Index Vakbarát Hírportál

Különleges éttermek kerültek be a Balaton legjobbjai közé

2023. augusztus 23., szerda 13:27

A balatoni gasztronómia egy ideje jóval többet jelent a strandkaják seregszemléjénél, még akkor is, ha a hagyományos lángos-gofri különítmény sem tűnt el a kedvencek közül. Ezt jól mutatja a Best of Balaton idei, a közönség ajánlásai alapján összeállt listája is.

A MOL Nagyon Balaton csapata 2021-ben indította el a Best of Balaton kezdeményezést, amely minden évben azokra a helyekre, ügyekre, témákra, arcokra hívja fel a figyelmet, amelyek és akik miatt ennyire szerethető hely a Balaton. A kurátori csapat csaknem ezer ajánlatból választotta ki azt a huszonkettőt, amely bekerült a Best of Balaton 2023-as listájába.

A gasztronómia és a szerethető helyek kategóriájában idén találhatunk pincészetet, mezítlábas játszóteret és különleges strandot is. És persze éttermeket, ahol kiemelt figyelemmel várják a vendégeket, hiszen a kiválasztás talán legfontosabb szempontja az emberközpontúság volt.

A veszprémi Papírkutya is ezzel a plusszal és egy újfajta közösségi tér megteremtésével kerülhetett fel a Nagyon Balaton térképére. A vendéglátást kulturális programokkal, zenés estekkel és kiállításokkal teszik még különlegesebbé.

Best of Balaton 2023 | Gasztronómia és helyek a Balatonon | Papírkutya

A balatonszőlősi Casa Christa hamisítatlan toszkán hangulatot hozott a Balatonfelvidékre. A felújított présházak, a levendulaillat és a két, Michelin-csillagos konyhákat megjárt séf, Kovács Edit és Gerstmayer Benjamin garantált élményt nyújt a vendégeknek – nem beszélve a tulajdonos „gasztropapáról”, Forrai Miklósról.

Best of Balaton 2023 | Gasztronómia és helyek a Balatonon | Casa Christa

Az északi parton az éttermek világában egy szokatlan összefogást hoztak létre a vendéglátósok: egymást ajánlják a vendégeiknek. Ennek a kezdeményezésnek része a balatonfüredi Vasüzlet, amelynek az étlapját a faszenes grilles ízek és a magyar konyha újragondolása alkotja.

Best of Balaton 2023 | Gasztronómia és helyek a Balatonon | Vasüzlet

A Csopaki Resti by Laurel vendégei a budapesti Laurel-minőséghez szokott degusztációs menüket élvezhetik, de a street foodra vágyók is megtalálják a számukra optimális választást.

Best of Balaton 2023 | Gasztronómia és helyek a Balatonon | Csopaki Resti by Laurel

A déli parton, a siófoki Törekiben az Egy csipet nádas nyugalma és kiemelkedő ízei várják a látogatókat a védett tanösvény közelében.

Best of Balaton 2023 | Gasztronómia és helyek a Balatonon | Egy csipet nádas

A borpincék között az idei ajánlásban a balatonfüredi Figula Pincészet vesz részt, köszönhetően a gyümölcsös boraiknak és a teraszuk varázslatos balatoni panorámájának.

Best of Balaton 2023 | Gasztronómia és helyek a Balatonon | Figula pincészet

A Káli-medencében, a salföldi Bánya kertben a különleges pizzák mellett koncertek, gyerekprogramok és filmvetítések is várják a vendégeket, de lehet társasozni és pétanque-ozni is.

Best of Balaton 2023 | Gasztronómia és helyek a Balatonon | Salföldi bánya-kert

A kicsik is újfajta élménnyel gazdagodhatnak, ha végigmennek a mindszentkállai Mezítkáli-Mászkáló mezítlábas pályáján. A különböző textúrák különleges talpmasszázst nyújtanak, a kézzel készített fajátékok pedig órákon át tartó programlehetőséget biztosítanak a gyerekek részére.

Best of Balaton 2023 | Gasztronómia és helyek a Balatonon | Mezitkáli mezitlábas mászkáló

Örvényesen található az északi part utolsó szabadstrandja, az Örvényes Beach. A felújított épület mellett árnyékos homokozó, számos sportjáték és a két épített stég is helyet kapott. A strand különlegessége az ingyenességén túl, hogy aki unja a strandételeket, itt bátran kóstolhat bajor kolbászt, bajor perecet és a bajor söröket. Természetesen a magyar kedvenc, a palacsinta is megtalálható a kínálatban.

Best of Balaton 2023 | Gasztronómia és helyek a Balatonon | Örvényes Beach

A Best of Balaton 2023-as listáján szereplőkkel augusztus 26-án este, a Balaton Ünnepén, a STRAND Fesztiválon találkozhatunk, ahol a Mol, az MBH Bank és az Index is különdíjakat ad át.

(Borítókép: Kovács Edit és Gerstmayer Benjamin, a Bib Gourmand-díjjal kitüntetett balatonszőlősi Casa Christa séfjei. Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Rovatok