Index Vakbarát Hírportál

Bella Hadid továbbra is küzd a Lyme-kórral

2023. augusztus 7., hétfő 15:48

A modell a közösségi oldalán jelentkezett néhány fotóval, egy kis bepillantást engedve abba, hogyan telnek jelenleg a napjai, túl a 100. gyógykezelésén.

Bella Hadidnál és testvérénél, Anwarnál még 2012-ben diagnosztizáltak Lyme-kórt, amellyel kapcsolatban a modell már korábban is felszólalt, felhívva a figyelmet a betegségre, amivel sokaknak kell megküzdeniük a mindennapok során.

A modell tehát maga is hosszú évek óta küzd a kórral, ami egy nemrég közzétett, 2014-es orvosi dokumentum szerint olyan tünetekkel jelentkezett nála, mint a fáradtság, a depresszió, a fejfájás és az éjszakai izzadás.

Hadid a napokban a közösségi oldalán osztott meg néhány képet arról, hogyan telt a gyógyulási folyamat. A közzétett fotókon láthattuk, amint épp gépekhez van kötve vagy infúziót adnak be neki, illetve egy hosszabb bejegyzésben beszámolt arról is, hogyan érzi magát túl a gyógykezelés 100. napján. 

Ebben az állapotban létezni, ami az idő múlásával csak romlik, illetve úgy dolgozni, hogy közben magamat, a családomat és a támogatóimat is büszkévé tegyem, olyannyira megterhelt, hogy ezt elmagyarázni is alig tudom. Betegnek és rosszkedvűnek lenni a lehető legszeretetteljesebb és legtöbb lehetőséget kínáló közegben valószínűleg a valaha volt legzavaróbb dolog

– írta.

Ahogy Hadid kifejtette, ha újra keresztül kéne mennie mindezen, megtenné, mivel ennek köszönhetően juthatott el oda, ahol ma van. Elmondása szerint végre egészségesnek mondhatja magát, ezen kívül pedig bátorító szavakat intézett azokhoz, akik jelenleg is küszködnek a betegséggel.

Mint mondta, túlesett a kezelés 100. napján, miután a Lyme-kór 15 éven át megbújt benne, illetve egyéb fertőzést is elkapott mellé, azonban úgy érzi, végre teljesen önmaga lehet, és úgy élhet, ahogy szeretne. Emellett kiemelte, hálás mindenkinek, aki segítette őt ezen a hosszú úton, és hamarosan visszatér a munkához. 

Rovatok