Index Vakbarát Hírportál

Nagy változás a Dancing with the Stars-ban: egy zsűritag kiszállt a műsorból

2023. szeptember 7., csütörtök 19:42

A sajtóban megjelent információk szerint Bereczki Zoltán színész nem vállalta a folytatást a TV2 népszerű táncos műsorának, a Dancing with the Stars-nak az új évadjában. Az is kiderült, hogy miért.

Két napja egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, kiknek szurkolhatnak a tévénézők a Dancing with the Stars soron következő, negyedik évadában. A szereplők lesz Krausz Gábor séf is, aki nem hagyta ki az alkalmat, hogy a műsor apropóján odaszúrjon egyet volt párjának, Tóth Gabinak.

Most a Blikk értesült arról, hogy a műsor előző évadában szereplő ítészi négyesfogat tagjai közül egyvalaki biztos nem lesz jelen a mostani évadban:

Bereczki Zoltán ugyanis nem vállalta a szereplést.

A lapnak egy bennfentes beszélt erről, aki azt mondta: idén a készítők a korábbiak évadokhoz képest Eb „sokkal később kezdték el összerakni a műsort”, és így a szerződéseket is később kötötték meg a szereplőkkel. Emiatt a versenyzők közt is akadt olyan, aki végül inkább valamilyen más feladatot vállalt el, és emiatt mondta vissza a szereplést a táncos műsorban, mert már nem fért bele az idejébe. 

Bereczki Zoltán is ebbe a kategóriába tartozik: nincs harag, egyszerűen csak az időbeosztásába nem fért már bele, mire százszázalékossá vált a felkérés

– állította a bennfentes a lapnak. 

Nem tudni, ki érkezik a helyére

A Blikk szerint a műsor készítői több ismert közéleti szereplőt is kipróbáltak, aki kiegészíthetné Ördög Nóra, Szente Vajk és Juronics Tamás trióját a zsűriben, de egyelőre nem találtak alkalmas jelöltet. Így már azt is fontolgatják, hogy inkább csak háromfős zsűrivel vágnak neki ennek az évadnak.

A lapnak a TV2 sajtóosztálytól szűkszavúan azt nyilatkozta mindezzel kapcsolatban: 

A Dancing with the Stars zsűrije időről időre változik, egy azonban állandó: mindannyian szakértő szemmel bírálják a show versenyzőit. Hogy kik alkotják az idei ítészcsapatot, hamarosan kiderül.

Az idei évad első adását október 14-én láthatják a nézők.

Rovatok