Index Vakbarát Hírportál

Manuel megírta „az ország legszebb dalát” a The Voice versenyzőjének

2023. november 5., vasárnap 06:19

Bámulatos produkciókat láthattunk-hallhattunk a The Voice második élő show-jában szombat este. Ugyanakkor akadt olyan előadó is, aki könnyes szemmel ismerte be, hogy nem volt elégedett. A nyolc versenyző közül csak hat jutott tovább: a műsortól Kalocsa Lilla Anna és Berki Artúr búcsúzott. Tanúja lehettünk annak is, hogy megszületett – Curtis szerint – Magyarország egyik legszebb dala.

A The Voice Magyarország második élő show-ja már csak azért is különleges volt, mert az egyik versenyző, a hetedikként színpadra lépő Kovács Harmat saját dalt adott elő, amelynek szövegét nem más írta, mint Manuel. A produkció az összes coachot lenyűgözte, Miklósa Erika el volt ájulva, hogy Manuel „ilyet” tud írni. Szerinte Kovács Harmathoz tökéletesen illett ez a dal, az előadás végén azt mondta neki:

Ez te voltál. Letisztult volt, ennél mélyebben nem is lehetett volna kifejezni azt, amiről ez a dal szól.

Trokán Nóri szerint helyére került a világ, ugyanis már érti, hogy Harmat miért Manuelt választotta „annak idején”: így ugyanis megszülethetett ez a produkció, amit stúdióban is felvettek, és videoklip is készült hozzá. Curtis szerint „rettentő módon” megtalálta egymást Harmat és Manuel, nemcsak mint két test, hanem mint két lélek. Szerinte megszületett

Magyarország egyik legszebb dala, és emeli kalapját Manuel és Harmat előtt is. 

Manuel kiemelte, hogy Harmat mindig akkor a legjobb, amikor színpadra áll, nem volt ez másképp most sem. Az est műsorvezetője, Istenes Bence puhatolózott, hogy mit is jelenthet Curtis kijelentése a testről és lélekről, ám láthatóan mindkét fél zavarba jött a kérdéstől, így válasz sem érkezett. 

Az egyik versenyzőnek az Operában lenne a helye

Persze a többi produkció alatt sem unatkozott a néző, hiszen színvonalas, szívhez szóló, lírai produkciókat láthattunk-hallhattunk. Berki Artúr a nagyapja elvesztése miatt nehéz időszakon megy keresztül, a mostani dalát neki énekelte a The Voice színpadán. Az est legfiatalabb fellépője, a 15 éves Fóris Szonja most már felszabadultabban és oldottabban énekelt, Miklósa Erika szerint döbbenetes volt a színpadi lélekjelenléte. 

Virág Timóteus elárulta, hogy

az elmúlt héten akadtak feszültségek közte és Curtis között,

és a coach is elismerte, hogy rengeteget vitatkoztak. Ám úgy tűnik, minden jól alakult, ugyanis Curtis a produkció végén azt mondta neki: „a fene a pofádat, tényleg kapni fogsz egy nyakast, mert ez most kiváló volt”.

Szakács Erikát az elmúlt héten Miklósa Erika még az Operába is elvitte, és a versenyző előadása után Curtis csak annyit mondott: 

Erika megérdemelte, hogy elvigyék az Operába, mert ott a helye. 

Szakács Erika valóban az eddigi legdögösebb formáját hozta, pedig Manuel már az előző héten is azon gondolkodott, hová lehet a produkcióját még fokozni. Kovács Alíz előadása után a négy coach állva tapsolt, mindegyikük szerint lebilincselő éneklés volt. Curtis szerint nemcsak elénekelte, hanem el is mesélte a dalt. 

Az izgalom nem tett jót

Az est egyetlen versenyzője, aki kevesebb dicséretet kapott, az Kalocsa Lilla Anna volt. Ugyan a felvezető videóban azt mondta, szerinte mostanra minden összeállt, és úgy fog lejönni színpadról, hogy minden jó lesz, a coachok szerint végig „rettentő hamis volt” a produkció. A versenyző könnyes szemmel vallotta be, hogy ő sem elégedett, pedig próbálta átélni a dal lelki mélységét. Trokán Nóri szerint az izgalom miatt lehetett bizonytalan a produkció. 

A nyolc versenyző közül csak hat folytathatja a versenyt – a nézők szavazatai alapján.

A THE VOICE második ÉLŐ SHOW-JÁTÓL VÉGÜL Kalocsa Lilla Anna és Berki Artúr BÚCSÚZOTT.

Ez azt jelenti, hogy Miklósa Erika továbbra is két női énekesével, Kovács Alízzal és Szakács Erikával készülhet a következő megmérettetésre. Manuel Kovács Harmatban bízhat a jövő héten. Trokán Nóra két énekesével, Fóris Szonjával és Galambos Péterrel folytatja a versenyt. Curtis pedig továbbra is az egyetlen versenyzőjével, Virág Timóteussal fut neki a következő körnek.

The Voice harmadik élő show-ját jövő szombaton, 20.00 órától sugározza az RTL. 

(Borítókép: RTL Sajtóklub)

Rovatok