Index Vakbarát Hírportál

Kiszivárgott, mi okozta az amerikai Dancing with the Stars zsűritagjának halálát

2023. október 1., vasárnap 20:54

A halotti anyakönyvi kivonat szerint a korábban tánctanárként is dolgozó Len Goodman annak következtében vesztette életét, hogy a prosztatarák áttételeket képezett a szervezetében.

Mint megírtuk, idén áprilisban 78 éves korában meghalt Len Goodman, a Strictly Come Dancing és az amerikai Dancing with the Stars című műsorok korábbi zsűritagja. A táncosként és tánctanárként is tevékenykedő Goodman mindössze három nappal 79. születésnapja előtt hunyt el egy hospice-ban, ám afelől ez idáig nem érkezett hivatalos információ, mi okozhatta a halálát.

A napokban nyilvánosságra került halotti anyakönyvi kivonata szerint viszont annak következtében halt meg, hogy a prosztatarák áttétet képezett a csontjaiban.

Goodman még 2009-ben esett át egy műtéten, hogy a rákos sejteket eltávolítsák a prosztatájából, ám mindezt akkor titkolta kollégái elől. Bár az operációt követően a zsűritag arról nyilatkozott, minden a legnagyobb rendben, a kivonat alapján a rák később átterjedt, így halálának okaként áttétes prosztatarákot tüntettek fel.

A tánctanárnál 2009 márciusában diagnosztizálták a prosztatarákot, ám úgy döntött, csak akkor vág bele a kezelésbe, miután befejezte a Dancing with the Stars forgatását. Ahogy egy interjúban akkoriban kifejtette, amikor megkapta a diagnózist, sebezhetőnek érezte magát, azonban a műtétet követően már jobb állapotba került.

Mondhattam volna, hogy elnézést, nem csinálom végig a show-t, de az orvosok úgy vélték, még nem vagyok olyan előrehaladott állapotban, nem élet-halál kérdés volt 

– jelentette ki. 

Goodman végül öt hónappal a halála előtt jelentette be, hogy visszavonul, így nem kíván többé a Dancing with the Stars zsűritagja lenni. Mint akkor megjegyezte, több időt szeretne a családjával tölteni Nagy-Britanniában.

Rovatok