Index Vakbarát Hírportál

Piszkos múltja van a világ legszexibb férfijának, Patrick Dempsey-nek

2023. november 13., hétfő 06:05

A Grace klinika egykori színészét nemrég választotta meg a People magazin a világ legszexibb férfijának, ám nem minden a külső. Patrick Dempsey-nek sötét foltok vannak a múltjában, első felesége, aki 27 évvel volt idősebb nála, fizikai bántalmazással vádolta meg.

Előző héten közölte a hírt a People magazin, hogy megválasztották a 2023-as év legszexibb férfiját, ami már hagyománnyá nőtte ki magát. 1985-ben jelent meg az első kiadvány, amelyben Mel Gibsont tüntették ki ezzel az elismeréssel. Később többek között Tom Cruise és Richard Gere is kiérdemelték ezt a címet, sőt volt, aki többször is, például Brad Pitt, George Clooney és Johnny Depp. Tavaly Chris Evansre került a sor, míg idén Patrick Dempsey-t helyezte fel a dobogó legfelső fokára a People.

A színészt a legtöbben a Grace klinika című sorozatból ismerhetik, amelyben 11 évadon át alakította dr. Derek Shepherdöt, ám feltűnt még a Bűbáj, a Könnyű nőcske és a Valentin nap című filmekben is. Bár az 57 éves Dempsey színészi munkásságával kapcsolatban többeknek derenghet valami, viszont magánéleti krízisei nem kaptak akkora nyilvánosságot – pedig lenne mit kutakodni a múltjában.

Az amerikai Maine államban született, ír származású Patrick Dempsey gyerekként ügyesen zsonglőrködött, illetve a síeléshez is volt tehetsége. A színészet mellett szívesen foglalkozik az autóversenyzéssel, több versenyen ért már el helyezést, ám a szerelmi életét tekintve sosem volt olyan eredményes, mint élete más területein. Egyik legnehezebb időszaka az egykori menedzseréhez kötődik, aki 27 évvel idősebb nála, és korábban egy párt alkottak. Különválásukat követően pedig fizikai bántalmazással vádolta meg őt. 

Menedzserből feleség

A színész 18 éves korában találkozott először későbbi menedzserével, Rochelle Parkerrel, ekkoriban próbálta felhelyezni magát a szórakoztatóipar térképére. Szerepet kapott a Brighton Beach Memoirs című filmben, amelyben Parker alakította a nagynénjét, így viszonylag hamar közeli viszonyba kerültek. A forgatások végeztével Dempsey úgy döntött, felveszi őt a menedzserének. 1987-ben el is érte az áttörést, amit A bum-bum kölyök jelentett, és a film bemutatása után nem csak Hollywood figyelmét keltette fel, hanem az egész világon megismerték a nevét. Amellett, hogy a karriere szárnyalt, azon kapta magát, hogy beleszeretett a menedzserébe, Parkerbe. A kapcsolatuknak sok ellenlábasa akadt, ami részben abból adódott, hogy nagy volt a korkülönbség köztük, 27 év, ami nekik nem okozott problémát. Végül 1987 augusztusában kötötték össze életüket, amikor a színész még csak 21, párja pedig 48 éves volt. 

A házasságuk hét évig tartott, így 1994-ben már búcsút intettek egymásnak, viszont nem békében váltak el. A sárdobálásuk két éven át tartott a bíróságon, amely során Parker még azzal is megvádolta volt férjét, hogy fizikailag bántalmazta őt. Ahogy a bírósági iratokban szerepel, a menedzser elmondása szerint Dempsey egyszer akkor támadt rá, amikor épp a Bérbarátnő álomáron filmet forgatta, és a sérülések következtében ízületi gyulladása lett. 

Amíg a Bérbarátnő álomáron film forgatásán voltunk, bántalmazott, mert azt állította: »tudni akarta, milyen érzés elverni egy nőt«. A fizikai bántalmazások közé tartozik, hogy eltörte az ujjam, amikor egy furgonhoz cibált, és az ujjamra csukta az ajtót

mondta akkor, hozzátéve, a házasságuk alatt pszichiáterhez kellett járnia, és antidepresszánsokat, vényköteles gyógyszereket szedett, illetve a munkájával is fel kellett hagynia. 

A bírósági dokumentumokat 2006-ban hozták nyilvánosságra, ám Parker akkor már maga cáfolta a volt férjével szemben felhozott vádjait. Sőt, egyik nyilatkozatában azt állította: „A válás hevében az emberek olykor olyasmit mondanak, amit általában nem, de a fizikai és lelki bántalmazásra, valamint az alkoholizmusra és a droghasználatra vonatkozó állítások hamisak.”

Patrick Dempsey élete ezen szakaszáról nem sokszor beszélt eddig, viszont annyit elárult, hogy a házasságuk kész rémálom volt. Korábban úgy nyilatkozott, abban az időben kissé el volt veszve, és némi fegyelemre volt szüksége, de az idő elteltével kinőtte ezt. Mint mondta, inkább egy anyára volt szüksége, és azt is furcsállta, hogy Parkernek volt egy fia, aki egy évvel volt idősebb nála. Néhai felesége végül 74 évesen torok- és tüdőrákban halt meg 2014-ben, míg az édesanyja, Amanda szintén 2014-ben hunyt el, petefészekrákban. 

A munka a magánélet oltárán

Patrick Dempsey 1994-es válását követően ismerte meg jelenlegi feleségét, Jilliant, aki fodrászként dolgozott akkoriban. 1999-ben kötötték össze az életüket, azóta már született három gyermekük, viszont a házasságuk legnagyobb problémáját az jelentette, hogy a színész szinte minden idejét a karrierjének szentelte. Ezen nem segített az sem, hogy időközben szerepet kapott a Grace klinika című sorozatban, amelynek 11 évadában játszott. Tekintve, hogy napjai nagy részét a forgatásokon töltötte, annál kevesebb ideje jutott a magánéletre, aminek a családja látta a kárát. 2015-ben jelentették be feleségével, hogy 16 év együtt töltött év után elválnak, ám mindent meg akartak tenni annak érdekében, hogy helyrehozzák a kapcsolatukat.

A színész úgy döntött, kilép a reflektorfényből, így lemondott a Grace klinikáról, és a feleségét választotta. Terápiára jártak, és az együtt töltött idő azt eredményezte, hogy 2016-ban közölték a nyilvánossággal, a házasságuk megmentésére fordított energia meghozta gyümölcsét, így mégsem válnak el. Dempsey pedig azóta visszatért a színészethez is.

Közösen növekszünk egy párként, egyénileg és családként. Minél idősebb vagy, annál inkább rájössz, milyen kevés időd van, és hogyan szeretnéd a legtöbbet kihozni belőle

– nyilatkozta még 2018-ban a színész. 

Mégsem ő mondott le a sorozatról?

Bár a nyilvánossággal azt tudatták, Patrick Dempsey önként mondott le arról, hogy ismét elvállalja dr. Derek Shepherd szerepét a Grace klinikában, Lynette Rice 2021-ben megjelent művében, a How to Save a Life: The Inside Story of Grey's Anatomy – azaz Hogyan ments meg egy életet: A Grace klinika története – című kötetben a széria producere, James D. Parriot másképp vélekedett erről. Akkori elmondása szerint a színész képes pokollá változtatni egy munkahelyet, mivel a jelenléte a díszletek között a kollégák számára egyet jelentett a poszttraumás stresszel. Azt ugyan leszögezte, hogy Dempsey viselkedése nem szexuális zaklatások miatt volt vállalhatatlan, de mivel mindenkit rendszeresen terrorizált a forgatásokon, végül mérlegelniük kellett, hogy a jelenléte megér-e ennyi kellemetlenséget.

Azt hiszem, megunta a műsort. Kényelmetlen volt már neki mindennap bejárni és dolgozni. Ő és Shonda (a sorozat alkotója – a szerk.) egymás torkának estek emiatt

– mondta Parriot.

Állítólag az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Shonda Rhimes egyszer maga is tanúja volt Patrick Dempsey egyik durvább ámokfutásának a díszletek között. Bár a készítők nem akartak lemondani Derek karakteréről, végül úgy döntöttek, hogy a jelenléte nem ér annyit, hogy a teljes szereplőgárda stresszben éljen, így több forgatókönyvet is kidolgozva végül úgy döntöttek, végeznek a közönségkedvenccel.

(Borítókép: Patrick Dempsey a 2023-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon / Fotó: Getty Images)

Rovatok