Index Vakbarát Hírportál

Barbie ősellenségével állt össze Kylie Jenner

2023. augusztus 3., csütörtök 19:53

Kylie Jenner félreállítja Barbie-t új Bratz baba kollekciójával. A hat babából álló gyűjtemény kedden debütált, és már most hatalmas népszerűségnek örvend.

Tompulhat Barbie hetek óta tartó csillogásának fénye, miután némi konkurenciát kapott riválisától, a Bratztől, amely új partnerséget jelentett be Kylie Jennerrel.

A kedden bemutatott és csak korlátozott ideig kapható Mini Bratz x Kylie Jenner kollekció az első alkalom, hogy egy hírességet alakítanak át babává. A Bratz a 2000-es években vált a hivalkodó alt stílus, az eltúlzott vonások főszereplőjévé.

A jelentések szerint 2001 és 2006 között,tehát piaci jelenlétének első öt évében 2 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le.

Az új kapszulakollekció egy „bratzifikált” Kylie Jennert kínál hat különböző híres megjelenésben. Köztük van az ikonikus levendulaszínű tollas Versace sellőruha, amelyet a 2019-es Met-gálán viselt, valamint a fátyolos, teljesen fehér Off-White együttes, amely három évvel később debütált ugyanezen az eseményen.

Egy sajtóközleményben a Bratz gyártója, az MGA Entertainment azt ígérte, hogy a következő hetekben egy „teljes sor” Kylie-babát adnak ki.

Mivel a Bratz babák a macskaszemű, teli ajkú, magas arccsontú „Instagram-arcot” szépségszabvánnyá emelték – és olyan esztétikává, amelyet Jenner és családja kodifikált –, még bőven azelőtt, hogy az Instagram még csak pislákolt volna, nem meglepő, hogy Kylie Jennert a babához hasonlítják.

Gyerekkorom óta rajongok a Bratzért, és mindig is szerettem volna egy saját Bratz babát

– mondta Kylie Jenner egy sajtónyilatkozatban, hozzátéve, hogy „az elmúlt évben a folyamat minden egyes lépését imádtam, amikor a Bratz-csapattal együtt megalkottuk ezeket a babákat”.

Az alkotók imádják, a rajongók annyira nem

Jasmin Larian, a Bratz kreatív igazgatója szerint Jenner valóban megtestesíti mindazt, amit a Bratz a 22 évvel ezelőtti megalapítása óta képvisel, a lázadó, az energikus és kifejező jellegtől kezdve.

De nem minden Bratz-rajongó volt boldog. Néhány közösségi médiás kommentelő megkérdőjelezte, jó választás-e elsőként Kylie Jennerrel kollaborálnia a cégnek és azt, hogy az új vonal pontosan tükrözi-e a celeb bőrszínét. „Kylie nem olyan rohadt sötét” – írta egy Bratz-rajongó a Twitter-oldalán az egyik baba fotójával együtt.

Rovatok