Index Vakbarát Hírportál

Megszületett az ítélet Robert De Niro és egykori asszisztense ügyében

2023. november 10., péntek 07:20

Felelősnek találták Robert De Nirót és produkciós cégét az ellenük indított polgári perben, miszerint a színész többször is zaklatta egykori asszisztensét, valamint diszkriminálta női mivoltáért. Csütörtökön született meg a döntés, miszerint De Nirónak ki kell fizetnie a többmilliós kártérítést.

Robert De Niro egykori asszisztense, Graham Chase Robinson 2008-tól dolgozott a színésznek egészen 2019-es felmondásáig. Azzal indokolta távozási szándékát, hogy De Niro kiheverhetetlen traumákat okozott neki – állítása szerint verbálisan bántalmazta és zaklatta is.

Mint írtuk, ezen vádak hallatán a színész teljesen kikelt magából a bíróságon és kiabálni kezdett Robinsonnal:

Hagyjál már békén ezzel a hülyeséggel! Ezért hoztál ide minket?

– kiáltotta. 

De Niro még 2019-ben indított pert egykori asszisztense ellen, aki állítása szerint lopott tőle. Többek között ötmillió, repülőjegyekre felhasználható pontot – amelyeket a nő céges hitelkártyáján tárolt, illetve elmondása szerint Robinson munkaidőben „töméntelen mennyiségű tévéműsort nézett”.

A színész egyik szeme sír, a másik nevet

Az esküdtek végül Robinson javára döntöttek a lopások kérdésében, így De Nirónak több mint 1 millió dollárnyi kártérítést kell fizetnie a nőnek – írja a CNN.

Nagyon örülünk, hogy az esküdtszék látta, amit mi láttunk, és Chase Robinson javára hozott ítéletet Robert De Niro cége, a Canal Productions ellen. Nem csak Robinson nyerte meg a Canal elleni perét, de az esküdtszék teljes mértékben igazolta őt azzal, hogy alaptalannak találta De Niro követeléseit vele szemben

– fogalmazott az egykori asszisztens ügyvédje.

Az Oscar-díjas színész számára azonban volt egy jó hír is az ítélethirdetéskor, ugyanis nem találták bűnösnek a diszkriminációt és a zaklatásokat illetően.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok