Henry Ford a 20. század elején egy saját várost hozott létre Fordlandia néven, és a terve az volt, hogy a kaucsukfa-ültetvények szomszédságába költözve még hatékonyabbá tudja tenni a termelést. Számításainak pont az ellenkezője következett be, és a településen, amit később eladtak Brazíliának, ma kétezernél is kevesebben élnek.
A Ford Motor Company megalapításáról elhíresült Henry Ford igazi úttörőnek számít az autóiparban, akinek vállalatát máig a leszármazottjai vezetik. Az üzletember szeretett kísérletezni, 161 amerikai szabadalom fűződik a nevéhez – és egész életében megrögzötten ragaszkodott saját elképzeléseihez –, így nem véletlen, hogy amikor az 1920-as években virágozni kezdett a gumigyártás, ő sem akart kimaradni a buliból. A legtöbb autógyártással foglalkozó cég akkoriban arra törekedett, hogy a lehető legolcsóbban jussanak hozzá a gumikhoz, ám Fordnak ennél eszelősebb ötlete támadt.
Bár ő is azt a szempontot tartotta szem előtt, hogy anyagilag a lehető legjobban jöjjön ki a gumigyártásból, úgy vélte, az sem elhanyagolható tényező, hogy a legkényelmesebb módját válassza a termelésnek. Ford ennek érdekében azt eszelte ki, hogy felépít egy egész várost, közvetlenül a kaucsukfa-ültetvények szomszédságában – amelyek latextartalmú tejnedve képezi az alapját a guminak. Tekintve, hogy ezen növények őshazájának az Amazonas térsége tekinthető, Ford 1928-ban Brazília felé vette az irányt, ami akkor a gumigyártás Mekkája volt, hogy ott hozza létre Fordlandiát.
Az üzletember a város felépítése miatt az amazonasi esőerdő egy jelentős részét kiirtotta volna, ha a fellázadt munkások nem szabotálják a folyamatot. Végül két év alatt, 1930-ra sikerült felhúzni Fordlandiát, ahol a modern kórház mellett megtalálható volt még fűrészmalom, erőmű, iskola, golfpálya és úszómedence. A legnagyobb látványosság pedig egy magas víztorony volt, amelynek tetejéről rá lehetett látni a házakra és egy közelben lévő tóra. Az egykor még több mint 7000 lakossal, 800 házzal és 3,5 millió kaucsukfával rendelkező Fordlandiában ugyanakkor nem volt fenékig tejfel az élet.
A problémák egy része ahhoz kötődött, hogy a területen mostoha körülmények uralkodtak: nem volt elég élelmiszer és a víz sem volt bevezetve, így csak kutakat tudtak használni. Pontosabban csak a brazil munkások, mivel az amerikaiaknak elkülönítettek egy területet, amit kifejezetten a számukra terveztek meg. A két részre osztott Fordlandia ötlete már önmagában megosztotta a lakosokat, mivel előnyben részesítette az amerikai érdekeket. Hasonló hőzöngést váltottak ki ugyanakkor Ford szabályai is, amiket minden lakosnak be kellett tartania.
Bár a munkások ingyen laktak a településen, kaptak élelmet, egészségügyi ellátásban részesültek, illetve 35 cent napi bért fizettek nekik – míg az amerikai Ford-dolgozóknak csak öt centet –, ezen kiváltságokért cserébe mindenkinek úgy kellett ugrálnia, ahogy Ford fütyült. Az üzletember igyekezett mindenkire ráerőltetni a saját nézeteit, így mivel ő vegetáriánus volt, senki nem ehetett húst, ahogy alkoholt sem lehetett fogyasztani. A munkások 9–17 óráig dolgoztak, ami akkor Brazíliában nem volt megszokott a déli meleg és a páratartalom miatt. Az ottani közösség nem viselte jól az efféle megkötéseket, így nem messze Fordlandiától egy saját falut hoztak létre, ahol a bárok és a klubok mellett bordélyházak is üzemeltek. A rengeteg szabály miatt pedig végül annyira besokalltak, hogy elkezdték lerombolni Fordlandiát. Az amerikaiak csónakokba szállva menekültek meg, és a lázadást végül a brazil hadsereg verte le.
A Fordlandiához fűzött remények – azaz a kaucsukfa-ültetvények mellett élés következtében a tömeges gumigyártás – a rossz körülmények mellett azért sem érhettek célba, mivel a terület, ahova letelepedtek, dombokkal és sziklákkal teli volt, így a talaj nem kedvezett a növényeknek. A fák amiatt sem tudtak kellően növekedni, mivel nem vették számításba, hogy az adott éghajlat milyen hatással van erre. Az ültetvényeket kezdetben úgy alakították ki, hogy a lehető legközelebb ültették egymáshoz a kaucsukfákat, ám hamar rájöttek, hogy ezzel nemhogy elősegítik, hanem hátráltatják a termelést. Annak érdekében ugyanis, hogy kellő ütemben nőjenek, külön talajágyban kell lenniük, mivel így kerülhető el, hogy a különböző betegségek ne terjedjenek át egyik növényről a másikra, sem pedig a kártevők.
Ford egy ideig nem akarta elismerni, hogy Fordlandia tulajdonképpen csak elméleti síkon működött, viszont a gyakorlatban már nem tudták az elképzelések szerint megvalósítani, így komoly lépéseket tett a változás ügyében. Újabb földet vásárolt a Belterra térségében, és egy növénypatológussal egyeztetve már úgy ültette el a kaucsukfákat, hogy azok növekedni tudjanak. A Ford 3000 alkalmazottja közül 2500 költözött ide, majd 12 évvel Fordlandia megalapítása után, 1942-ben elkészítették első használható gumijukat. Bár a kaucsukfákkal később újra meggyűlt a bajuk Belterrában és Fordlandiában, mivel levélgomba támadta meg őket, így a termelés is lassabb ütemben zajlott. Végül ez késztette arra őket, hogy elhagyják az 1930-ban alapított várost.
A második világháború után Henry Ford megbetegedett, így az unokája vette át a cég irányítását. Költségmegtakarításképp 1945-ben úgy döntöttek, Fordlandiát eladják 250 ezer dollárért Brazíliának. Ez a vételár viszont elég csekélynek bizonyult ahhoz képest, hogy 20 millió dollárba került annak felépítése, ami ma 300 millió dollárnak – azaz jelenlegi árfolyamon 105,4 milliárd forintnak – megfelelő összeget takarna.
Fordlandia az eladását követően igazi szellemvárossá vált, és az épületek kihaltan várták az újabb lakókat, akik a 2000-es évek elején érkeztek meg. Kezdetben csak pár százan telepedtek le itt, majd a számuk az évek folyamán egyre csak növekedett. Ez a folyamat jelenleg is tart, napjainkban körülbelül kétezer brazil élhet ugyanazokban a házakban, amelyekben több mint 90 évvel ezelőtt az amerikai munkások eresztették ki a gőzt egy fárasztó munkanap után.
(Borítókép: Fordlandia. Fotó: Joel Auerbach / Getty Images Hungary)