Index Vakbarát Hírportál

Mintha kicserélték volna Gálvölgyi Jánost

2023. augusztus 14., hétfő 06:26

Családjával nyaral Gálvölgyi János egy döbröntei szállodában. A májusi egészségügyi mélypontja után a színész saját elmondása alapján most úgy érzi magát, mint akit kicseréltek.

Gálvölgyi Jánost egy döbröntei hotel teraszán vette észre a Blikk egyik olvasója, családja körében. Állítólag nagyon jó hangulatban volt, és majd kicsattant az egészségtől és vidámságtól – még a szakállát is leborotválta.

A Blikk fel is kereste a 75 éves színészt, aki azt nyilatkozta a lapnak, hogy úgy érzi magát, „mint akit kicseréltek, vagy mint aki letudta a francia idegenlégió kiképzését”, merthogy így élte meg a betegséget.

„Nem tudtam, mikor adja fel a szerveztem. De már túl vagyok rajta, ez is a múltam része, és úgy jöttem el ide, Döbröntére, erre a tündéri településre a feleségemmel, hogy pihenünk egy jót, aztán ősszel újra jöhet a munka” – mondta a színész.

Mint kiderült, a színházi próbák augusztus 22-én kezdődnek a Pintér Béla Társulatban, ahol Gálvölgyi a Réka és az Oltatlanok című darab bemutatójára készül.

Addig pedig élvezem a nyugalmat, és azért nem a Balatonon, mert a magyar tenger már nem olcsóbb a mallorcai tengerparti nyaralásnál

– tette hozzá Gálvölgyi.

Rovatok