Index Vakbarát Hírportál

Shane Tusup ismét új vizekre evez

2023. augusztus 1., kedd 07:52

Egy hónap után bezárt Shane Tusup törökbálinti autómosója, tervezett étterme pedig meg sem nyitott. Az egy helyben álló projektek ugyan többmilliós kárt jelenthetnek az újdonsült üzletembernek, ám úgy tűnik, már megvannak az új tervei a jövőre vonatkozóan.

Az edző az üzleti életben is meg akarta vetni a lábát. A  A törökbálinti bevásárlóközpontban található autómosó ugyanis alig több mint egy hónapot ért meg.

Ez indítja el az új Black Diamond Luxury Lifestyle márkánkat. Egy márka, ami átlép több iparágba

– mondta a megnyitón Tusup, aki az Árpád hídnál is nyitott egy autómosót.

„Az üzleti életben már csak úgy működnek a dolgok, hogy van, amikor az embernek át kell gondolnia, hogy az adott lehetőséggel él-e vagy sem. A törökbálinti autómosó és az étterem egy két részből álló csomag lett volna, az egyiket a másik nélkül nem volt érdemes működtetni, de ezzel semmi gond nincs, az ember ilyenkor új vizekre evez” – mondta a Blikknek Shane Tusup.

Elmondása szerint áprilisban megnyitotta az Agora irodaházban a második autómosóját, ami – mint mondta – felkapott lett, beváltotta a hozzá fűzött reményeit. Hozzátette: „A lounge étterem ötletét sem vetettem el, ha megtalálom a megfelelő helyet, megnyílik. Amire most nagyon büszke vagyok és hatalmas elismerés számomra, az a saját ginmárkám, amellyel aranyérmes lettem a Global Gin Masters nemzetközi versenyen London Dry kategóriában, illetve második lettem az Ultra Prémium kategóriában. Ezzel a márkával hamarosan a nemzetközi piacra is betörünk” – magyarázta.

Rovatok