Index Vakbarát Hírportál

Marics Peti tánc közben sérült meg

2023. november 12., vasárnap 12:29

Rosszul lépett Marics Peti, miközben szambájukat táncolták párjával a Dancing with the Stars szombat esti adásában, és ez enyhébb sérülést okozott a térdében. Elmondása szerint nincs ok az aggodalomra, és a szerencsétlenség ellenére az évad legmagasabb pontszámával gazdagodott az énekes és Stana Alexandra párosa.

Ezen a héten a szamba műfajával ismerkedett meg Marics Peti, és a Dancing with the Stars zsűrije szerint igazán jól sikerült elsajátítania. A ValMar énekese és párja, Stana Alexandra ugyanis

az idei évad legmagasabb pontszámával lett gazdagabb a tánc után.

Az énekes a produkciót követően azonban elárulta, mégsem volt annyira tökéletes a helyzet, mivel tánc közben megcsúszott, amitől a térde kissé megsérült. A zsűri értékelése után azt mondta Stohl Andrásnak,

ha őszinte akarok lenni, ez a csúszás a térdemnek annyira nem volt kellemes. Kicsit fájdogál...

Már saját koncertjén is lesérült

Még júniusban írtunk róla, hogy Marics Peti eltörte a bokáját a ValMar fellépésén a Budapest Parkban. Mint kiderült, bokatörését egy rosszul sikerült ugrás okozta, az eset után pedig tolószékkel kellett elszállítani a helyszínről.

Rovatok