Index Vakbarát Hírportál

Megvan, hogy mikor indul a The Voice

2023. augusztus 15., kedd 12:02

A The Voice Magyarország szeptember 2-től indul 20 órától az RTL-en.

Szeptember 2-án, szombat este 20 órakor elstartol a The Voice Magyarország (gyártó: UFA Magyarország Kft.). Miklósa Erika, Trokán Nóri, Curtis és Manuel pedig elfoglalják helyüket a sorsfordító székekben, hogy a válogatókon eldöntsék, kik jussanak a csapatukba, majd a párbaj és a kiütés után az élő show-ba, derül ki a csatorna közleményéből.

A válogatók idején a coachok úgy választják ki a meghatározott számú versenyzőiket, hogy az első megmérettetésen nem látják, csak hallják őket, hiszen háttal ülnek a színpadnak, így csupán a fülükre és a megérzésükre tudnak hagyatkozni.

A versenyzőknek pedig elég lesz egy coachot meggyőzniük ahhoz, hogy továbbjussanak, ugyanis ha az egyikük megfordul a versenyző felé, azzal automatikusan tovább is juttatta a csapatába.

Abban az esetben, ha többen megfordulnak, a versenyző választhat, kinek a csapatába szeretne kerülni. Ennek köszönhetően már a válogató adások alatt hatalmas izgalmak várnak a versenyzőkre és a coachokra is, akiknek egy-egy énekesért komoly küzdelmet kell majd vívniuk.

Az biztosra vehető, hogy mind a négy coach hatalmas lelkesedéssel és lehengerlő érvelésekkel küzd majd a versenyzőiért. Az pedig, hogy a versenyző kit választ, a szemünk előtt dőlhet el, hiszen az éppen aktuális érzések és a coachok érvelései befolyásolhatják a tehetségeket.

A műsor különlegessége, hogy a versenyzők már az első fordulótól élő zenei kísérettel adják elő produkcióikat.

A válogatók alatt a The Voice műsorvezetője, Istenes Bence sem tétlenkedik, hiszen ő az, aki a színpad mögött faggatja a boldog vagy éppen csalódott jelentkezőket és hozzátartozóikat.

Az adások az RTL+ felületén visszanézhetőek.

Rovatok