Index Vakbarát Hírportál

Ördög Nóra beszólt Marics Petinek: Eddig hülyegyerek voltál

2023. október 22., vasárnap 11:06

Marics Peti és Stana Alexandra rumbával nyűgözték le a Dancing with the Stars zsűritagjait, sőt egyikük, Ördög Nóra elmondása szerint a produkciójukat látva kijelenthető, hogy a fiatal énekes férfivá vált.

A Dancing with the Stars negyedik évadának második adásában a műsorban maradt kilenc pár táncolta le egymást ismételten a táncparketten, ám az este végére csak nyolcan maradtak. Sydney van den Bosch és Ádám Csaba néptánca nem nyerte el eléggé a nézők tetszését, így ők búcsúztak a műsortól. Egy másik párossal, Marics Petivel és Stana Alexandrával ugyanakkor nemcsak a szavazók, hanem a zsűritagok is nagyon elégedettek voltak. Előző héten, a műsor első adásában Szente Vajk már kifejtette, sokfelől hallotta azt az énekessel kapcsolatban, hogy link, viszont kellemesen csalódott benne, mivel jól láthatóan sok munkát rakott bele a táncukba, ami akkor jive volt.

Erre a hétre egy nem kevésbé pörgős táncstílussal készültek, a rumbával, amit a Tigris és sárkány című film Oscar-díjra jelölt betétdalára adtak elő. Ahogy az egyik műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna a táncukat követően megjegyezte, neki ez egy döntős produkció volt, és nem gondolták másképp a zsűritagok sem. 

Juronics Tamás a műsorban megemlítette, a táncukat látva valóban nincsenek szavak, mivel Marics egy olyan arcát mutatta meg, amit még senki nem látott. Hozzátéve, meg kell élnünk olyan dolgokat, amiket aztán elraktározunk a szívünkben, és néha előjönnek a színpadon, mivel ebből táplálkozunk. Mint kijelentette, már önmagában az a stílusérzék, ahogy az énekes megmozdul a színpadon, egészen különleges, sőt már táncművészetnek is lehet nevezni, és egy nagyon magas szintre emelte a produkciót.

Végre egyszer mi voltunk a turisták ebben a világban, ennek nagyon örültem, és én is azt éreztem, hogy ez egyszerűn szenzációs

– jelentette ki Szente Vajk.

Ahogy Szente kiemelte, lehet azon lovagolni, hogy Marics mennyire teszi bele magát és az érzelmeit a táncba – bár elmondása szerint mindezek nélkül nem lehet megnyerni ezt a műsort –, de a produkciójuk mint tánc, nagyon jó volt. Véleményével egyetértett a harmadik zsűritag, Ördög Nóra is – aki a műsor első adásában már kikotyogta, hogy Marics azt remélte, amiatt kap majd tőle magasabb pontszámot, mert jó kapcsolatban vannak, ám ez nem így működik. Ahogy kihangsúlyozta, Maricsnak nincs szüksége a lobbira, mivel jól teljesít. 

Az a hírem van, Peti, hogy elkezdtél férfivá válni, mert eddig hülyegyerek voltál, azt kell hogy mondjam. Úgy viselkedtél eddig mindig, minden helyzetben. Nem mondom még egyszer, mert lehet, hogy ilyet nem is szabad mondani ilyen karikával, de ez egy olyan lépés volt, amivel egy férfi mutatja meg magát. Egy férfias dolog volt, és elkezdett benőni a fejed lágya végre

– tette hozzá, majd úgy folytatta, nem biztos benne, hogy akarjuk-e, hogy Maricsnak benőjön a feje lágya. 

Ördög Nóra elmondása szerint tündérmesének élte meg a produkciót és nézte volna még tovább, mire Juronics Tamás felidézte, gyerekként majomnak hívták őt, mert könnyen tudott leutánozni másokat, és úgy véli, ez a különleges adottság Marics Petiben is benne van. A páros végül összesen 25 pontot tudott összegyűjteni a produkciójával, és ők kapták az idei mezőny eddigi legmagasabb pontszámát is, mivel Ördög Nóra kilencet adott nekik. 

Rovatok