Index Vakbarát Hírportál

Jövőre Magyarországra jön a Take That!

2023. október 16., hétfő 11:09

Több mint harminc éve tartó pályafutásuk ellenére jövőre ad először koncertet Magyarországon a Take That nevű fiúbanda. Anglia egyik legnépszerűbb csapata ráadásul a jól ismert slágerek mellett novemberben megjelenő This Life című albumát is bemutatja a magyar közönségnek. A jelenleg trióként tevékenykedő együttes 2024. július 3-án a Budapest Parkban áll színpadra.

Örülhetnek a retrórajongók, első alkalommal érkezik hazánkba jövő év júliusában a nagy sikerű angol fiúbanda, a Take That – 

a csapat a Budapest Parkban ad koncertet 2024. július 3-án. Üröm az örömben, hogy a jelenleg trióként működő együttes a banda korábban kilépett húzóembere, Robbie Williams nélkül lép fel, így a magyar fővárosban sem érdemes azzal az indíttatással elindulni a koncertre, hogy valaki láthatja majd az énekest.

A Take That 1989-ben alakult Manchesterben,

az eredeti felállásban Gary Barlow, Howard Donald, Mark Owen, Jason Orange és Robbie Williams szerepelt.

Tulajdonképpen az első lépésektől kezdve sikerre volt ítélve a produkció, debütáló lemezük 1992-ben jelent meg Take That & Party címmel, és a brit albumeladási listákon egészen a második helyig jutott, sőt kétszeres platinaminősítést ért el. Alig több mint egy évvel később már érkezett is a folytatás: Everything Changes című anyaguk már az első helyig jutott az Egyesült Királyságban, és a nemzetközi ismertséget is meghozta a csapat számára, világszerte több mint 3 millió példány kelt el belőle. Ezt követte 1995-ben a Nobody Else, amin olyan slágerek is helyet kaptak, mint a Back For Good, a Sure vagy a Never Forget, és 11 országban vezette az eladási listákat.  Ugyanebben az évben Robbie Williams kivált a formációból, majd sikereik csúcsán, 1996 februárjában a Take That bejelentette feloszlását. A történet azonban itt még közel sem ért véget.

Majd egy évtized elteltével az ekkorra már négyfős Take That legénysége felrobbantotta az internetet, mikor bejelentették, hogy 2006-ban újra turnéra indulnak. Visszatérő, Beautiful World című lemezük újból a brit eladási listák élén debütált, és az Egyesült Királyság „minden idők legnépszerűbb albumai” listáján is előkelő helyet szerzett magának. A csapat ezúttal újból történelmet írt: ők lettek az első együttes, akik ugyanazon a héten vezették a brit hivatalos kislemez- és albumlistát, illetve az élen végeztek a rádiós játszási listákon is. A mindent elsöprő sikerek és a masszív turnék mellett még volt idejük egy újabb lemez felvételére is, ami – immár talán nem meglepő módon – újból szinte minden brit listát meghódított, a turnéra pedig azonnal elkapkodták a jegyeket a rajongók – írja a Budapest Park közleménye. 

2010-ben azonban újabb váratlan fordulatot vett a történet, megjelent ugyanis Shame című új daluk, amit Gary Barlow és Robbie Williams közösen írtak – ez azért is nagyon különleges, mert a páros ‘95 óta nem dolgozott együtt. Nem sokkal később Williams bejelentette visszatérését a csapatba, és újból az eredeti felállásban készítették el Progress című lemezüket, amely a megjelenés első napján az évszázad leggyorsabban fogyó albuma lett. A csapat ismét rengeteg elismerést zsebelt be tehát a közönségtől és a szakmától egyaránt, sőt a 2012-es nyári olimpia záróceremóniáján is felléptek.

Két évvel később Robbie Williams és Jason Orange kiszállt a zenekarból – az elválás barátságos volt –, és a Take That azóta trióként halmozza tovább a sikereket.

2014-es III és 2017-es Wonderland című albumuk is hatalmas közönségsikernek bizonyult, platina- és gold minősítést értek el. 2019-ben ünnepelték fennállásuk harmincadik évfordulóját egy 38 állomásos sold out turnéval, vagyis összesen 650.000 rajongó volt kíváncsi a hihetetlenül látványos show-műsoráról híres csapatra.

A Budapest Parkba a jegyértékesítés október 19-én 10 órakor indul. Akik azonban október 17-én 18 óráig előrendelik a This Life című új albumot, azok 24 órával korábban, október 18-án 10 órától bebiztosíthatják helyüket a Take That európai turnéjának bármely állomására.

(Borítókép: L ia Toby / Getty Images)

 

 

Rovatok