A kiterjedt Rothschild család neve az elmúlt évszázadokban a dúsgazdagság szinonimájává vált. A bankárdinasztiát a frankfurti születésű Mayer Amschel Rothschild alapította meg azzal, hogy öt fiát arra kérte, hogy Európa más-más részein telepedjenek le és alapítsanak családot – a német város mellett Londonban, Párizsban, Bécsben és Nápolyban –, no meg persze, hogy nyissanak egy-egy bankfiókot ott. A nemzetközi családi bank olyannyira kinőtte magát a napóleoni háborúk idején, hogy többek közt ők finanszírozták a brit hadsereget, és ez még a II. világháború éveiben is így volt.

Becsülhetően először a XIX. században válhattak a világ leggazdagabb családjává, s bár a hitleri időkben gazdasági befolyásuk némileg visszaesett, a Forbes amerikai kiadása szerint napjainkban is ők birtokolják e címet a körülbelül 20 billió forintnyi vagyonukkal.

Napóleon bukása után, 1816-ban a család mindegyik ága örökletes bárói rangot kapott I. Ferenc német – római és osztrák császártól, magyar és cseh királytól, majd 1847-ben a brit ág bárói címét Viktória királynő is megerősítette. 

A Rothschild család a bankárkodáson, az ingatlanok és műtárgyak birtoklásán túl üzleti befektetésekkel is növeli a vagyonát, a Rothschild Investment közel 500 cégben vásárolt már részvénycsomagot, köztük olyan vállalatok finanszírozásába szálltak be ezzel, mint az Apple, a Microsoft, az Amazon, a Meta, a Netflix vagy a McDonald's.

Nem ételre kell a pénz

A jómódúnak tartott családok is csak akkor szoktak megválni jelentősebb mennyiségű ingóságtól, ha pénzszűkébe kerültek. Mint az árverést menedzseri szinten összefogó Kis Csongor, a nemzetközi Christie's aukciósház New York-i képviseletének vezető szakértője elmondta lapunknak, itt egyáltalán nem erről van szó. A gyűjtemény jelentős számú tulajdonosa teljesen hétköznapi ok miatt válna meg a felmenőik – nagyobbrészt a francia ágat megalapító James de Rothschild báró, a felesége, Betty és fiaik, Alphonse és Gustave – által gyűjtött daraboktól. Az értékes műtárgyakra nincs különösebben szükségük, nem akarják az otthonaikat telezsúfolni velük, így eddig is jobbára raktárakban várták becsomagolva, hogy egyszer majd méltó helyre kerüljenek.

A párizsi Concorde térre néző palotát – ahol a NATO megalapításának és a Marshall-tervnek az ötlete is megszületett – a családtól az Egyesült Államok vásárolta meg, ma a párizsi amerikai nagykövet rezidenciája. Az itteni berendezési tárgyak aztán átkerültek a francia fővárostól 26 kilométerre eső Ferrières-kastélyba, amelyet a XIX. század legnagyobb és legfényűzőbb francia kastélyának tartanak.

Az épület tökéletes példa az úgynevezett Goût Rothschild-stílusra, e pompakedvelő építészeti és lakberendezési divatirányzatot vették át aztán a New Yorki-i aranykor idején megvagyonosodott híres amerikai családok is. A kastélyt a család 1975-ben ajándékozta oda a Párizsi Egyetemnek, az ott felhalmozott kincsek így vagy egyéb ingatlanokba, vagy raktárakba kerültek.

Mire kellene lecsapni a szakértő szerint?

Az egészen pontosan 589 leütési tétel közt sok szépség és igazi ritkaság is akad, ezért is kértük ki a gyűjteményt talán legjobban ismerő, azt teljes egészében átlátó Kis Csongor véleményét, hogy mit tart igazán jó befektetésnek a drága csecsebecsék közül.

„Ugyan jómagam az 1650–1850 közötti, kontinentális európai bútorokra specializálódtam, de még én sem láttam olyan bútordarabot soha, amelyet ananászmotívumok díszítenek – mondta el a Christie's képviselője. – A gyűjteményben van azonban egy XV. Lajos korabeli szekreter, amelynek faintarziái közt a korszak státuszszimbólumának számító ananásznövény ábrázolását is megtaláljuk. Ugyancsak kiemelném az egykor a bajorországi Pommersfeldenben lévő Weissenstein-kastély ebédlőjét díszítő marhabőr falipaneleket, amelyeken egy győzelmi menet látható, ami azt ünnepli, hogy Dávid legyőzte Góliátot.”

A szakember kiemeli, hogy sok tárgy azonosítását illetően igen könnyű volt a dolguk: zsidó származásuk miatt ugyanis a Rothschild család vagyonát is lefoglalták a Párizst megszálló németek, akik természetesen minden műkincset részletesen dokumentáltak. Tudni lehet például, hogy a sok, nagyon hasonló, kézzel festett sévres-i porcelántányér közül egy kompótostálka egykor Mária Terézia osztrák császárnő, magyar és cseh királynő tulajdonában volt, amelyet XV. Lajos francia királytól kapott ajándékba. Ugye a két uralkodó egyiknek az unokája (a későbbi XVI. Lajos), másiknak a lánya (Marie Antoinette) révén rokonságban is állt egymással, azonban a leütési tételek közt a király szívének egy másik fontos (ha nem a legfontosabb) hölgy két értéktárgya is szerepel.

Talán vissza nem térő alkalom, hogy a hírhedt királyi szerető, a besamelmártással és karfiollal sült Dubarry-szelet névadója, a forradalomban a guillotine alatt végző Madame du Barrynak a két karosszékére is le lehet most csapni.

De ne feledkezzünk meg továbbá az egyetlen valóban magyar vonatkozású darabról sem! A négyes osztású, ezüst fűszeresszelence 1697-ből származik, és úgy néz ki, egykor egy Petki Nagy Pál nevű erdélyi földbirtokosé lehetett. Kis Csongor figyelmét kerámiaszakértő kollégái hívták fel arra, hogy az elmúlt száz év legnagyobb és legértékesebb itáliai majolika tányérgyűjteménye is piacra kerül most.

Az év műtárgyaukcióját Európa helyett Amerikában rendezik meg

Tekintve, hogy a világ egyik leghíresebb családjáról van szó, egy kisebb árverés is abszolút hírértékű lenne – amilyen több is volt a múltban. A New York-i Christie's által szervezett Rothschild Masterpieces azonban az eddigi legnagyobb ilyen esemény lesz, amikor is a család holmijára lehet licitálni. A neves aukcióház kilenc városban rendez árveréseket szerte a világon, ezek közül az egyik éppen Párizs, így adná magát, hogy ott keressenek új gazdákat a műkincseknek, ennek miértjéről így a Christie's képviselőjét is megkérdeztük.

Hogy miért Amerika és nem mondjuk London vagy Párizs, alapvetően ez a tulajdonosok döntése volt. Először is a családtagok egy része vagy élt korábban New Yorkban, vagy jelenleg is ez a város az otthona, kötődnek hozzá. Másodsorban az sem elhanyagolandó, hogy New York egyértelműen a művészeti világ fővárosa, a műtárgypiac szíve, tökéletes helyszín egy ilyen kuriózumnak tekinthető kollekció eladásához. A harmadik szempont pedig tényleg az, hogy nem szokványos, sőt, inkább különleges dolog egy fontos európai gyűjteményt a kontinensen kívül elárverezni

– avatta be az Indexet Kis Csongor a döntés okába. A Christie's a teljes gyűjtemény becsértékét 7 – 11 milliárd forint közé saccolja, de ahogy 1955-ben James Mayer de Rothschild írta: „Nincs túl magas ár, ha igazi remekművek megszerzése a tét.”

A szerző luxusszakértő.

(Borítókép: Az egykor a Weissenstein-kastély ebédlőjét díszítő marhabőr falipanelek. Fotó: Christie's Images)