Index Vakbarát Hírportál

Brooke Shields: Amikor terhes lettem, akkor jöttem rá, hogy szép vagyok

2023. október 30., hétfő 16:45

A színésznő, aki életének jelentős részét a szépségiparban töltötte, sokáig gyűlölt tükörbe nézni. A terhesség ébresztette rá, hogy valójában mit is jelent számára szépnek lenni. Ezt próbálja továbbadni lányainak is.

Az 58 éves színésznő már fiatalon ismertté vált olyan alkotásokkal, mint A kék lagúna vagy a Csinos kislány. Szépségének köszönhetően nem csak a filmes szakmában, hanem a szépségiparban is hamar érdeklődni kezdtek utána. Ennek ellenére sokáig küzdött azzal, hogy számára mit is jelent szépnek lenni.

Ahogy arról a Bang Premier beszámolt, Shields addig a pontig jutott, hogy amennyire csak tudta, kerülte a tükröket. Gyűlölni kezdte azt a szintű figyelmet, amelyet az arca vonzott. Ez nagyon sokáig nem is változott, majd életének egyik legfontosabb eseménye felülírta addigi bizonytalanságát.

Több mint ötven éve vagyok a szépségiparban

– mondta a színésznő. Hozzátette:

Amikor terhes lettem, akkor jöttem rá, hogy szép vagyok. Évtizedekbe telt, mire felismertem, hogyan látom magam szépség szempontjából.

Lányait is óvja

Még 2021-ben arról beszélt a színésznő, hogy szerinte hibás megközelítés, hogy egy idősebb nő ne lehetne vonzó. Szerinte az a legfontosabb, hogy az ember mennyire érzi otthon magát a testében, mennyire tud élni a saját fizikumának adottságaival.

Testünk elfogadása több időbe telik. Sokkal inkább élek a mostani testemben, mint korábban valaha. Úgy érzem, hogy a testem most valóban hozzám tartozik, ugyanezt mégsem mondhatom el a fiatalságomról

– mondta Shields. Igyekszik lányainak is átadni ugyanezeket az elveket, hogy szeressék önmagukat, hogy külsejük különlegességét, egyediségét sose éljék meg hátrányként:

Folyamatosan táplálnom kell beléjük, hogy »a szépséged a tiéd, ami egyedi és különleges. Szeresd, mert mindenki megpróbálja majd elvenni tőled« .

Rovatok