Index Vakbarát Hírportál

Kern András: Kérem, ne jelentsenek mindig fel!

2023. október 31., kedd 15:25 | aznap frissítve

„Én magam hülye vagyok, tudom, hogy ezt gyakran megcsinálom, de ígérem, hogy most már nem fogom megcsinálni” – mondta Kern András színművész a parkolási botrányairól a Sláger FM műsorában.

„Sehol nem lehet megállni, és ez elég nagy hülyeség” – mondta Kern András azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi időben több alkalommal kapták tilosban parkoláson. A színművész a parkolási vétségnél csak azt sajnálja jobban, hogy erről valaki fényképet is készített.

Ez olyan, mintha felkérnének valakit, hogy jelentsen fel, a feljelentőket pedig soha nem szerettem. Én magam hülye vagyok, tudom, hogy ezt gyakran megcsinálom, de ígérem, hogy most már nem fogom megcsinálni. Nem azért, mert olyan rendes, jó fiú vagyok, hanem mert látom, hogy ezt nem lehet, és tényleg bajom származhat belőle

– fogalmazott a Blikk összefoglalója szerint a rádióműsorban a színész, majd hozzátette azt is: „Úgy kérem, ne jelentsenek mindig fel. Én kifizetem a büntetéseket, értem én, tudom, nem fogok ott parkolni, de feljelenteni? Az olyan ronda dolog”.

A probléma gyökere: a túrós-barackos álom

Ahogy arról az Index is beszámolt, Kern András tilosban parkolt a hetekben Budapesten, a Margit híd budai hídfőjénél – immáron sokadik alkalommal. A színész ugyanis rendszeres vendége az ott található pékségnek. Később az is kiderült, általában mindig ugyanazokat a süteményeket veszi:

a kedvence a túrós-barackos álom, ami egy piskótakocka, túróval és sárgabarackkal a tetején, illetve ugyanebből a tönkölyös-diós-szilvás, amiben szilvalekvár van, és dióval van megszórva a teteje.

„Nem nagyon szokott csevegni, csak bejön, kéri a szokásos kis dolgait, és megy a dolgára. És szinte mindig ad jattot. A sütiken kívül mást nem szokott vásárolni, se üdítőt, se kávét, és nem is fogyaszt helyben, elviszi, amit kér” – fogalmazott korábban az üggyel kapcsolatban az egyik eladó.

Rovatok