Index Vakbarát Hírportál

Britney Spears minden szennyesét kiteregeti

2023. október 19., csütörtök 12:01

Az énekesnő önéletrajzi könyve a következő héten fog megjelenni a külföldi és a hazai boltok polcain. A kötetben az ő szemszögéből ismerhetjük meg a siker árnyoldalát, illetve hogy milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie a családja révén az utóbbi években.

Bár a könyvírás lehetséges bevételi forrásként sok híresség palettájára felkerül, akik hosszabb időt töltöttek el a show-bizniszben, viszont ezen memoárok csak egy részéről mondható el, hogy olyan információkat tudhatunk meg belőlük, amelyeknek köszönhetően jobban megérthetjük egy-egy, egész világsajtót bejárt esemény körülményeit. Legutóbb Harry herceg Spare, azaz Tartalék című könyve okozott nagyobb felháborodást, miután a könyvben kiteregette, hogyan bánt vele a családja az utóbbi években. A királyi sarj ezzel a lépéssel teljesen szembement a família hitvallásával, miszerint nem szabad panaszkodni, ám a herceg elmondása szerint az ő célja pusztán az volt, hogy végre a saját szemszögéből mesélhesse el mindazt, ami vele történt.

Hasonló reményekkel adta a fejét könyvírásra Britney Spears is, aki ma már csak árnyéka régi önmagának. Még tinédzser volt, amikor egy világ ismerte meg őt, viszont a hírnév nagy tehernek bizonyult. Az énekesnő mentális gondjai miatt végül gyámság alá került, így mind a személyes, mind a pénzügyekkel kapcsolatos ügyeit édesapjára bízta a bíróság. Mindez 13 éven át tartott, majd 2021-ben sikerült kikerülnie a gyámság alól. Erről az időszakról Spears korábban azt állította, hogy apja bepoloskázta a hálószobáját, illetve olyan gyógyszerek beszedésére kötelezte, amelyek megakadályozták, hogy teherbe essen. A 41 éves előadónak azonban emellett vannak még más történetek a tarsolyában, amelyek magyarázatként szolgálhatnak korábbi tetteire, így közelebbről megismerhetjük az ő nézőpontját is. Erre az október 24-én megjelent önéletrajzi könyve ad lehetőséget, amelynek egyes részletei már kiszivárogtak a napokban. 

Önmaga árnyékává vált

Britney Spears már korábban is hangoztatta, hogy egy memoár kiadását tervezi, viszont idén tavasszal nyert megerősítést, hogy ősszel valóban a boltok polcaira kerül a kötet. A hírek szerint az énekesnő 15 millió dollárt – jelenlegi árfolyamon körülbelül 5,4 milliárd forintot – kaphatott a könyvért, ennél több eddig csak Barack és Michelle Obama bankszámláján landolt. A memoár címe Woman In Me, azaz A bennem lévő nő, ami feltehetőleg az I'm Not a Girl, Not Yet a Woman című slágerére utal, amelyben azt énekli: „Nem vagyok egy kislány, ne mondd meg, mit higgyek / Csak próbálom megtalálni a bennem lévő nőt”

Eddig csak találgatni lehetett azzal kapcsolatban, hogy az előadó életének mely szakaszait fogja felölelni az alkotás, ami ugyan csak október 24-én fog megjelenni a boltokban, néhány sor már kiszivárgott belőle. Mint megírtuk, a nyilvánosságra került könyvrészletek egyike arra az időszakra koncentrál, amikor Spears gyámság alatt állt. Ennek kapcsán a memoárban kiemelte, 2008-tól kezdve, miután gyámság alá került a mentális problémái miatt, már nem volt mindenbe beleszólása. Hozzátette, meg kellett növesztenie a haját, visszaszereznie a régi formáját, korán kellett lefeküdnie, illetve minden gyógyszert be kellett vennie, amit adtak neki. Ahogy írta, édesapja úgy kezelte, mint egy gyereket, és mindig azt éreztette vele, hogy soha nem elég jó – még azután is, hogy annyi mindent elért. 

Itt-ott csináltam kreatív dolgokat, de a szívem már nem volt benne. Ami az éneklés és a tánc iránti szenvedélyemet illeti, az akkor már szinte viccnek számított. Tizenhárom év telt el úgy, hogy önmagam árnyékának éreztem magam. Ha most visszagondolok arra, hogy apám és a társai ennyi ideig irányították a testemet és a pénzügyeimet, rosszul érzem magam tőle. Gondolj csak bele, hány férfi művész játszotta el az összes pénzét, hányan szenvedtek kábítószeres vagy mentális egészségügyi problémáktól! Senki sem próbálta elvenni tőlük a testük és a pénzük feletti kontrollt. Nem érdemeltem meg azt, amit a családom tett velem

– olvasható a könyvben, amelyben az énekesnő azt is kihangsúlyozta, az, hogy leborotválta a haját, az egyik módja volt annak, hogy visszavágjon. 

Inkább egy entitássá, mintsem emberré váltam a színpadon. Mindig is éreztem a zenét a csontjaimban és a véremben, ők elvették ezt tőlem

– tette hozzá. 

Abortuszra kellett mennie

A gyámság alatt töltött időszaka mellett az előadó múltjának számos fájdalmas momentumát felidézi, amelyet a kötetben szívszorító folyamatnak írt le. Ezen okból kifolyólag döntött úgy, hogy a kötet hangoskönyvváltozatának csak egy részét fogja ő felolvasni, míg a maradékot Michelle Williams színésznőre bízta. Az eddig megjelent részleteket nézve az egyik legnagyobb vallomása, hogy 2000-ben abortuszra kényszerült, miután megtudta, hogy terhes. Mint megírtuk, az apa Justin Timberlake volt, akivel a Mickey Mouse Clubnak köszönhetően ismerhették meg egymást. Elmondása szerint az első csókjuk úgy csattant el, hogy a háttérben egy Janet Jackson-dal szólt. A kapcsolatuk jól alakult, azonban az énekesnő teherbe esett, aminek akkori párja nem kifejezetten örült, így elvetették a gyereket. 

Meglepetésként ért, de nem éltem meg tragédiaként. Annyira szerettem Justint. Mindig is arra vártam, hogy egyszer majd egy közös családunk lesz. Ez sokkal korábban eljött, mint arra számítottam, de Justin határozottan nem örült a terhességnek. Azt mondta, nem állunk készen arra, hogy gyerekünk legyen, mert túl fiatalok vagyunk

– jegyezte meg a kötetben, és a kijelentésével egy időben különböző találgatások is szárnyra kaptak, például hogy az Everytime című dalát a meg nem született gyermekének írhatta.

Ha egyedül rám bízták volna a döntést, soha nem tettem volna meg. Justin annyira biztos volt benne, hogy nem akar apa lenni. A mai napig ez az egyik legfájdalmasabb dolog, amit életemben átéltem

– írta, illetve egyes források szerint azt is megfogalmazta a könyvben, hogy Timberlake a kapcsolatuk alatt egy másik hírességgel csalta meg őt, bár azt nem nevezte meg, kiről is van szó pontosan. 

Majdnem szerepelt a Szerelmünk lapjaiban

Ahogy Spears a memoárban felidézte, a 2001-es MTV Video Music Awards díjátadóján – ahol egy kígyóval a nyakában adta elő az I'm a Slave 4 U című dalt – ugyan valószínűleg nem látszott rajta, de rettegett az állattól. Elmondása szerint csak annyit tudott tenni, hogy lefele nézett, mivel úgy érezte, ha összeakadna a tekintete a hüllőével, akkor megölné őt. 

A fejemben azt mondogattam: »Csak adj elő, használd a lábad, és adj elő!« De azt senki nem tudja, hogy miközben énekeltem, a kígyó az arcomhoz emelte a fejét, teljesen mellém, és sziszegni kezdett

– írta. 

A kötetben emellett beszámolt édesanyjával, Lynne Spearsszel való kapcsolatáról, amely kapcsán megemlítette, gyakran kifejezetten feszült volt a viszony közöttük. Kifejtése alapján időnként együtt ittak, és a koktélokat puncsnak nevezték, ezt szerette. Ám ahogy ők fogyasztottak alkoholt, azt semmiben nem tudta hasonlítani ahhoz, ahogy az édesapja állt hozzá. Míg apja egyre csak depressziósabb lett, mikor ivott, addig ők boldogabbnak, elevenebbnek érezték magukat. 

Mint ismert, Spears az énekesi pálya mellett színészettel is foglalkozott, és ahogy az a nyilvánosságra került részletekből kiderül, nagy esély volt arra, hogy ő alakítsa Ryan Gosling partnerét a Szerelmünk lapjai című filmben. 

A Szerelmünk lapjai-casting rám és Rachel McAdamsre esett, és annak ellenére, hogy mókás lett volna újra kapcsolatba kerülni Ryan Goslinggal a Mickey Mouse Clubban töltött idő után, örülök, hogy nem tettem meg. Ha megtettem volna, ahelyett, hogy az In the Zone albumomon dolgozom, éjjel-nappal úgy viselkedtem volna, mint egy 1940-es évekbeli örökösnő

– jegyezte meg. 

Rovatok