Hétfő reggel kétoldali szívinfarktus miatt szállították kórházba „Tekknő Mikit”. Most kiderült, hogy a zenész már hónapok óta panaszkodott különböző zsibbadásokra, de csak ízületi problémának tudta be ezeket.
Ahogy korábban megírtuk, kétoldali szívinfarktussal kórházba szállították MC Hawer & Tekknő együtteséből Tekknő Miki énekest, akin életmentő műtétet hajtottak végre.
Az együttes rappere hétfő este újra bejelentkezett, de most videón keresztül, a TikTok-oldalukon. Elmondta, hogy társa három fő eréből kettő, a jobb és a bal oldali erek elzáródtak.
A jobb oldali teljesen, a bal oldali pedig már 90 százalékban volt elzáródva
– fogalmazott, majd hozzátette: társát 24 órás időtartamra kritikus állapotúnak nyilvánították, annak ellenére, hogy már átesett az életmentő műtéten. Kiemelte, hogy Tekknő már hónapok óta panaszkodott különböző zsibbadásokra, de csak ízületi problémának tudta be ezeket.
Pedig ez mind jel volt, az erek elzáródására
– emelte ki MC Hawer.
A rapper elmondta: amennyiben Tekknő felépül, azt követően még egy hónapig nem találkozhatnak vele a rajongók, így az eddig betervezett fellépéseiket is rengeteg kérdőjel övezi. Legalább húsz fellépést leszerveztek már arra az időszakra, így ez az eset „sok dilemmát vet fel” – tette hozzá.
Megpróbálom egyedül megoldani, természetesen ebből majd Tekknő is ugyanúgy megkapja részesedését
– fogalmazott. Továbbra is arra kérte rajongóikat, hogy imádkozzanak az énekesért, és bízzanak a legjobbakban.