Index Vakbarát Hírportál

David Beckham rápirított feleségére, kiderült, Rolls-Royce-szal vitték iskolába az énekesnőt

2023. október 6., péntek 13:16

Szerdán debütált a Netflixen a „Beckham” című dokumentumsorozat, ami David és Victoria Beckham házasságát valamint karrierjét dolgozza fel. Már az első részben szemtanúi lehetnek a nézők csipkelődő és őszinte stílusuknak. A sorozat struktúrája szerint a páros mindkét tagja elmondja szerelmi történetüket saját szemszögükből, de az interjúnak volt egy pontja, amikor Davidnek rá kellett szólnia Victoriára, hogy „maradjon őszinte”.

Mint megírtuk, szerdán felkerült a Netflixre David és Victoria Beckham dokumentumsorozata, a Beckham.

A sorozat első epizódjában Victoria kezdte közös útjuk történetét, és elárulta, miért találta olyan vonzónak a sztárfocistát. Elmondása szerint, az első jó pontot hasonló családi hátterük adta, mivel elmondása szerint mindketten keményen dolgozó családból származnak, „igazi munkásosztálybeliek”. Ekkor David megjelent és rászólt feleségére:

Légy őszinte!

Victoria ekkor szabadkozni kezdett, és azt állította, ezt nem tudja egy egyszerű válasszal elintézni, de pár másodperc múlva férje nyomására bevallotta, hogy az 1980-as években édesapjának Rolls-Royce-a volt, és azzal is vitte őt az iskolába.

A Beckham rendezője elmondta a Varietynek, hogy a sorozat elkészítéséhez több mint 30 órát interjúzott Daviddel, és 14-et Victoriával. A sok idő, amit a párral töltöttek, néhány vicces poénhoz vezetett a képernyőn, amit természetesen a kamera is rögzített.

A rendező elmondása szerint a házaspár folyamatosan vitázik és nem mindig rózsás a kapcsolatuk. Viszont hozzátette,

őszintén szólva, eléggé meghatott a kapcsolatuk és – mindazok után, amin keresztülmentek –, hogy mennyire szeretik egymást, és mennyire közel állnak egymáshoz

– fogalmazott Fisher Stevens rendező.

Rovatok