Index Vakbarát Hírportál

Pindroch Csaba a Facebookon kér segítséget, miután eltűnt a sógora

2023. október 26., csütörtök 11:22

Rajecki Sándor, aki egy magáncégnél dolgozott mentősként, Budapestről tűnt el. Pindroch Csaba testvére bejelentette eltűnését a rendőrségen, de a közösségi médiában is segítséget kért az aggódó család.

„Tegnap reggel óta nem ad magáról életjeleket szeretett sógorom, Rajecki Sándor. Budapestről tűnt el, aki látta, tud róla valamit, kérem, értesítsen!” – kezdte Facebook bejegyzését Pindroch Csaba Jászai Mari-díjas magyar színművész.

A Blikk elérte Sándor feleségét, Csaba nővérét, aki nagyon aggódik. Mint kiderült, már korábban is előfordult, hogy mélypontra került az egyébként mentősként dolgozó férfi, de idáig mindig meg tudták beszélni a nehézségeket.

Reggel elindult itthonról, az autóját otthon hagyta, de a kulcsát sehol nem találtuk meg. A telefonján viszont egy baljós üzenetet küldött, ami az instabil lelkiállapotát tükrözte. Pedig előtte még jókedvű, boldog volt. Ilyenkor el szokott menni a kőbányai otthonunkhoz közeli lakótelepre, hogy kiszellőztesse a fejét, de napokig sosem tűnt még el

– fogalmazott a lapnak Pindroch Beáta.

Rajecki Sándor egyébként egy magán mentős cégnél dolgozott, betegszállító autót vezetett. A felesége bejelentést tett a rendőrségen.

A telefonja élt egy darabig, próbáltam hívni többször, de most már nem kapcsolható. Nagyon rossz ebbe belegondolni és kimondani, de elképzelhető, hogy a legrosszabb történt. Pedig imádta a gyerekeit, engem és az édesanyját is. Várom, hogy csörögjön a telefon vagy nyíljon az ajtó, de erre – sajnos – egyre kevesebb az esély

– árulta el az aggódó testvér. 

A 47 éves férfi sötét színű dzsekit, sötét cipőt, valamint farmert viselt. Ha bárki látta vagy felismerné Sándort, ne tévessze szem elől, és azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!

Rovatok