Index Vakbarát Hírportál

„Végre túl vagyunk ezen” – lezárult L.L. Junior válása

2023. október 3., kedd 14:46

A kezdeti feszültség ellenére sikerült megegyezésre jutnia L.L. Juniornak és egykori kedvesének, Körtvélyessy Kingának. Hároméves gyerekük és közös vagyonuk kérdésében is sikerült megállapodniuk.

L.L. Junior megerősítette a hírt, miszerint sikeresen megállapodtak minden korábbi, indulatot keltő kérdésben volt feleségével, és válásuk immár végleges. 

Végre túl vagyunk ezen az ügyön, vége a válópernek és újra békés a viszonyunk

– fogalmazott a zenész.

Szűkszavúan nyilatkozott az ügyet illetően, ugyanis válásuk titkos záradékának része, hogy a jövőben nem beszélnek sem egymásról sem a válás részleteiről a nyilvánosság előtt. Annyit elárult, hogy továbbra is hetente két-három napot tölthet kislányával, valamint elmondta, Kingának az ígért összegnél tízmillió forinttal többet fizetett a per végén. A törökbálinti luxusingatlanjuk Junioré maradt. 

A pár tavaly jelentette be, kapcsolatuk véget ért, és mivel válásuk alatt több pontban sem tudtak megegyezni, ezért perre mentek egymás ellen. A tárgyalások már tavasz óta húzódtak, és már a pár is belátta, jobb ha kompromisszumra jutnak, mintsem évekig bonyolítsák életüket. 

Olyan megállapodást kötöttek, ami mind a kettőjük számára elfogadható és teljesíthető

– tudta meg a Blikk a magyar rappertől. 

Rovatok