész akkor vonul vissza, ha kiégett vagy elfáradt, de ő egyiket sem érzi magán, sőt nagyon élvezi a koncerteket.

Állatira élvezem a bulikat, még mindig a fellépések éltetnek. Meg hát unokáim vannak, családom, el kell tartani őket

– fogalmazott.

A zenész a nyári koncertszezonban kevesebb időt tud az unokáival tölteni, de mint kiderült, jóval engedékenyebb, mint a gyermekek szülei.

Amikor viszont együtt vagyunk, imádjuk egymás társaságát és azt, hogy a papa mindent megenged. Velem simán fagyizhatnak ebéd előtt – a többi csínyünkről inkább hallgatok. Amúgy a gyerekeimet is szabad szellemben neveltem. Arra tanítottam őket és most az unokáimat is, hogy azt csinálják, amit szívvel-lélekkel tudnak űzni. (...) Szerintem az a jó, ha minél többet láttatunk a világból a gyerekekkel, aztán ők leszűrik maguknak a dolgokat. Mikor a kisebbik fiam tizennyolc volt, a nagyobb huszonnégy, kivittem őket Amszterdamba. Szívtunk egy kis „friss levegőt”. Nem gondolom, hogy emiatt rossz apa lennék. Mindent ki lehet próbálni, de úgy kell csinálni, hogy a család, a társadalom és az egyén se sérüljön közben

– mesélte.

Rovatok