Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, melyik horrorfilmtől rettegünk a legjobban

2023. október 24., kedd 20:11

Ezen legalább már nem kell tovább a barátokkal hangosan vitatkozni – egy kutatás kiderítette, melyik horrorfilmtől rettegünk a legjobban, és azt is, melyik film jelenetétől mászunk a falra azonnal. Mindezt ráadásul tudományos alapon, a szívverés változásait megvizsgálva.

Közeleg a Magyarországon is egyre népszerűbbnek számító halloween, amelynek köszönhetően újra beköszönt az igazi horrorszezon, a szellemesen jelmezbe bújó, cukrot kunyeráló gyerekek a töklámpás faragása mellett ilyenkor egyre többen ülnek le otthon a tévé elé megnézni egy-egy ijesztő horrorfilmet, vagy indulnak el a moziba azonos céllal. 

A sokszor valóban ijesztő filmeket egyesek csak a párna vagy a kezük takarásából merik végignézni, míg mások látszólag teljesen meg tudják őrizni a hidegvérüket, legyen szó bármennyire is félelmetes vagy éppen kevésbé rettenetes horrorról. 

Mivel az emberek reakciói ennyire eltérők voltak a műfaj alkotásai kapcsán is, egy kutatócsoport úgy döntött, megpróbálja meghatározni, melyik lehet a legfélelmetesebb horrorfilm, illetve melyikben található a legijesztőbb jelenet. A projektben részt vevőket ennek meghatározása érdekében pulzusmérőkkel szerelték fel, majd különböző filmeket vetítettek le nekik, hogy meghatározhassák, mikor éreztek félelmet, vagy mikor ijedtek meg.

Ennek eredményeként kiderült, hogy

a legfélelmetesebb filmnek a 2012-es Sinister című alkotás bizonyult, míg a legfélelmetesebb jelenet a 2010-es Insidiousban volt látható. 

A tanulmány arra ugyan nem tért ki, hogy pontosan a film melyik része dobta meg jelentősen a résztvevők pulzusát, azonban a Daily Mail cikke szerint ez nem lehet más, mint a „Démon a sarokban” névre keresztelt jelenet, amikor váratlanul a főszereplő Patrick Wilson válla mögött megjelenik a vörös ördögszerű démon. 

A pulzus mindent elárult

Az önkéntes csoport 250 résztvevőből állt, akik egyaránt pulzusszámmérővel voltak felszerelve, amelyek a filmet megelőzően nyugalmi állapotban, majd minden film alatt egyaránt monitorozták az életfunkcióikat. A kísérlet a pulzusszámot – azaz hogy egy perc alatt mennyit vert a szívük –, illetve annak különböző változásait elemezte, hogy meghatározza a félelem mértékét.  

Ennek fényében az a film számított a legfélelmetesebbnek, amely alatt a nyugalmi pulzushoz képest a legmagasabb volt az átlagos pulzus annak nézése közben, míg a legijesztőbb jelenetet a legmagasabb pulzusszámból határozták meg. Fontos érték volt a kísérlet során a szívfrekvencia-variabilitás (HRV) is, amely érték leírja a szív adottságát arra vonatkozóan, miként képes a belső és külső környezet megváltozott terheléseire, a szívveréstől szívverésig eltelt időtartamot folyamatosan megváltoztatni.

Ezen értékeket összevetve határozta meg a csapat végül a félelem mértékének pontszámát is egy 0-tól 100-ig tartó skálán. A győztes Sinister című film 96 pontot ért el, a második mindössze egy ponttal lemaradva – a tavaly az élen végző – Az utolsó rítus című film lett, míg a bronzérmes a 91 pontos Skinamarink.

Az alábbi táblázat a kutatás eredményeit ábrázolja filmenként lebontva, balról jobbra haladva az első oszlopban a film helyezése, a másodikban a címe, a harmadikban a tesztalanyok átlagos nyugalmi pulzusa, a negyedikben a film alatt mért átlagos pulzusa, az ötödikben a két pulzusérték közötti különbség, a hatodikban a szívfrekvencia-variabilitás százalékos aránya, a hetedikben a legmagasabb pulzusérték, míg a nyolcadikban a kutatók által meghatározott félelempontszám látható. 

Rovatok