Index Vakbarát Hírportál

Tragikus részletek derültek ki az Euphoria 25 éves színészének haláláról

2023. augusztus 5., szombat 13:34

Édesapja negyedik stádiumú rákos beteg volt, akit mindössze egy héttel feltételezett túladagolása előtt temetett el az Eufória 25 éves színésze, Angus Cloud – aki a gyors lefolyású betegség miatt nem volt képes feldolgozni apja elvesztését.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, 25 éves korában meghalt Angus Cloud, akit elsősorban az HBO Euphoria című sikersorozatából ismert a közönség, amelyben a drogdíler Fezco „Fez” O’Neill karakterét alakította. A fiatal színész július 31-én oaklandi otthonában hunyt el, holttestére édesanyja talált rá, aki túladagolás gyanúja miatt riasztotta a hatóságokat, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni a férfi életét.

Ahogyan a történtek után a közleményében a család is írta, Cloud nagyon nehezen tudta elfogadni édesapja elvesztését, akit mindössze egy héttel a halála előtt temetett el, most pedig az is kiderült, miért viselhette meg annyira a tehetséges színészt apja elvesztése, hogy túladagolhatta magát. 

A halálhírről elsőnek beszámoló TMZ birtokába került dokumentumokból ugyanis kiderült, hogy Angus Cloud

édesapjánál a halála előtt nem sokkal negyedik stádiumú rákot diagnosztizáltak, a gyors leépülése és elvesztése pedig borzalmasan lesújtotta a vele rendkívül közeli kapcsolatot ápoló fiút.

Az Eufória néhai sztárjának apja, Conor Hickey „a tüdeje és a szív körül felgyülemlett folyadék következtében halt meg” – állítja a férfi halotti anyakönyvi kivonata, amely kiemeli, az elhunyt mesotheliomában szenvedett. A mesothelioma egy ritka, de kifejezetten agresszív daganat, amely a belső szerveket körülvevő szövetekben alakul ki.

Az összetört férfi ráadásul mindössze egy héttel az előtt helyezte végső nyugalomra Írországban apját, hogy ő maga saját kezűleg véget vetett az életének. A családtagok beszámolói szerint Angus Cloud öngyilkos gondolatokkal küzdött, miután hazatért apja temetéséről, ezért a családi házba vonult vissza, ahol megpróbálta leküzdeni az apja elvesztése miatti gyászt.

Az indíték ugyan egyre nyilvánvalóbb, az továbbra sem ismert, hogy a férfi pontosan miben halt meg. 

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu/

Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu/

Rovatok