Index Vakbarát Hírportál

Többször is fegyvert fogtak Rékasi Károly fiára

2023. október 27., péntek 07:31

Rékasi Károly és Détár Enikő színművészek fia személyvédelemmel és rendezvények biztosításával foglalkozó céget alapított, ugyanis saját tapasztalataiból kiindulva szükségesnek érzi a szakmai védelem fejlesztését, hogy biztonságosabbá válhasson az éjszakai élet mindenki számára.

Rékasi Zsigmond elmondása szerint eredetileg karitatív módon kezdte járni a várost barátaival, akikkel figyelték, kinek van szüksége segítségre, hogy így is hozzájáruljanak a közbiztonság javulásához. 

Szeretném megadni másoknak azt a biztonságot, ami számomra nem mindig adatott meg. Sok balhéba, verekedésbe keveredtem az évek során, ugyanis soha nem bírtam tétlenül nézni, ha a gyengébbet bántják, megalázzák. Ha ilyet láttam, keményen beleálltam a szituációkba, és nem volt ritka, hogy fegyvert fogtak rám

– fogalmazott Rékasi Károly fia, és hozzátette, hogy rendszeresen védett meg bajba jutott nőket és gyerekeket az éjszakai tömegközlekedési járatokon. Cégalapítási tervét szülei is támogatták.

Kiemelte, tisztában van szakmája veszélyeivel, de „Rékasiból van”, így nem gondolja, hogy legyőzhetik.

Ha pedig egyszer mégis emberemre akadok, majd gratulálok neki

– mondta a Blikk-nek.

Rovatok