Index Vakbarát Hírportál

Pataky Attila: Mitikus illatok voltak, a rezgés más volt

2023. október 25., szerda 19:21

Pataky Attila székelyföldi kitüntetéséről úgy mesélt a TV2 Mokka című műsorában, hogy „mitikus illatok voltak, ragyogóan sütött a nap, más volt a rezgés”. Elmondása szerint már amikor először Székelyföldön járt, akkor „hatalmasat dobbant a szíve, és azóta is azt teszi”.

Pataky Attila a TV2 Mokka című műsorának vendége volt, ahol az elmúlt időszak történéseiről mesélt. Mint mondta, betegen csinálta végig a koncertidőszakot, az Edda Művek frontembere ugyanis 7 kilót fogyott, miután elkapott egy vírust. Hirtelen súlyvesztése miatt Mick Jaggerhez hasonlította magát.

A Mokka egy korábbi adásában már mesélt arról, hogy tiszteletbeli székellyé avatták, most ismét szóba került a kitüntetése. Az énekest a koncert napján „a Kotyogó nevű csodában”, egy farkaslakai étteremben várták, ahol

mitikus illatok voltak, ragyogóan sütött a nap, a rezgés más volt.

Ezután érkezett a nagy meglepetés: átadták Patakynak az érmet és a kitüntetést, amit ezúttal is magával hozott a stúdióba, majd felolvasta az indoklást, amely így szól: „lelki rokonságot érez, sorsközösséget vállal az idők viharait Isten segedelmével dacosan álló székelységgel, és a testvéri összetartozás érzését áthatott cselekvő tenni akarással száll síkra a nemzetegyesítés ügyéért”.

Pataky Attila számára mindig különleges érzés Székelyföldön járni, ugyanis, mint mondta, már amikor először járt ott a zenekarral, akkor „hatalmasat dobbant a szíve, és azóta is azt teszi”.

Rovatok