Index Vakbarát Hírportál

Leszállt egy angyal a The Voice színpadára

2023. szeptember 17., vasárnap 05:58

A The Voice harmadik válogatójában se csúnyán elrontott dalt nem hallhattunk, se a blokkológombok nem kaptak szerepet, de láthattunk színpadon szaltózó versenyzőt, kalotaszegi népviseletben fellépő énekest, és több olyan fiatalt is, akikkel korábban már találkozhattunk az RTL képernyőjén. Az est csúcspontjára azonban az utolsó produkcióig várni kellett.

Miklósa Erika többször elérzékenyült az RTL-en futó The Voice harmadik adásában, és amikor a műsor szünetében szóba került az anyaság témaköre, az operaénekes coach elárulta, 

mikor közölték halva született, majd újraélesztett kislányukkal, hogy örökbe fogadták.

Az adás alatt összesen kétszer fordult elő, hogy mind a négy coach – Miklósa Erika mellett Trokán Nóra, Curtis és Manuel – megfordult, de a műsor kétségkívül az utolsó versenyzőnek köszönhette a csúcspontját: mind a négyen a saját csapatukban akarták látni a 18 éves, erdélyi származású Szakács Erikát, aki hangjával felrobbantotta a The Voice színpadát. Az est végén Trokán Nóra megjegyezte, hogy lassan bajban lesznek, ha dönteni kell, olyan sok tehetséges fiatal versenyző érkezett a műsorba.

Szintén ketten voltak, akinek a produkciója nem nyerte el eléggé a coachok tetszését, így senki nem nyomta meg a piros gombot: a népviseletben érkező lány szomorúan távozott, a váróban – ahol családtagjai vigasztalták – el is sírta magát. A 17 éves Sárközi Rolandot viszont Miklósa Erika szerint hiba volt elengedni, és sajnálta, hogy nem hallgatott a megérzéseire, de Trokán Nóra is elismerte, hogy voltak nála gyengébb énekesek is, akik továbbjutottak. Az első és a második adáshoz hasonlóan, a harmadik válogatón is a kedvesség és a minőség dominált.

Dzsúdlóval is koncertezett 

„Nehogy legközelebb valami Manuel-rappel jöjjek” – mondta Miklósa Erika a harmadik válogató előtt, majd a fiatal rapper „vizsgáztatni” kezdte az operaénekest, aki állta a sarat, és mikrofont ragadva elénekelt egy részletet a Traviatából. Szerinte, ami az operát illeti, Manuel sem reménytelen, és ő is meg tudná tanulni a magas hangok kiéneklését. 

Ezután érkeztek a versenyzők. Elsőként egy 19 éves ecuadori-magyar fiú, Teran Villarel Máté Antónió lépett színpadra, aki Ricky Martin La Mordidita című pörgős slágerét énekelte, így nem csoda, hogy a coachok azonnal táncra perdültek a székben. Antóniónak éppen ez volt a célja: azt szerette volna elérni, hogy még otthon, a tévé előtt is álljunk fel egy székre, és bulizzunk. Úgy tűnt, mindegyik coach tetszését elnyerte a produkció, ám végül csak Curtis és Miklósa Erika nyomta meg a piros gombot.

Én éreztem, hogy nem vagy teljesen magyar

– mondta Erika, miután megtudta, hogy a fiú ereiben ecuadori vér folyik. Antónió most érettségizett, és pénzügy-számvitel karon szeretne tovább tanulni, ám Curtis szerint az egyetem előtt van még egy kis dolga a The Voice-ban. Ez ugyan vidám dal volt, Antónió mégis „szomorú előadóként” tekint magára, és rövid töprengés után Erikát választotta, aki szerint

ez a fiú fog még meglepetést okozni.

Az est második versenyzője a 24 éves Lakner Roberta volt, aki nyolcéves kora óta énekel, és már Dzsúdlóval is koncertezett, így megtapasztalhatta, milyen érzés kiállni a nagyközönség elé. Megtudhattuk, hogy egy sötét időszakon van túl: „olyan szereket használtam, amiket nem kellett volna, lecsúsztam” – mondta Roberta, aki mára új erőre kapott, és az éneklésre koncentrál. Produkciója közben Curtis és Manuel is megfordult, az utóbbi azonban megjegyezte:

Abszolút nem győzött meg a produkció, de volt egy megérzésem, hogy ez a lány jó. Szerintem olyan vagy, mint én voltam, csak ezért fordultam meg.

És ahogy azt Curtis – és talán a néző is – sejtette, Roberta választása Manuelre esett. 

Mind a négy coach állva bulizott

Harmadikként lépett a színpadra az Erdélyből érkező Loghin Anett, akinek dalválasztása – és népviselete – ugyan tetszett a coachoknak, mégis úgy érezték, produkciója most nem volt elég a továbbjutáshoz. Anett csalódottan távozott, a váróban el is sírta magát. Produkciója után Erika elmesélte, hogy népviseletben ment férjez, mire Curtis közölte, hogy neki is nagy vágya egy ilyen esküvő. 

Deffent Györgyi következett, aki a Highway to Hell című számot adta elő, és ő volt az első versenyző a harmadik adásban, akinek a produkciója közben az összes coach megfordult.

Szinte egyszerre nyomták meg a piros gombot, majd mind a négyen állva buliztak a rekedtes hangú énekes előadására.

A dal végén az énekesnő kislányai is felszaladtak a színpadra, amitől Miklósa Erika teljesen elérzékenyült, könnybe lábadt szemekkel tapsolt. Curtis megjegyezte, hogy elképesztő volt a produkció, nagyon jól indította, majd „jött a karcos, mocskos” rész, amit külvárosi gyerekként imád. Györgyit végül Erika szerezte meg, aki úgy érezte, két anya egymásra talált. 

A The Voice forgatásának szünetében a coachok közös szobájukban beszélgettek, és ekkor derült ki, min mentek keresztül korábban Miklósa Erikáék és az örökbefogadott kislányuk. Az operaénekes elmesélte, hogy gyermekük halva született, majd újraélesztették, és hétnapos korában találkoztak vele először. A felkészítő tanfolyamon azt mondták a szülőknek, akkor kell elárulni a gyermeknek az igazat, ha már elég érett hozzá, ám Erikáék máshogy döntöttek: kislányuk babakora óta tudja, hogy őt örökbe fogadták. 

Színpadi szaltó

Ötödik versenyzőként egy 21 éves édesanya, Lakatos Anita Patrícia lépett színpadra, aki rettentően izgult, pedig korábban az X-faktorban is szerepelt, éppen Manuellel egy szériában. Miklósa Erika szerint tehetséges a lány, ezért megnyomta a gombot, majd felment hozzá, hogy megnyugtassa. Elmondta neki:

Azért fordultam meg, mert kirázott a hideg.

Bár Trokán Nóra, Manuel és Curtis nem nyomták meg a piros gombot, szerintük is érdemes Anitával foglalkozni, és segíteni a fejlődésben. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a lány önbizalmát kell erősíteni, és Erika szerint bizonyos technikákkal levetkőzhetők a gátlások. Curtis szerint büszke lesz majd rá a kisfia, és azzal nyugtatta őt, hogy „akiért egy Miklósa Erika megfordul, annak tényleg jó hangja van”.

A 16 éves Sándor Aurél produkciójára Manuel az utolsó pillanatban nyomott gombot. A fiú elárulta, hogy azért jelentkezett a műsorba, mert ki akart szakadni a mindennapokból. Kiskora óta szertornázik, sportkarrierje nagyon fontos számára, amit több sérülés is nehezített. Nehéz napokon az éneklés felé fordul, bízik benne, hogy egyszer talán ő lesz az első nemzetközileg elismert énekes és szertornász. Curtis nem tétlenkedett, felment a színpadra, megfogta Aurél pulcsiját, majd a fiú szaltózott egyet, így ünnepelve a továbbjutását. Manuel célja, hogy a műsor végére a zene fontosabb legyen Aurél számára, mint a torna. 

Egészen más dimenzió

Három coach is gombot nyomott a hetedik versenyzőnek, Szekér Gergőnek, aki a 2018-as X-faktorban az élő show-ig is eljutott. Miklósa Erika könnyek között értékelte a produkciót: egészen más dimenzióban érezte magát. Curtis szerint Gergő nagyon kellett ebbe a műsorba, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy „Eri anyu zokog megint”. A 28 éves énekes bevallotta, hogy befolyásolhatónak tartja magát, ám Manuel azt tanácsolta neki, hogy most ne a biztos utat, hanem a váratlant nézze. Így esett Gergő választása Curtisre. 

A 14 éves Balogh Benjáminban Trokán Nóri és Manuel látta meg a lehetőséget. Ugyan a produkció Curtisnek is tetszett, nem akarta, hogy Beninek a vele egyidős Dani Jánossal kelljen párbajozni a The Voice későbbi fordulójában, így nem nyomta meg a gombot. Megtudhattuk, hogy a fiú a két éve elhunyt édesapjának a vágyát szeretné valóra váltani azzal, hogy jelentkezett a műsorba, majd Curtis – aki 14 éves volt, mikor apja meghalt – elmesélte, milyen hatással volt rá a veszteség. Beni választása Manuelre esett.

A következő versenyző, Sztojcsev Noémi Laura mély érzelmeket váltott kis a coachokból. Produkciója közben elsőként Curtis fordult meg, majd az utolsó pillanatban Manuel is megnyomta a piros gombot. Mindkettejükre nagy hatással volt a 18 éves lány, aki végül Manuelt választotta. Elárulta, hogy családjában ritkán hangzik el az a mondat, hogy „büszke vagyok rád”, ám miután lejött a színpadról, ezek voltak édesapja első szavai hozzá.

„Leszállt egy angyal”

Tizedikként lépett színpadra a 17 éves Sárközi Roland, akinek a produkciója után vita alakult ki a coachok között, ugyanis annak ellenére, hogy a fiú jól énekelt, senki nem nyomta meg a piros gombot. 

Miklósa Erika dühös volt magára, amiért nem hallgatott az ösztöneire, és elengedte ezt a tehetséges fiút.

Nem ő volt az egyetlen coach, aki utólag már bánta a döntését. Trokán Nóra pedig elismerte, hogy nála gyengébbek is továbbjutottak már, de valahogy mégsem érezte, hogy meg kellene nyomnia a gombot. 

Az est csúcspontját minden bizonnyal a tizenegyedik, és egyben a harmadik adás utolsó versenyzője, a 18 éves Szakács Erika hozta el. Manuel meg is jegyezte, hogy

ha kinyílik a dal végére, akkor zseni a lány.

És a végére nemhogy kinyílt, hanem egyenesen kirobbant, és produkciójára mind a négy coach megfordult, majd állva tapsoltak neki. Curtis szerint egyáltalán nem hallatszott, hogy izgult volna, sőt azt mondta: „leszállt egy angyal”.

Az erdélyi lánynak már saját dalai is vannak a Spotifyon, annak ellenére, hogy nem ért a hangszerekhez – Manuel azonban megnyugtatta, ez nem lehet akadály, hiszen ő is hasonló helyzetben van. Az összes coach próbálta magához csábítani, ám végül Miklósa Erikát választotta. 

A műsor jövő hét szombaton, 20 órakor folytatódik, a harmadik kör után így állnak a válogatók végére 14 fősre bővülő csapatok:

A válogatók után a párbaj, majd a kiütés köre következik, ahonnan már csak a 12 legjobb juthat az élő show-ba. A műsor győztese felléphet majd a Sziget Fesztiválon, emellett 36 millió forintot vihet haza, ami a hazai tehetségkutató műsorok valaha volt legnagyobb pénznyereménye.

(Borítókép: Mikósa Erika, Trokán Nóra, Curtis és Manuel. Fotó: RTL Klub)

Rovatok