Index Vakbarát Hírportál

Ed Sheeran nyomdokaiba lép Majka

2023. november 13., hétfő 15:07

Ritkán látott, középszínpados koncertélménnyel robbantja fel 2024. március 23-án az MVM Dome-ot Majka. A kialakítás nem egyedülálló, Ed Sheeran is hasonló koncepcióval érkezik a nyár elején Budapestre, de a Tankcsapda is csinált már hasonlót. A magyar előadók közül azonban Majka lesz az első, aki a 2021 decemberében átadott arénát 360 fokos show-val tölti meg.

Az MVM Dome-ban megrendezésre kerülő koncert különlegessége, hogy a színpad a nézőtér középen helyezkedik majd el, így a rajongók minden irányból élvezhetik a show-t.

Ez az első alkalom, hogy egy magyar előadó középszínpados koncerttel lép fel az MVM Dome-ban – a koncert a „MAJKA 360°” címet kapta, ami a térbeli élményre utal, derült ki a közleményből.

Komoly kihívás technikailag is körbe-élményt adni látványban és hangzásban, valamint előadóként is bejátszani ezt a teret. Azt szeretnénk, ha a nézők egy kicsit jobban részesei lennének a bulinak velünk együtt, akik a színpadon állunk majd

– magyarázta a rapper, aki Veres Mónika Nikával, zenekarával, táncosaival és számtalan látványossággal készül a nem mindennapi attrakcióra.

Mint az a show ismertetőjéből kiderült, a „Majka 360°” című koncert több száz lámpa, extra hang- és vizuáltechnika segítségével, rendhagyó csomagolásban tervezi berobbantani a Füttyöst , a Belehalokot, a  Mindenki táncolt és még tucatnyi slágert úgy, hogy a hatalmas térben bárhol elhelyezkedő néző felejthetetlen élményben részesüljön.

A jegyek 2023. november 15-én, szerdán 11 órától lesznek kaphatók a Broadway oldalán.

(Borítókép: Majka a Balaton Soundon 2023. július 1-jén. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok