Index Vakbarát Hírportál

Az egész világot átverték, mégis él Lil Tay, a világhírű influenszer

2023. augusztus 10., csütörtök 20:15

A világ összes sajtóorgánuma, az Index is megírta, hogy meghalt Lil Tay, a gazdagságát kihívóan mutogató videói által világhírűvé vált rapper és influenszer. Kiderült, hogy sem ő, sem a testvére nem halt meg. Állítása szerint feltörték az Instagram-fiókját.

A 14 éves influenszer már nyilatkozott is az állítólagos halálhíréről.

Szeretném tisztázni, hogy a bátyám és én is biztonságban vagyunk. Élünk, de teljesen összetört a szívem, és nem találom a megfelelő szavakat

– mondta Lil Tay a TMZ-nek.

Az elmúlt nap nagyon traumatizáló volt. Az elmúlt órákban végtelenül szívszorító és könnyes telefonhívásokkal bombáztak a szeretteim, miközben próbáltam rendet tenni a zűrzavarban

– tette hozzá Claire Hope, művésznevén Lil Tay kanadai tini rapper.

Lil Tay 2017-ben, mindössze kilencévesen lett híres a közösségi oldalakon annak köszönhetően, hogy úgy viselkedett, mint egy menő rapsztár. Pénzt lóbált, káromkodott, sportkocsik előtt pózolt. Az internet imádta, 3,3 millióan követték a közösségi oldalán.

A kislány karrierje sokáig felfelé ívelt, azonban 2018-ban megjelent egy  Verge-cikk  arról, hogy az édesapja valószínűleg molesztálhatta őt. Életének minden apró részletét darabokra szedte a bulvár, és mire elkezdhetett volna kamaszodni, gyakorlatilag az egész élete nyitott könyv volt a világ számára. Ezek után az is kiderülhetett, hogyan használták fel a saját rokonai arra, hogy  marketingeszközként  pénzt keressenek vele. Mindezek mellett rengeteg támadást kapott az interneten, amiért pénzt szórva produkálta magát, sokan a halálát kívánták. 

A történtek után 2018-ban a kislány eltűnt a közösségi médiából.

Rovatok