Egyes irodisták továbbra is kitartanak az ing mellett, másokról pedig le sem lehet vakarni egy-egy kinyúlt pólót vagy farmert, így kijelenthető, hogy nem egyszerű eligazodni a munkahelyi öltözködés világában. A legtöbb helyen ugyan mára már nincs érvényben szigorú dresszkód, a határokat minden esetben érdemes tartani. Ráadásul, ha jól választunk reggelente ruhát, még a produktivitásunk és a munkamorálunk is nőhet.
A munkába felvett ruháink és cipőink elsőre úgy tűnhetnek, hogy a mindennapjaink állandó, de elhanyagolható részei, azonban a hatásuk a munkateljesítményünkre korántsem hagyható figyelmen kívül. Legyen szó egy vállalati irodáról, egy kreatív stúdióról vagy akár az otthoni munkavégzésről, azok az öltözékek, cipők, amelyeket viselünk, jelentős mértékben befolyásolhatják a produktivitásunkat és a jóllétünket is.
Talán már sokan hallották a „dress for success”, azaz „öltözz a sikerért” mondást, ami pontosan arra utal, hogy aki megfelelő öltözékben, magára adva megy be dolgozni a munkahelyére, annak sokkal könnyebben jönnek a sikerek a munkában, mint másoknak. Persze nem a ruha teszi az embert, mégsem teljesen mindegy, hogy mit viselünk munka közben.
Bizonyos szakmákhoz – a különböző élettapasztalatunknak és a filmekben, sorozatokban látottaknak köszönhetően – azonnal társítjuk a rájuk jellemző öltözékeket, így az sem meglepő, ha nehezen tudunk elképzelni öltöny vagy minimum ing, illetve kiskosztüm nélkül egy irodai dolgozót.
Ez nem is véletlen, hiszen a munkahelyi kultúra egyik legmeghatározóbb szempontja az öltözködési stílus. Amikor valakinek öltönyt és nyakkendőt kell viselnie, akkor az illetőnek általában olyan állása van, amelynek része az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartás – ezt jellemzően a pénzügyi vagy jogi területen működő cégekhez kötik. Léteznek azonban jóval kevésbé a formális viseletet támogató irodák is, amik általában olyan tevékenységet végeznek, amelynek nagy része a külső szemlélők számára nem látható, legyen szó egy technológiai cégről vagy éppen egy szerkesztőségről – ahol a farmer és a póló viselete egyáltalán nem szúr szemet senkinek. Már csak az a kérdés, hogy a hétköznapi viselet miatt lehet-e jobb a produktivitásunk is a munkában?
Elsőre talán sokaknak az jut eszébe a téma kapcsán, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az életük, ha a reggeli állandó stresszes ruhaválasztás, vasalás, majd öltözködés helyett nyugodtan magukra húzhatnának egy kényelmes nadrágot és egy egyszerű felsőt, amit egyébként a munkahelyükön kívül is viselnének. Ez teljesen jogos felvetésnek tűnik, hiszen a ruhák mosása, vasalása, kiválasztása rengeteg pénzt és főként időt emészthet fel, amelyet a plázában bolyongás és a vasaló gőzétől való menekülés helyett nyugodtan arra is fordíthatnánk, ami a vezetőink valódi érdeke, azaz a munkára.
Mindezt pedig egy, a témában készült kutatás is alátámasztja, amely szerint
az alkalmazottak 61 százaléka termelékenyebb, ha a munkahelyén laza a dresszkód vagy egyáltalán nincs.
Ezzel szemben a szigorú öltözködési szabályokat elváró munkahelyeken a dolgozók 80 százaléka vélekedett úgy, hogy ez egy teljesen fölösleges és haszontalan szabályozás – írja a Hive.
Ennek egyik oka az lehet, hogy senki sem szereti az öltönyös és nyakkendős megjelenéssel járó anyagi terhet – ugyanis várhatóan szép öltönyökre, cipőkre, nyakkendőkre és ruhákra is kell költenie annak, akinek a munkahelyén ez elvárás. Azt pedig nyilvánvalóan nem mindenki engedheti meg magának, hogy százezreket költsön a munkahelyi öltözékére, amit ráadásul máshol nem is igazán tud viselni.
A másik oka a hétköznapi viselet sikerének a kényelem és az önbizalom lehet.
Ha az emberek olyan ruhákat viselhetnek, amelyekben kényelmesen érzik magukat és magabiztosak, akkor magasabb a munkamoráljuk, és összességében produktívabbak is.
Ezenkívül a kevésbé szigorú öltözködési szabályok lehetővé teszik az emberek számára, hogy könnyebben kifejezzék magukat – ez az egyenruhákban és a formális öltözékekben nem lehetséges –, ami elősegítheti a kreatív gondolkodást. Amikor az emberek kreatívabbak, kényelmesen érzik magukat, akkor boldogabbak, és a munkájuk minősége is magasabb lesz. Az irodai dinamika szintén jobb a boldog munkavállalók között, ami a munkahelyi együttműködés és az elvégzett munka mennyiségének növekedéséhez vezethet.
A hétköznapi viselet ráadásul a pandémiát követően még lazábbá vált, hiszen a dolgozók az otthonukba való bezártság miatt azokban az időkben megízlelték, hogy pörköltfoltos atlétában vagy a kinyúlt alvós pólóban is meg lehet jelenni egy online meetingen. Alul meg már pláne nem számít mi van, hiszen – mindenki érdekében – remélhetőleg úgysem látszik. A sokak által érthető okokbólvisszavágyott home office hatása viszont a mai napig érzékelhető az öltözködési trendeken, gondoljunk csak az utcára is zokni-papucsban lépő emberekre vagy a zakót rövidnadrággal párosítókra – egyes munkáltatók nagy bánatára.
Persze a fenti előnyök ellenére nem minden esetben érdemes a kapucnis pulcsinkban becammogni a munkahelyünkre. Az orvosok és kutatók által is viselt fehér köpeny például valóban javítja a fókuszt, amit egyébként el is várnánk egy műtét során. Míg bizonyos beosztásokban magát a rangot vagy beosztást jelzi az adott öltözék, ami szintén segíti a munkavégzést, és egy megkülönböztetett főnökre amúgy is sokkal jobban hallgatnak a beosztottak, mint arra, aki hozzájuk hasonlóan öltözködik.
Sok esetben a hétköznapi viselet bizonyos iparágakban bizalmatlanságot és nyugtalanságot kelthet, hiszen senki sem szeretné vélhetően olyan tanácsadóra bízni a megtakarításait, aki kinyúlt pólóban jelenik meg. A formális öltözék vagy egyenruha emellett
segít a munka és a szabadidő szétválasztásában is, ami nagyon hasznos lehet azoknak, akiknek erősebb határokat kell kialakítaniuk életük e két része között.
Amikor azon töprengünk, hogy mit vegyünk fel a munkahelyünkre, érdemes azon is elgondolkodni, hogy a választott szerelés mennyire befolyásolhatja azt, ahogyan az emberek észlelnek bennünket, és bánnak velünk. Bármilyen szakmai, munkahelyi öltözék viselése javíthatja az embermegítélését, és még nagyobb tekintélyt adhat, mint annak, aki a hétköznapi szerelésében jelenik meg. Persze nem mindenki következtet ugyanarra, amikor valakinek a ruháját vizsgálja. Például, ha valaki egy új, divatos tornacipőt visel, arról gondolhatják, hogy menő és divatos személy, míg mások egyszerűen igénytelennek, hanyagnak és gyerekesnek tarthatják, hogy egy ilyen lábbeliben állít be a munkahelyére. Emiatt fontos, hogy először ismerjük meg a munkakörnyezetünket, a kollégáinkat, majd eszerint válasszunk öltözéket is.
A ruha mellett a cipőválasztás is nagy hatással lehet arra, hogy mennyire vagyunk produktívak egy munkanap során. Fontos, hogy az irodában viselt cipőknek kényelmesnek kell lenniük, ráadásul támasztaniuk kell a bokát, hogy segítsenek fenntartani a helyes testtartást, és elűzzék a fáradtságot – ami csökkent összpontosításhoz, termelékenységhez vagy akár sérülésekhez is vezethet. Egy cipő esetében a kényelem kulcsfontosságú, mivel ha fáj a lábunk, nagyobb valószínűséggel leszünk figyelmetlenebbek, kevésbé tudunk koncentrálni a munkákra, így kevésbé lesz produktív a munkavégzésünk is.
A megfelelő tartás, így az azért részben felelő cipő is kiemelten fontos a hosszú távú egészség és a produktivitás szempontjából.
A jól megválasztott lábbeli ugyanis jelentős mértékben befolyásolja a tartást és az alátámasztást. Azok a cipők, amelyek rendelkeznek jól támasztó, egyben párnázott és kényelmes talppal, segíthetnek az egyenletes testsúlyelosztásban, csökkentve ezzel a hát- és ízületi fájdalmak kialakulásának kockázatát. A helyes tartás ráadásul nemcsak megakadályozza a kényelmetlen és fájó érzést, de növeli a koncentrációt és a hatékonyságot is.
A cipők pszichológiai hatása sem elhanyagolható. Legyen szó vállalati környezetről vagy egy kreatív iparágról, az olyan cipők viselése, amik önbizalmat adnak, pozitív hatást gyakorolhatnak a munkateljesítményre. Amikor ugyanis jól érezzük magunkat az adott szettünkben, sokkal valószínűbb, hogy kezdeményezőbbek leszünk, hatékonyabban kommunikálunk, és kitűnünk a feladataink elvégzésével is.
Ennek ellenére nem minden esetben mehetünk be a munkahelyünkre a kedvenc kényelmes, ám kopott és koszos edzőcipőnkben. Sok munkahelyen az adott öltözködési kódex betartása alapvető elvárás, ami a lábbelikre is szigorúan vonatkozik, hiszen ezek nagyban hozzájárulnak az általános benyomáshoz – derült ki egy, az első benyomást vizsgáló kutatásból. A megfelelő cipők nemcsak tiszteletet mutatnak a vállalati szabályzat iránt, hanem pozitív benyomást keltenek a kollégák, a felettesek és az ügyfelek között. A megfelelő cipőválasztás professzionalizmust sugároz, és megmutatja, hogy az illető odafigyel a részletekre – így érdemes reggelente átgondolni, hogy miben indulunk neki a napnak.
(Borítókép: Christopher J. Morris / CORBIS / Getty Images)