Index Vakbarát Hírportál

Kamera előtt beszélt a nyár megpróbáltatásairól Tóth Gabi

2023. szeptember 10., vasárnap 09:16

Az énekesnő egy interjúban beszélt arról, hogy miként éli meg a válását.

A nyár végén nagy visszhangot váltott ki, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor útjai elválnak egymástól.

Az énekesnő most a TV2-nek adott interjút annak apropóján, hogy a Sztárban Sztár leszek! című műsor negyedik évadában mesterként szerepel. Tóth Gabi azt mondta: nagyon kimerítette a nyár, sokat koncertezett, és a forgatás is megterhelő volt, de a kislányából erőt tudott meríteni.

Én egyébként nagyjából ugyanazt hozom, ugyanazt adom, mint először, amikor beültem a mesterszékbe. Talán annyi, hogy most már több szempontot figyelembe veszek, hogy ki az aki[ről] már az elején, az első jelekből látom, hogy alkalmas arra, hogy az élő show-ba kerüljön

– mondta a csatornának. 

A műsorban Majka, Köllő Babett és Pápai Joci lesznek még az ítészek közt. Az évadnyitóról ebben a cikkünkben írtunk. 

Rovatok