Index Vakbarát Hírportál

Árpa Attila megszegte a KRESZ-t, kék villogóval eredtek utána a rendőrök

2023. szeptember 15., péntek 17:54

Rendőrök állították meg Árpa Attilát, miután szabálytalanul közlekedett motorjával Budapesten – állítja a Bors.

Az utóbbi napokban jó néhány sajtóhír lett abból, hogy több ismert közéleti személy megszegte a közlekedési szabályokat. Először Kern András színész parkolta le autóját tilosban egy budai pékség előtt, ami nagy port kavart. Utóbb a II. kerületi polgármester is éles kritikával illette őt, Kern viszont azt mondta, hogy szerinte nem olyan nagy ügy az egész.

Később Kajdi Csaba is hozzászólt a témához, majd Gáspár Győzőt is kiosztotta egy ehhez hasonló eset kapcsán a VI. kerület polgármester. Ezután G.w.M parkolt tilosban egy iskola előtt a bulvársajtó szerint. Az pedig nemrég derült ki, hogy egy korábbi gyorshajtásos eset miatt G.w.M és a zenész  L.L. Junior milyen büntetést kaptak.

A Bors most azt írta, hogy Árpa Attilának pénteken volt egy szabályszegése. A lap egyik olvasója szerint a színész délelőtt 11 óra körül közlekedett motorjával a Mom Park bevásárlóközpont környékén, amikor egyszer csak úgy döntött, hogy az ellenkező irányba akar menni, mint amerre addig tartott.

A színész gondosan körülnézett, majd amikor megbizonyosodott afelől, hogy nem jön autó, szabálytalanul megfordult az úton, 

de Pechjére mindezt pont végignézte egy épp arra járőröző rendőrpáros, akik kék villogót használva eredtek utána.

Utol is érték, és amikor levette a sisakját, akkor derült ki a rendőrök és a szemtanúk számára, hogy a színész vezette a motort – mondta a Bors olvasója. Az esetről időközben a Redditen is közzétettek egy fotót.

A Bors szerint a színészt alaposan ellenőrizték a rendőrök: minden iratát elkérték, és később más papírokat is elkértek tőle, amiből arra lehet következtetni, hogy a hírességet helyszíni bírsággal sújtották. A bulvárlap kereste Árpa Attilát ezzel kapcsolatban, de nem tudták elérni. 

Rovatok