Index Vakbarát Hírportál

Tóth Gabi: Sok kígyó volt mostanában az életünkben

2023. október 9., hétfő 05:48

Véget ért a Sztárban Sztár leszek! második élő show-ja, ezzel egyetemben pedig a „párbajidőszak” is, így kialakult a végső tizenkettes mezőny. Ahogy az lenni szokott, a vasárnapi adás is tele volt drámával, Tóth Gabinak és Pápai Jocinak is rendkívül nehéz dolga volt – két versenyzőnek pedig ezúttal is el kellett hagyni a műsort.

Vasárnap este is megkapták Sztárban Sztár leszek!-es fejadagjukat a magyar tévénézők, a TV2 ugyanis idén úgy döntött, hogy egy percig sem hagyják szórakoztatás nélkül a lakosságot. Mindezt már a válogatók során megszokhattuk, hasonlóra a korábbi évadok során is volt példa, arra azonban nem, hogy az élős show-kat is egymás után két nap tűzzék műsorra.

Mindez annak köszönhető, hogy a csatorna felfrissítette a formátumot: a korábbi 12 helyett idén már 16 versenyző jutott be az élő show-kba, ami azt jelenti, hogy a négy mester nem három, hanem négy versenyzőt karolhatott fel. Azt elkerülvén, hogy a 16 versenyzős élő adás ne legyen irreálisan hosszú, a TV2 két részre bontotta azt: szombaton Köllő Babett és Majka, míg vasárnap Tóth Gabi és Pápai Joci csapatai mérték össze erejüket egy ugyancsak új, tematikaalapú párbajkörben. Az első adásból végül két versenyző, Daróczi Bence és Csonka Mike búcsúzott, a vasárnapi show-val pedig négyre bővült a kiesők száma.

Tóth Gabi a ruhájával üzent

Ahogy ez lenni szokott, a műsor első etapja ezúttal is a mesterek ruhakölteményeinek megszakértésével indult, minek középpontjában ezúttal Tóth Gabi állt. A 35 éves énekesnő egy sötétzöld ruhában ült be a zsűripult mögé, melyet arany részletek díszítettek – többek között egy vörösszemű kígyó is, ami Tóth mellei közül bújt ki. Mindezt persze Tilla sem hagyhatta szó nélkül, azonnal rákérdezett, hogy mit sugall a szett, mire az énekesnő azt válaszolta, hogy

nagyon sok kígyó volt mostanában az életében,

amivel minden bizonnyal az elmúlt hetekben körülötte kialakult botrányokra utalt.

Az adást Halász Rebeka és Oláh Vivien párbaja nyitotta; a lányok a „Girl Power” tematikát kapták, minek köszönhetően előbbi Nicki Minajt, míg utóbbi Beyoncét kellett alakítsa. Halász előadásával nem voltak teljesen elégedettek a mesterek, a Super Bass rapp részeit ugyan meglepően jól hozta az énekesnő, az „éneklős” részeknél azonban volt, hogy elcsúszott, ami egy énekes-tehetségkutatóban nem biztos, hogy a legjobb jel.

Ezzel szemben Oláh szinte teljes egészében levette a lábáról az ítészeket, Beyoncé Crazy in Love-ját kifejezetten jól vitte színpadra, Tóth Gabi szerint ilyen jó Beyoncé-utánzást még nem is látott a Sztárban Sztár leszek! színpada. Ennek ellenére azt továbbra sem értjük, hogy a csatorna sminkmesterei miért gondolják úgy, hogy egy tökéletes utánzáshoz a sztárok bőrszínét is le kell másolniuk – annak ellenére, hogy a „blackface” jelenséggel szemben színes bőrűek milliói szólaltak már fel.

A párbajt végül a mesterektől összességében negatívabb kritikákat kapó Halász nyerte, a nézők szerint azonban mégis ő volt a jobb, így ő már biztosan ott lesz a jövő heti élő show-ban.

Összetört álmok

A második párbajban Szathmáry Ádám és Solymár Matyi feszült egymásnak, mint Ed Sheeran és Dave Gahan, a kategória ezúttal ugyanis „brit ikonok” lett.

Az volt bennem, hogy nem jöhetsz ki így egy összecsapásra, muszáj felszívd magad, mert ennek most tétje van. Legszívesebben odamentem volna hozzád, hogy keljél már fel, mert elvarázsoltál már minket kétszer, most már kellene valami más

– fogalmazott Babett Szathmáry produkciója láttán. Mindehhez Pápai annyit fűzött hozzá, hogy ő az elhangzottakkal szemben nagyon szereti a fiú hangszínét, nem mellesleg pedig teljes egészében le is hozta Sheeran hangját, annak ellenére pedig, hogy a fiú stílusa líraibb, még nem kell őt egyből lehúzni; merthogy Szathmáry színpadi jelenléte az ítészek szerint hagyott némi kivetnivalót.

A párbajt végül Solymár Matyi nyerte, ami senki számára nem okozott meglepetést, a mesterek ugyanis majdhogynem hibátlannak kiáltották ki a Depeche Mode frontembereként, Dave Gahanként nyújtott alakítását. A veszélyzónába így Oláh Vivien és Szathmáry Ádám került – Tóth Gabi hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy Oláht viszi magával tovább, tehát Szathmárynak kellett elsőként távoznia a vasárnapi élő show-ból.

Pápai Jocinak sem volt könnyebb dolga

Egy rövid kitérő után már folytatódott is a küzdelem, „szerelmi vallomások” kategóriában mérte össze tehetségét Váradi Jani és Szabó Fruzsi. Előbbi Pataky Attila bőrébe bújt, feladatként ugyanis azt kapta, hogy az Edda Művek Gyere őrült című klasszikusát adja elő, amivel felrobbantotta az egész stúdiót.

Azt kell hogy mondjam, hogy eddig ebben az évadban ez volt a legjobb éneklés

– fogalmazott Pápai a produkciót látva. Váradi után Szabó Fruzsin volt a sor, hogy meggyőzze a nézőket, a fiatal lány azonban hatalmas feladatot kapott: Tóth Gabit kellett alakítania, aki mindeközben vele szemben ült a zsűriszékben; ennek ellenére Szabó mondhatni sikeresen vette a kihívást.

Nagyon szeretem benned, hogy egy mély érzésű csaj vagy. Hangban nehéz volt, mert rekedtesebb a hangod, de azt gondolom, hogy egy nagyon nehéz dalt énekeltél, amit nagyon szépen megoldottál

– magyarázta Tóth Gabi, majd Majka vette át a szót:

Most mit mondjak, egy Gabitól is stroke-om van, most három is volt

– poénkodott. Az utánzás azonban hiába nyerte el Tóth Gabi tetszését, a kört végül Váradi Jani nyerte.

Továbbra is Széchenyi Lili az egyik legnagyobb esélyes

Az est utolsó párbaját Bányai Noémi és Széchenyi Lili tudhatta magáénak, ami egyértelműen az est egyik fénypontja volt. A lányok a „Táncdalfesztivál” kategóriát kapták, így magyar ikonokként léptek színpadra – előbbi Zalatnay Sarolta, míg utóbbi Kovács Kati bőrébe bújva. A mesterek nagyon szóhoz sem tudtak jutni a produkciók után, egyértelműen az este legjobb előadásait láttuk – összesítve azonban Széchenyi Lili alakítása egy fokkal pozitívabb értékeléseket kapott; Köllő Babett és Pápai Joci az éneklés végén állva tapsolt.

A nézők végül Széchenyit szavazták meg jobbnak, így egyelőre úgy néz ki, hogy ő lesz az idei évad egyik legnagyobb kedvence. A veszélyzónába ennek értelmében Szabó Fruzsi és Bányai Noémi került – Joci döntése alapján előbbinek kellett elhagynia a műsort.

Ezzel összeállt a Sztárban Sztár leszek! végső tizenkettese: Nagy Alexa, Szentmártoni Norman, Tasi Dávid, Engel-Iván Lili, Karapancsev Kristóf, Szologjan Edgár, Halász Rebeka, Oláh Vivien, Solymár Matyi, Bányai Noémi, Széchenyi Lili és Váradi Jani lép majd fel jövő hét vasárnap a harmadik élő show-ban, ami már az előző évek alapján megszokottak szerint fog zajlani.

(Borítókép: Tóth Gabi. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok