Szeptember 29-én a U2 koncertjével nyílt meg Las Vegasban a világ legnagyobb, gömb alakú szórakoztató létesítménye, amit 2023. július 4-én, a függetlenség napján világítottak ki először. Az ír rockbanda december közepéig összesen 25-ször áll színpadra a Venetian üdülőközpont részeként üzemelő, gigantikus komplexumban, ahol októberben Postcard from Earth címmel egy 4D-élményt nyújtó show is debütál. Mi a U2 produkciójának második felvonását láttuk szeptember 30-án.
Július 4-én érkezett a hír, hogy Las Vegasban működésbe lendült az építése alatt még MSG Sphere-ként emlegetett komplexum, amit a függetlenség napja alkalmából világítottak ki először. Nem ez az első gömb alakú építmény a szórakoztatóiparban, ám a Venetian üdülőközponthoz tartozó, 366 láb (112 méter) magas és 516 láb (157 méter) széles Sphere mind közül a legnagyobb – még a Svédországban található Avicii Arénán is túltesz.
A Madison Square Garden (MSG) és a Las Vegas Sands vállalatok partnerségében létrejött projektet 2018-ban jelentették be, és a következő évben hozzá is láttak az építkezéshez. A körülbelül 20 ezer fős kapacitású, a hivatalos honlapján található leírás szerint összesen 17 385 ülőhellyel rendelkező arénát eredetileg 2021-ben nyitották volna meg, ám a világjárvány miatt 2020 tavaszán egy időre fel kellett függeszteni a munkálatokat a Las Vegas Sands által biztosított, csaknem 18 hektáros területen. 2022-ben az Apollo Global Management vállalat megvásárolta a Venetiant, ezzel a Las Vegas Sands helyett az MSG új partnere lett a Sphere-projektben, az adásvétel részeként pedig a Venetian és a Sphere alatti terület a Vici Properties ingatlanbefektetési társaság tulajdonába került.
2023 nyarára végül sikerült startra kész állapotba hozni a gigantikus gömböt, amit
olyan csúcstechnológiával láttak el, amelyhez foghatót az előzetes ígéretek szerint eddig sehol máshol a világon nem tapasztalhattak az emberek.
Az öblös tál alakú színháztermet a gömb belső falán körbefuttatva a világ legnagyobb felbontású LED-képernyőjével szerelték fel, míg a külsejét 1,2 millió hokikorong méretű, dinamikus képek felvillantására programozható LED-del borították, amelyek éjjelente különböző animációkat keltenek életre. Halloweenkor például egy óriási tökké, karácsonykor pedig akár hógömbbé alakulhat át a Sphere. A helyszínt egyébként a világ számos vezető sportarénája mögött álló, globális építőipari cég, a Populous tervezte, a kivitelezés költségei pedig
NAGYJÁBÓL 2,3 MILLIÁRD DOLLÁRBAN ÁLLTAK MEG VÉGÜL
– nagyobb összegben, mint a Sphere legcsillogóbb vegasi szomszédai, köztük a zenés szökőkútjáról híres Bellagio vagy az Allegiant Stadion esetében.
A helyszínről már egy ideje tudni lehetett, hogy hivatalosan szeptember 29-én nyílik meg a U2:UV Achtung Baby Live at Sphere című, december közepéig tartó, összesen 25 estét felölelő koncertsorozat startjával, amely tematikáját tekintve az ír zenekar 1991-es, mérföldkőnek számító Achtung Baby című albuma köré épül. A komplexumban októbertől exkluzív vetítéseket is tartanak majd a Postcard From Earth című Darren Aronofsky-filmből, amely a Sphere hatalmas vásznát kihasználva egy szemet gyönyörködtető Föld körüli utazást ígér a nézőknek. Novemberben a sport is főszerephez jut: egyrészt a Formula–1 Las Vegas-i Nagydíj utcai pályája át fog haladni a Sphere területén, de maga az aréna bokszmeccseknek, vegyes harcművészeti és más eseményeknek is otthonául szolgál majd.
A tervek szerint tehát a jövőben filmes és sporteseményeket is tartanak a komplexumban, ám a Sphere fő vonzereje mégis leginkább az, amit élő zenei helyszínként biztosít. Egyben a fellépőknek is kihívás betölteni egy ekkora teret úgy, hogy fizikailag eltörpülnek a hatalmas, 16K-s LED-képernyő mellett, amely a közönség nagy része fölé és köré borul, ám ez lehetőséget ad egy újfajta koncertélmény megteremtésére, amelynél a vizualitás, az animációk és az előadókról készült közeli felvételek jól kiegészíthetik a zenei részeket. A Sphere üzemeltetési vezetője, Rick Claffey korábban úgy fogalmazott: a létesítmény nyújtotta élmény mindent, még a New York-i IMAX-et is felülmúlja. A gigantikus gömb belsejében
a látvány mellett a hangzás is szintet lép.
Claffey elmondása szerint több mint 160 000 speaker gondoskodik arról, hogy minden egyes ülőhelyen ugyanolyan hangzást tapasztaljanak a nézők, akár a legfelső sorokba, akár legalulra szól a jegyük. A helyszínt haptikus élményt nyújtó ülésekkel szerelték fel, amelyek a képernyőn zajló eseményekhez – például egy földrengéshez – igazodva rezegnek, valamint 4D-gépekkel, amelyek szél-, hőmérséklet- és illathatásokat is képesek létrehozni. Mindez inkább a bolygót bejáró Poscard from Earth című show esetén lehet érdekes.
Arra nincs konkrét válasz, miért az ír rockbanda lépett fel elsőként az Egyesült Államok vadonatúj és azonnal ikonikussá avanzsált szórakoztató komplexumában, de az biztos, hogy óriási lehetőségnek számít egy ilyen helyszín nyitóestjének főszereplőjévé válni. Az kétségtelen, hogy a U2-t az USA bármely pontján szívesen látják, hiszen világszerte óriási rajongóbázissal rendelkezik a banda. Ráadásul 2019 óta nem is turnéztak – akkor ugye a The Joshua Tree című albumuk 30. évfordulóját ünneplő koncertsorozatot folytatván keltek útra ismét.
Annak fényében mindenképp remek döntés volt rájuk bízni a legelső Sphere-kompatibilis produkció létrehozását, hogy mindig is igyekeztek a turnéikon újabbnál újabb, innovatív megoldásokkal lenyűgözni a közönséget. 2009-ben a No Line on the Horizon című albumukat támogató U2 360° Tour állomásain egy óriási körszínpadot építettek fel a koncertjeiknek otthont adó stadionok közepén, amely fölé egy négylábú szerkezetet húztak – erre szerelték fel a hangrendszert egy henger alakú videóképernyővel. A 164 láb (50 méteres) magasságával ez a valaha épített legnagyobb színpadnak számított akkor.
2015-ben a zenekar Songs of Innocence című albumának támogatására indított Innocence + Experience Tour szintén nagyon egyedi látványvilágot hozott az arénákba: a kifutó fölé, azzal párhuzamosan egy 29 méter hosszú, kétoldalas videoképernyőt függesztettek, két oldala között egy belső járósávval, amely lehetővé tette, hogy a zenekar tagjai „belesétáljanak”, és részévé váljanak a vetítéseknek. Ezen a turnén a hangrendszert a helyszín mennyezetére helyezték át, és ovális alakban rendezték el, hogy a hang egyenletes eloszlása révén javuljon az akusztika az arénákban. A 2015-ös produkciót egyébként jómagam háromszor is láttam – valóban páratlan élményt nyújtottak ezek az újszerű megoldások.
A Sphere nyitóbuliját óriási izgalom előzte meg. A közösségi oldalakon külön csoportokat hoztak létre a U2 rajongói, közösen készülve és tervezgetve a hétvégét, ami elsősorban a helyszín miatt ígérkezett életre szóló élménynek. A koncertekre egyébként már tavasszal elkezdték a jegyeket árulni, eredetileg 140 és 500 dollár között kínálták a belépőket, illetve olyan, hotelszobát tartalmazó csomagokat is értékesítettek, amelyek meghaladták az 1000 dollárt. Az Egyesült Államokban viszont nem érdemes kapkodni a jegyvásárlással, az esemény időpontjához közelítve a telt házas bulikra is kiengednek időnként újabb belépőket – a szemfülesek még a koncert napján is elcsíphetnek egyet-egyet a hivatalos jegyértékesítési felületen. Ami még fontos, hogy erre az eseményre kizárólag mobiltelefonon lehetett a belépőt felmutatni, és maximum egy övtáska méretű cuccal léphettek be a nézők.
Hogy még komplexebb legyen a rajongói élmény, a zenekar életművét megidézve a Venetian második szintjén Zoo Station: A U2:UV Experience néven egy kiállítás is nyílt az első bulit megelőző napon, ahol persze merch cuccokhoz is hozzá lehetett jutni, hogy már az aktuális koncertpólóban feszíthessen a közönség a Sphere gyomrában. Egy pólót alsó hangon 50 dollárért kínáltak – feltehetőleg a Las Vegas-i bulikon átlagosnak számít, az Aerosmith tavalyi koncertjén, amely a Park MGM termében volt, ugyanilyen árakkal terveztek, ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a termékek mind jó minőségűek – de így is elfogynak, hiszen mindenki szeretne valamilyen kézzelfogható emléket hazavinni egy olyan eseményről, amely fontos számára. Egy biztos, a jegyeken túl irdatlan összeg folyhat be a ruházati cikkek és a különféle ereklyék értékesítéséből, amelyekhez persze a kiállítás mellett a Sphere bejárata előtt és az épületben kialakított merchpultoknál is hozzá lehet jutni. Emellett a fogyasztás sem olcsó – a helyszínen 7 dollárnál indul egy üdítő, és 19 dollárért adnak egy dobozos sört, de láthatóan az emberek egy percig sem tanakodnak az árakon.
Hogy a Sphere „beüzemelése” milyen óriási pillanat volt, a közönség soraiban felbukkanó hírességek száma is jelzi. A rajongói csoportokba már az első show alatt valós időben érkeztek információk – és persze „sunyi” fotók – arról, hogy Snoop Dogg, Dr. Dre, Orlando Bloom, Katy Perry, Brad Pitt és Paul McCartney is „a házban van”, de rajtuk kívül még egy csomó celebritás részt vett a nyitóbulin vendégként – a koncert egy pontján Bono állítólag meg is nevezett néhányat közülük. Hogy a második estére vajon érkeztek-e sztárok, arról egyelőre nincsenek hírek.
A gigantikus komplexum persze a turistákat is mágnesként vonzza. Miközben az épületben megy a buli, a gömb külső LED-burkán ugyanúgy futnak az – olykor zenés – animációk. Aki Las Vegasba érkezik, biztosan elzarándokol a Sphere-hez, hogy megcsodálja, levideózza, és készítsen néhány szelfit előtte. Pont úgy, mint a Strip elején álló Las Vegas-táblához.
A koncert minden alkalommal este 8-ra van kiírva – nagyjából fél órával előtte érkeztem a helyszínre szombaton. Az épületbe érve kissé meghökkentem, akkora tömeg torlódott fel a becsekkolásnál, de szerencsére elég gyorsan haladt a sor, a biztonsági ellenőrzés is pikk-pakk megvolt, hiszen a szabályoknak megfelelően senkinél sem volt nagy táska. Belépve az embert tágas, letisztult terek fogadják, futurisztikus, gömbmotívumot követő dekorációkkal, amelyeknél most a kék, a rózsaszín és a fehér szín dominált. A lelátókhoz vezető szintekre mozgólépcsők futnak, minden szépen ki van táblázva, így egyszerű volt megtalálni a helyem. A jegyem egyébként a harmadik karéj 305-ös szektorába szólt, nagyjából szemben a színpaddal.
A U2 produkciója előtt egy DJ szórakoztatta a közönséget, aki egy kivilágított Trabanton állt, illetve azzal „közlekedett” a küzdőtéren. Főként retró dalok közül válogatott, ami remek döntés volt, hiszen a közönség nagy része a közép- és idősebb korosztályt képviselte – voltak persze fiatalok, sőt gyerekek is, de egyértelmű, hogy a hardcore rajongóbázist a U2 esetében elsősorban nem a tinik alkotják. A nézők láthatóan élvezték a lemezlovas szettjét, amelynek volt egy igen megható pillanata: a nemrég elhunyt Sinéad O' Connorra emlékezve a Nothing Compares To You című szám is felcsendült, miközben több ezer mobiltelefon fénye gyúlt ki a teremben.
Háromnegyed 9 körül aztán elkezdett türelmetlenkedni a nép, mert – az előző esti menetrend alapján – a főhősöknek már vagy 15 perce játszaniuk kellett volna. Ehhez képest nem sokkal 9 óra után vették csak birtokba a színpadot, ami meglehetősen kicsinek tűnt a fölé boruló, monumentális LED-héj íve alatt. Maga a küzdőtér sem túl nagy persze, hiszen a négyszintes magasságból meredeken lejtő ülőszektorok igen sok helyet foglalnak, mégis talán ez volt a legnagyobb kihívás a zenekarnak:
olyan produkcióval kellett előrukkolniuk, amelyben a látvány nem viszi el a fókuszt a dalokról és róluk, hanem a monumentális hatást keltő vizuállal szimbiózisban lüktetve egy komplex, eddig soha nem tapasztalt koncertélményt nyújt a közönségnek.
Utólag visszagondolva, bár az elején voltak pillanatok, amikor az embert elsodorták a vetítések, és mintha megbillenni látszott volna az egyensúly, a zenekarnak sikerült olyan megoldásokkal előállnia, amelyek megtartották a balanszot az élő zene és a vizuálok között. Nagyon fontos, hogy a színpad, amely három elemből állt, és felülről úgy nézett ki, mint egy CD, ugyancsak LED-borítást kapott, ennek ugyanis nagy szerepe volt abban, hogy a Sphere falán futó vetítések és animációk ne tereljék el tartósan a figyelmet a zenekarról – merthogy valóban parádés képsorokat láthatott maga körül a közönség, amelyek közül
némelyik szabályosan beszippantotta az embert.
Mivel egy LED-gömbben értelemszerűen a vetítések dominálnak, a lámpák szerepe a produkció közben csak kevés esetben hangsúlyos, illetve nem kell olyan sok lámpatest, mint ahogy azt a nagyszabású koncerteken megszokhattuk. Ez esetben hátulról négy, mozgatható póznáról, illetve a lelátókaréjok két oldaláról kapott fényt célzottan a színpad, a dalokhoz kreált vizuálokhoz igazodva. Kamerákból viszont volt jó pár a színpad körül, amelyek élőben rögzítették a zenészeket, olykor a Sphere falára kivetítve őket nagyban, illetve kreatívan beágyazva az ott futó animációkba. Ennek főleg a lelátón helyet foglalók örülhettek, hiszen a legfelső sorokból egészen picinek látszódhattak a zenekari tagok, de amiatt is fontos, hogy ha elsodorja az embert a technológia, a vizuálokból is minden esetben a zenészek köszönjenek vissza.
Még mielőtt rátérnénk a dalokra, fontos kiemelni, hogy a zenekar, miután Larry Mullen Jr. egészségügyi okok miatt egyelőre nem tud a dobfelszerelés mögé ülni, őt helyettesítvén a holland Bram Van den Berggel indította el a Las Vegas-i koncertsorozatot. Bono a koncert egy pontján ki is emelte ezt a tényt, sztorizgatva arról, hogyan került az ifjú zenész a csapatba. A visszajelzések alapján egyébként a kritikusok és a közönség is elégedett Bram teljesítményével, annak ellenére, hogy azért mindenki hiányolja Mullen jelenlétét.
A koncert zenei felépítése a turné elnevezéséhez és a zenekar ígéretéhez híven az Achtung Baby című album dalaira alapoz – a lemez minden tétele része a produkciónak, ám mivel nagyjából két órát tölt a banda a színpadon, más korongokról is elővettek közönségkedvenceket. A műsor a Zoo Station című számmal indult, amit a Fly, az Even Better Than The Real Thing és a Misterious Ways követett, majd előkerült a One című klasszikus lírai szerzemény is, amit valószínűleg nincs a Földön ember, aki ne ismerne. Ezután egy kis kitérő következett, ha már Vegasban vagyunk, a zenészek megidézték Elvis Presley-t egy Love Me Tender-részlettel, miközben az ikonikus előadó az animációkban képileg is hangsúlyosan szerepet kapott. Maga Las Vegas egyébként később is visszaköszönt a U2 legújabb, Atomic City című számánál, amelyhez háttérnek konkrétan a kaszinóváros animált látképét használták.
Egyébként minden dalhoz egyedi – hol rajzos, hol élethű, máskor absztrakt vagy szöveges, illetve térhatású – vizuállal készültek a zenészek, és mindbe valahogy beépültek a karaktereik. A Tryin' To Throw Your Arms Around The World című számnál mindez fizikálisan is megtörtént – egy kötelet húztak fel a plafonig, amelynek végét alul Bono tartotta, felül pedig egy léggömböt vetítettek rá a LED-en. Ennél a dalnál a frontember felhívott egy rajongót is a színpadra: egy Peyton nevű fiatal lányra esett a választása, akit rendkívül bájossá tett, ahogy Bonóval együtt énekelte a szöveget. Később a ráadásblokkban egy férfit is közös produkcióra invitált az énekes, vele a Vertigót adta elő. A ráadásnál érte el egyébként az egész show a csúcspontját, a már említett Atomic Cityn és a Vertigón kívül ebben a blokkban kapott helyet az Elevation, a Where The Streets Have No Name, a With Or Without You és végezetül a Beautiful Day is, amelyek az ülőszektorokban helyet foglalókat is rendesen feltüzelték. Bár a meredek lelátókon nem épp veszélytelen táncra perdülni, a koncert végére alig volt olyan, aki ne ugrott volna fel a székéből.
Hangzás tekintetében is végig kifogástalan volt a produkció – a helyszín sajátosságaiból adódó kihívások ellenére is minden szempontból hibátlan volt a hangosítás, Bono pedig 63 évesen is olyan tisztán és erőteljesen szólt, mintha megállt volna az idő nála. Talán csak a zenészek színpadi mozgása lassult valamelyest, bár a dinamikus körítés egyáltalán nem is igényelte, hogy bárki a fején pörögjön a színpadon. A pódiumnak már önmagában az is adott egy dinamikát, hogy a LED-borításnak köszönhetően időnként életre kelt a zenészek talpa alatt.
Talán érdemes még megemlíteni, hogy most semmiféle konkrét politikai vagy társadalmi üzenetet nem közvetített Bono a közönség felé, érezhetően az egész show a szórakoztatásra épül, és persze valamilyen szinten Las Vegasra, ami érthető, ha már ez a produkció nyitja a kaszinóváros jelenleg legizgalmasabbnak számító létesítményét. Az biztos, hogy a komplexum nyújtotta lehetőségekkel ez az este nem azt az élményt adta, mint egy klasszik koncert szokott, hiszen nemcsak a színpadról, hanem minden irányból érték az embert különféle ingerek. A csúcstechnikának köszönhetően ráadásul minőségben is olyan tökéletes csomagot kaptak a nézők, hogy semmi nem billentette ki ebből a kétórás utazásból őket – egy olyan produkciót láthattak, amelynek a létesítmény sajátosságaiból adódóan és a térhatású vizuálelemeknek köszönhetően minden jelenlévő a része volt.
Az kérdéses persze, hogy vajon a létesítmény minden pontjáról ugyanazt az élményt kapja-e a közönség. A küzdőtéren állóknak feltehetőleg a zenekari tagok közelsége a fő szempont, ők nem feltétlenül úgy élik meg a vetítéseket, ahogy az ülőszektorok vendégei, akik a színpadi LED-re is tökéletesen rálátnak, de a visszajelzésekből ítélve egészen biztos, hogy bárhonnan is nézi az ember, feledhetetlen pillanatokkal gazdagodik.
(Borítókép: Kevin Mazur / Getty Images)