Index Vakbarát Hírportál

Sváby András már a házasságot tervezgeti

2023. október 26., csütörtök 07:40

Sváby András a Story magazinnak beszélt arról, hogy házasságot „tervezgetnek” párjával, Andreával, de azt még nem tudják, mikor kerülhet sor az esküvőre.

A hamarosan 56. születésnapját ünneplő műsorvezető egyrészt arról beszélt a Storynak, hogy legkisebb fia, Milán szeptemberben iskolába ment, és ezt még meg kell szoknia.

„Még pislogok párat, aztán felsős lesz, és azon veszem észre magam, hogy hirtelen kirepül. Bármennyire is ez az élet rendje, be kell valljam, még azzal sem barátkoztam meg, hogy lassan két hónapja óvoda helyett az iskolába viszem” – fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy párja gyerekorvosként sokat utazik külföldre, és emiatt legkisebb fiával néha kettesben kell megoldaniuk dolgokat. „Erre a harmadik gyerekem esetében már lehetőségként tekintek, és szeretek is kihasználni minden kínálkozó alkalmat, amit együtt töltünk” – mondta, hozzátéve, hogy korábban jóval kevesebb ideje jutott a családra, mint most, és máshogy is állt előző gyermekeihez. 

Azt nem állítanám, hogy rossz apa voltam […], de az biztos, hogy csomó olyat nem csináltam velük, ami Milánnal már természetes

– mondta, majd kitért arra is, hogy a másik két fia Hollandiában él, és „ráadásul már abban a korban vannak, amikor bármikor bejelenthetik, hogy nagypapa leszek”.

Végül arra is kitért, hogy párjával 9 éve van együtt, és nem zárják ki, hogy valamikor az oltár elé állnak. „Tervezgetjük, hogy összeházasodunk, de konkrétumokkal nem tudok szolgálni. Jól megvagyunk papír nélkül is” – fogalmazott a műsorvezető.

Rovatok