Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, kik mellé temették Matthew Perryt

2023. november 9., csütörtök 06:51

A család nem áll készen arra, hogy a rengeteg rajongó is meglátogathassa Matthew Perry sírját a Los Angeles-i Forest Lawn temetőben, így még nem hozták nyilvánosságra a pontos helyét. Sajtóértesülések szerint azonban igazi nagyágyúk mellett nyugszik a Jóbarátok színésze.

Matthew Perry még október végén vesztette életét, a jakuzzijában talált rá eszméletlen állapotban az asszisztense, azonban hogy pontosan mi okozta a halálát, arról a toxikológiai vizsgálat tud majd teljes képet adni. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy nem volt fentanil vagy metamfetamin a szervezetében. A Jóbarátok színésze élete során számtalanszor szembenézett a halállal, és igen büszke volt arra, hogy le tudott számolni függőségeivel.

Perrytől múlt pénteken, november 3-án vettek végső búcsút szerettei, köztük színésztársai, Jennifer Aniston, Courtney Cox, Lisa Kudrow, David Schwimmer és Matt LeBlanc a Los Angeles-i Forest Lawn temetőben, azonban eddig nem volt ismert, merre található a nyughelye.

TMZ információi szerint ugyan a család egyelőre nem áll készen arra, hogy nyilvánosságra hozzák, pontosan hol van a sírhelye a temetőben, illetve már a virágokat is eltávolították, amik árulkodóak lehettek volna, ám ők rábukkantak a nyughelyre. Mint írták, Matthew Perry végső lakhelye a Sanctuary of Treasured Love nevet viselő, félreeső területen lévő privát részlegben van. Emellett megfogalmazták, nem véletlen, hogy ennyire ügyeltek a biztonságra, mivel itt nyugszik például Carrie Fisher, Debbie Reynolds, Michael Clarke Duncan és Ronnie James Dio is.

A TMZ értesülései alapján a pénteki istentiszteletet követően egy nagy halom virág állt a sírhelynél, ami hétfőre teljesen eltűnt, csupaszon hagyva a parcellát. A temetkezési helyét hivatalosan még meg kell jelölni, illetve a nevét tartalmazó feliratot is csak később helyezik el rajta.

Rovatok