Index Vakbarát Hírportál

Várkonyi Andrea: A férjem rendkívül romantikus férfi

2023. október 7., szombat 11:07

Egy szeptemberi konferencia után beszélt oktatási programról és házassági évfordulóról egy nemrég megjelent riportban Várkonyi Andrea, Mészáros Lőrinc felesége.

Szakmai konferenciát tartott még szeptemberben a High-Tech Suli Program, ahol részt vett Mészáros Lőrinc üzletember és felesége, Várkonyi Andrea is. A programot a Mészáros Csoport hozta létre három évvel ezelőtt, az eseményen oktatási szakemberek, a programban részt vevő intézményvezetők és tanárok oszthatták meg egymással tapasztalataikat.

A program oktatástechnológiai konferenciáján felszólalt Várkonyi Andrea, az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnöke. Mint mondta, „az elmúlt években a High-Tech Suli egy igazi közösséggé vált, jó volt találkozni a programban részt vevő tanárokkal, és személyesen megköszönni a munkájukat”.

Várkonyi Andrea a Blikknek nyilatkozva azt mondta: a High-Tech Suli programot Mészáros Lőrinccel együtt szívügyüknek tartják, aminek egyedisége szerinte abban a komplexitásban rejlik, amit Magyarországon elsőként valósítottak meg.

Hozzátette: a digitális eszközöket nyitott tanulási térrel, a több tantárgyat felölelő pedagógiai módszereket fejlesztő képzéssel és a tanárok anyagi támogatásával ötvözték.

Annak idején én vetettem fel, hogy támogatni kellene az iskolákat. A koronavírus-járvány ugyanis rávilágított a tanintézmények digitális lemaradására. A kollégáimmal és a szakmai csapattal gyúrtuk össze a meglátásainkat, az észrevételeinket, az ötleteinket egy programmá. Mostanra a támogatás összege elérte az egymilliárd forintot, és kijelenthetem, hogy a jövőben is folytatjuk

– fogalmazott Várkonyi Andrea.

A riportban az is elhangzott, hogy Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea szeptember 24-én ünnepelte második házassági évfordulóját, így röviden a magánéletükről is szó esett.

„A férjem rendkívül romantikus férfi, soha nem felejtené el a nagy napunkat, és meglepetésekkel készül. Így volt ez idén is. Próbáltunk kikapcsolódni, pihenni. Szeptember 24. most vasárnapra esett, így egy hosszú hétvégét töltöttünk együtt, igyekeztünk csak magunkra koncentrálni. No és kaptam tőle temérdek gyönyörű rózsát is” – mondta Várkonyi Andrea, aki hozzátette: minden hónapban kap virágot a férjétől, pontosan annyit, ahány hónapja házasok.

A korábbi televíziós műsorvezető azt is kijelentette: sosem gondolta, hogy élete végéig a televíziós szakmában marad, reklámügynökségi munkája mellett pedig a HTS programja az, amiben igazán ki tud teljesedni.

Rovatok